Labdarúgás

2023.11.15. 12:00

A Magyar Kupára mennek, a bajnoki később lesz

A barcikai szakvezető azt szeretné, ha Dágon ugyanazt a szívvel-lélekkel játszó csapatot látná a pályán, amit eddig.

Az előzetes program szerint két meccset is játszott volna az elkövetkezendő napokban a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabda csapata. Az észak-borsodiak számára csütörtökre Magyar Kupa összecsapás, míg két nappal későbbre, szombatra hazai extraligás meccs volt kiírva. De a kettőből csak az egyiket rendezik meg, a 16-i, idegenbeli MK-találkozót, Bibókék a Dág KSE-vel vívják meg a nyolcaddöntő első felvonását, mégpedig 19.30-tól.

– Október 29-én játszottunk a Dággal a bajnokságban, házon kívül, annak a mérkőzésnek a helyszíne az esztergomi Suzuki Aréna volt, most viszont Dágon csapunk össze, az Oszuska Miklós sportcsarnokban – közölte Toronyai Miklós, a barcikaiak vezetőedzője. – Jó pár éve nem voltunk ott, kicsit bővítették a létesítményt, de az alapvető paraméterek ugyanazok, amelyek régen voltak. Nem egy túl nagy teremről beszélünk, ám van gyakorlatunk ebben a szezonban ezen a téren, hiszen a Pénzügyőr, és a MEAFC csarnoka sem tartozik a nagyok közé. Ám megoldottuk a játékot ezeken a helyeken is, Dágon is meg fogjuk, ez nem lehet gond egy profi röpis számára. A kupában sok sikert elért a klub a múltban, de azt látni kell, hogy a keretünkben egy olyan röplabdázó van, Kiss Máté, aki teljesen végig vitte a tavalyi évadot, aminek egy ilyen fiatal, még mindig alakulóban lévő csapatnál van jelentősége. Ám mint eddig mindig mindenhol, Dágon is a győzelemért lépünk pályára. A hazaiak eredményeit ismerjük, elismerjük, tőlünk is például pontokat vettek el az Extraligában. Meccsről-meccsre haladunk, nem nézünk messzire, úgy gondolom, a csapat eddig nem okozott csalódást, szívvel-lélekkel játszott, a srácok kezdenek felnőni a feladathoz, ezt akarjuk folytatni.

A visszavágót december 6-án, szerdán bonyolítják le a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban, a kezdő sípszó 19 órakor hangzik majd el.

Amennyiben a VRCK sikeresen veszi a Dág KSE által állított akadályt, úgy a Debreceni EAC – Dunaújvárosi KSE párharc továbbjutójával fog összecsapni a negyeddöntőben. Ebben a csatában már túl vannak a felek az első meccsen, és azt a hajdúságiak hozták 3:0-ra, a második felvonást november 22-én rendezik meg.

Jó a magyarnak

A GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika másik heti, hét végi bajnokiját nem rendezik meg. A nemzetközi porondon, a Challenge Kupában és MEVZA-bajnokságban egyaránt érdekelt MÁV Előre Foxconn kérésére a két csapat november 18-ra kiírt kazincbarcikai mérkőzését decemberre halasztották el. Egész pontosan december 12-én, kedden 19 órától várják majd a drukkereket a Don Bosco Sportközpontba.

– Nagy megterhelést jelentett volna a fehérváriaknak a ,,menetükben" ez a barcikai túra, úgyhogy természetesen elfogadtuk a kérésüket. A magyar röplabda számára sokat jelent egy csapat nemzetközi szereplése, viszik a hírünket, természetes volt tehát, hogy támogatjuk a MÁV Előrét. Sok sikert kívánunk nekik mind a két sorozatban – jegyezte meg mindehhez Toronyai Miklós.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!