Helyi sport

2023.12.22. 08:00

Hét helyett nyolc meccsük lesz januárban

A DVTK Hun-Therm nem márciusban, hanem két hónappal korábban fogadja a bajnokot.

Jovanovicék egy kis időre elköszönetek a szurkolóktól

Fotó: Árvai Károly

A diósgyőri kosarasok a szerdai, az olasz Beretta Famila Schio elleni  73-69-re megnyert meccs után karácsonyi szabadságra mentek, de a jövő héten már munkába állnak, mert a január nagyon sűrű lesz számukra. 
Ugyanis a négy Euroliga csoportmeccs mellett bajnoki mérkőzéseket is játszanak. Az évad előtt kiadott versenynaptár szerint 3 összecsapást kellett volna játszaniuk az élvonalbeli csapatoknak a következő hónapban, ám ezen a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnöksége változtatott. A szervezet vezetése a versenykiírást is módosította, a női felnőtt 3x3-as válogatott olimpiai kvalifikációs szereplése miatt a bajnoki rájátszás menetébe is belenyúlt – nem csak a versenynaptárba –, az elődöntők nem három, hanem csak két mérkőzésig tartanak, a Magyar Kupa négyes döntőjét március 16-17-re írták ki, és az arra a hétvégére kisorsolt meccseket, az NB I/A 17. fordulóját január második hétvégéjére hozták előre. Ez utóbbi miatt a bajnoki címvédő, Sopron Basket csapatát január 14-én fogadja a Diósgyőr, és ezzel a meccsel együtt a következő hónapban 8 összecsapás vár a piros-fehérekre.


Kosárlabda: a DVTK HT januári programja
NB I, 10. forduló, január 6. (szombat), 17.00: DVTK Hun-Therm – E.ON ELTE BEAC
EL, 11. forduló, január 10. (szerda), 18.00: AZS UMCS Lublin – DVTK Hun-Therm
NB I, 17. forduló, január 14. (vasárnap), 17.00: DVTK Hun-Therm – Sopron Basket
EL, 12. forduló, január 18. (csütörtök), 18.00: DVTK Hun-Therm – ACS Sepsi SIC
NB I, 11. forduló, január 20. (szombat), 18.00: BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós – DVTK Hun-Therm
EL, 13. forduló, január 24. (szerda), 19.15.: Valencia BC – DVTK Hun-Therm
NB I, 12. forduló, január 27. (szombat), 18.00: VBW CEKK Cegléd –  DVTK Hun-Therm
EL, 14. forduló, január 30. (kedd), 17.00: Fenerbahce – DVTK Hun-Therm 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!