2023.11.27. 09:37
Négyszázan ingyen mehetnek
Remek ötlet: hétfőn dupla meccs a Népkertben, ahol kézilabdát, majd hokit láthatnak a nézők.
Az Erste Liga 17. fordulója keretében 18 óra 30 perckor kezdik a DVTK Jegesmedvék – SC Csíkszereda jégkorong találkozót, de a szurkolóknak már 17 óra előtt érdemes megérkezniük.
Felajánlották
– A klub NB II-es férfi kézilabdázói 17 órától a városi sportcsarnokban fogadják az első osztályú HE-DO B.BRAUN Gyöngyöst a Magyar Kupa 3. fordulójában – mondta Marosi Tamás, a Macik klubmenedzsere, majd hozzátette: – A kézilabda mérkőzés megtekintése természetesen ezúttal is ingyenes, viszont az első négyszáz szurkolót, aki mindkét találkozón buzdítani szeretné a piros-fehéreket, a jégcsarnokban tiszteletjeggyel látjuk vendégül, a bilétákat pedig a kézimeccs előtt vehetik át a sportcsarnokban. Fontos tudnivaló, hogy a jégcsarnok befogadóképessége miatt csak négyszáz néző élhet ezzel a lehetőséggel.
Marosi Tamástól az eddig szinte soha nem látott akció történetéről is érdeklődtünk és ezt a választ kaptuk:
– A kezdeményezés a két műfaj közös ötlete. A DVTK szakosztályai gyakran egyeztetnek a marketing és kommunikációs témákban és az egyik megbeszélésen merült fel a dupla népkerti kínálat, a jegyakciót pedig mi, a jégkorongosok ajánlottuk fel.
Az SC Csíkszereda elleni hokis összecsapásról Steve Kasper, a diósgyőriek kanadai vezetőedzője így nyilatkozott:
– Kedden este azzal az erdélyi csapattal találkozunk, amely az utóbbi időben egyre jobb formát mutat. Mivel nagyon erős játékoskerettel rendelkeznek, csak idő kérdése volt, hogy meginduljanak felfelé a tabellán. Nekünk viszont most elsősorban a saját játékunkat kell rendbe tennünk. Ezt annyit jelent, hogy vissza kell térnünk arra az útra, amely a szezon elején jellemzett minket. A rosszabb eredményekre általában a legjobb reakció az, ha még többet dolgozunk, mi ezt tesszük. Azon leszünk hogy hazai győzelemmel vessünk véget a rosszabb száriánknak.
Az Erste Liga állása
1. Budapest Jégkorong AHC 18 8 2 4 4 71–56 32
2. Újpesti TE 17 9 2 1 5 55–45 32
3. FTC-Telekom 13 9 2 – 2 66–36 31
4. Gyergyói Hoki Klub 18 8 3 1 6 66–54 31
5. Corona Brasov 17 9 1 – 7 59–53 29
6. DVTK Jegesmedvék 16 6 2 2 6 48–50 24
7. Sport Club Csíkszereda 19 6 1 4 8 70–82 24
8. FEHA19 18 4 3 2 9 39–62 20
9. Debreceni EAC 16 4 2 1 9 42–58 17
10. Dunaújvárosi Acélbikák 18 4 – 3 11 43–63 15