Labdarúgás

2024.02.23. 18:11

DVTK: Radenkovicsokkal a pocsékul kezdő ellen

A diósgyőri labdarúgócsapat az évad harmadik edzőjével áll ki a Fehérvár FC ellen.

Vladimir Radenkovic szombaton először ül bajnokin a DVTK kispadján

Fotó: Koncz Márton

A szombaton 15.00-kor a DVTK stadionban sorra kerülő DVTK – Fehérvár FC NB I-es labdarúgó bajnokin bemutatkozik a diósgyőri labdarúgás 57. élvonalbeli vezetőedzője, Vladimir Radenkovic. A szerb tréner, aki korábban, 2013. június 17-e és 2015. április 28-a között már dolgozott a DVTK-nál Tomislav Sivic másodedzőjeként, az akkori eredményes háromfős edzői team erőnléti trénerének a szerződtetését is kiharcolta, így a szerb Srdan Zirojevic is a piros-fehéreket segíti. Érdekesség, hogy ennek köszönhetően két erőnléti edzője is van az első csapatnak, ugyanis Bubori Kornél, aki tavaly érkezett a klubhoz, és az utánpótlás akadémia erőnléti szekcióvezetőjeként látott munkához, néhány hete az NB I-es csapatnál is bevetésre került. Zirojevic érkezésével összesen hét edző dolgozik a kerettel, az említetteken kívül még Vujadin Radenkovic másodedző, Tuska János kapusedző, Dobó László teljesítményfejlesztő tréner, és Erdélyi Péter rehabilitációs tréner.

Baco maradt

A DVTK kerete 29 fős, és annak ellenére nem változott, hogy a szlovák ,,testvércsapat”, az FC Kosice szívesen látta volna a piros-fehérek cseh belső védőjét, Ondrej Bacót. A 27 éves jelenleg sérüléssel bajlódó játékost nem adták kölcsön a kassiaknak, akik így a szlovák átigazolási időszak utolsó napján, szerdán a 35 éves argentin belső védőt, Nicolas Gorositót szerződtették a Spartak Trnavától. 
A DVTK keretében nem csak Baco, hanem más játékosok is sérüléssel bajlódnak, a szintén belső védő, Bárdos sem bevethető még. A múlt pénteki – az NB III-as Putnok FC ellen Diósgyőrben 4-0-ra megnyert – edzőmeccset a mezőnyjátékosok közül Acolatse, Stephen és Vallejo is kihagyta, de utóbbiak azóta már edzettek a csapattal.
A DVTK tavasszal eddig három bajnokit játszott és a rajt előtt menesztett Kuznyecov Szergej helyett a kispadra ültetett Simon Miklós irányításával mindössze 1 pontot szereztek, a nyitányon a Debreceni VSC vendégeként elért 2-2-vel, ami után két 2-1-es vereség következett, előbb a Kecskeméti TE otthonában, majd itthon az Újpesti TE ellen. A Diósgyőr most újabb hármasugrás előtt áll, a Fehérvár elleni bajnoki után kedden 17.30-tól a Zalaegerszegi TE FC ellen, Magyar Kupa nyolcaddöntőt játszanak a DVTK stadionban, március első szombatján pedig a Puskás AFC-nél vizitálnak.


Pocsék után feltámadás

Maradva a mostani ellenfélnél: a fehérváriak pocsékul kezdték a bajnoki idényt, az első 7 fordulóban mindössze 5 pontot szereztek, a 9. helyen álltak a tabellán, ám októberben beindultak, megtáltosodtak, és az azóta lejátszott 14 bajnokin 11 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség mérlegük. A jelenleg a dobogó harmadik fokán található együttes a legjobb formában lévő magyar csapatnak számít, többek között azért, mert az idén, miután a Zalaegerszegi TE FC otthonában 3-1-re kikaptak, a Kisvárda MG vendégeként 2-1-re, az MTK-nál 2-0-ra nyertek, a múlt hét végén pedig a Debreceni VSC-t 1-0-ra intézték el Fehérváron. 
– A Fehérvár nagyon szervezett, tudják, hogy mit akarnak, és azt is, hogy azt hogyan tudják elérni. Ugyanakkor nincs verhetetlen csapat, és ezt be is fogjuk bizonyítani a pályán – nyilatkozta Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője. – Mi akarjuk irányítani a mérkőzést, támadásokat akarunk vezetni és gólokat akarunk lőni. Ehhez bátran és ésszel kell játszani, de arra is felhívtam a játékosok figyelmét, hogy élvezzék a játékot. A legfontosabb mégis az, hogy eredményesek legyünk, hiszen a profi sportban csak a győzelem számít. A győzni akarást akarom látni minden pályára lépő labdarúgón. Az nem elég, hogy kimegyünk, és játszunk egy jót, mert az kevés, hogy birtokoljuk a labdát, helyzeteket alakítunk ki, ám a végén üres marad a zsebünk. A meccs után csak akkor leszek elégedett, ha pontot, pontokat szerzünk.

Várható kezdő
A Diósgyőri VTK várható kezdőcsapata: Tóth B. – Gera, Szatmári, Lund, Stephen – Vallejo, Holdampf (Bényei) – Pernambuco, Popadiuc, Pozeg Vancas – Edomwonyi.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!