Helyi sport

2023.09.12. 18:16

Nem ortodox módon hozták össze a vb aranyakat

Az érmek hátteréről osztottak meg információkat a Miskolci Sportiskolánál.

Balról: Zámbori Zoltán, Hunyadi Levente, Kántor Vince, Lázár Simon, Deák-Bárdos Mihály, Kántor Benedek, Herczeg Áron

Fotó: Kamarás Péter

Három héttel ezelőtt, augusztus 19-e és 21-e között Angliában, Bath városában rendezték meg a laser-run, vagyis a futás-lövészet, az öttusa kis testvérének, előszobájának számító sportág világbajnokságát, amelyen a vármegyei utánpótlás versenyzők több érmet is szereztek. A legfényesebb medálhoz jutott a Miskolci Sportiskola 14 éves sortolója Herczeg Áron, aki az U15-ös fiúk mezőnyében egyéniben lett aranyérmes, míg csapatban, két klubtársával, Kántor Benedekkel, és Kántor Vincével, Magyarországot képviselve, ezüstérmet szereztek. Az U13-asok között csapatban az első helyen végzett Magyarország, az ezt elért a triónak két tagja vármegyei versenyző volt, Lázár Simon a Miskolci Sportiskolát, Birta Botond pedig a miskolci Swimming Penthatlon Clubot képviselve lett aranyérmes. Utóbbi ezen kívül egy bronzot is begyűjtött, a mix váltóban a KSI-s Kósa Nórával Magyarország éremtermését gazdagította.


Külön is jutalmazzák 
A sikerek után a Miskolci Sportiskola tartott sajtótájékoztatót kedden délután Miskolcon, a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában, amelyen a Bathban járt sportolók közül Herczeg Áron, Lázár Simon, Kántor Benedek és Kántor Vince, valamint Hunyadi Levente, a Miskolci Sportiskola szakosztályvezetője, Zámbori Zoltán, a Miskolci Sportiskola atlétika edzője és Deák-Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője vett részt.
Utóbbi azzal vezette fel az eseményt, hogy röviden összefoglalta a Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának 2017-től íródó történetét, gratulált a fiatalok jó eredményeihez, és bejelentette, hogy az egyéni világbajnoki címet szerzett Herczeg Áront külön jutalmazzák majd. A szakmai vezető arról is szót ejtett, hogy a tehetséges fiataloknak a további fejlődését, az öttusába való sikeres áttérését azzal kívánják segíteni, hogy a Diósgyőri Vívó Egyesülettel együttműködési szerződést kötnek, ami alapja lehet annak, hogy vívásban is jó részeredményeket érhessenek el a következő évben már több tusásában induló, Herczeg Áron, Kántor Benedek és Kántor Vince trió tagjai, továbbá azt is mondta Deák-Bárdos Mihály, hogy a terveik között szerepel, hogy – a lovaglást jövőre végleg felváltó – akadálypályáját létesítsenek Miskolcon.


A lövészet háttere
– Az U15-ös csapattal most világbajnoki ezüstérmet szerzettek 2019-ben csatlakoztak a szakosztályhoz, míg Lázár Simon az idei év májusában – mondta Hunyadi Levente, majd felidézte a három héttel ezelőtti vb-t. – Az első napon a lányok versenyeztek, nekünk nem volt érdekeltségünk ebben a mezőnyben, augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön indultak a fiúk, az egyéni versenyekben. A selejtezőkben mindenki szépen tartalékolt, okosan versenyeztek, nem kihajtva magukat, a délutáni, 3 órával később megrendezett döntőbe jutottak. A fináléban minden sportiskolás lövészete elmaradt a korábbi, hazai teljesítményétől, de szerencsére a futás jól ment, sikeresen helytálltak, és kiváló eredményeket tudhatnak magukénak.
Arról, hogy miért nem ment úgy a lövészet, ahogy korábban a szakosztályvezető a következőket mondta:
– Visszanéztük az élő közvetítést, és arra jutottunk, nagy stresszt helyzetek a sportolók saját magukra. Én mint edzőjük, nem tűztem ki célt, hogy kitől hanyadik hely kellene, hogy mi az, ami ami reális, fontos és kötelező. A gyerekek, az ifjú sportolók kicsivel nagyobb súlyt helyeztek a saját vállaikra, és dekoncentráltság uralkodott el a teljesítményükön. A felkészülésünk idején egy intelligens táblát akartuk beüzemelni, de több hónapig nem tudtuk használni, mert nem működött, ezzel szerettük volna segíteni a lövészetük eredményességét, a célzások pontosságát, ennek hiányában pedig a futásra helyeztük a hangsúlyt. 


A futástól
Zámbori Zoltán, a Miskolci Sportiskola atlétikai edzője így foglalta össze a vb felkészülés időszakát:
– Kicsit formabontó volt, nem ortodox módon készültünk. Köztudott, hogy mezei futással, rekortán pályán dolgoznak az öttusázók, jellemzően mi is ezt tettük, de a vb előtt egy egyhetes hegyi futó táborban vettünk részt, ahol kimondottan terep-, és hegyifutó edzéseket végeztünk. Ebből a táborból visszatérve rágyorsítottunk az állóképességre, és ez jól jött ki, életünk formáját tudták nyújtani a fiúk.


Az érmesek szavai
Herczeg Áron: ,,Nagyon jó volt, mert tavaly 3. lettem magasabb korosztályban, most boldog vagyok, hogy sikerült nyernem. Erős volt a verseny, az ellenfelek felkészültek voltak, és nem volt könnyű megszerezni az első helyet. Az eldöntőben a lövésem közepes volt, a harmadik helyen tudtam beérni. A döntőben az első lövésem volt rossz, a több pedig jó, nagy futással az aranyat megnyerni.” 
Kántor Benedek: ,,Nekem is tetszett a verseny, bár nem sikerült annyira jól, mint a tavalyi váltóval, a nagyobb korosztályban, az U17-ben. Egyéniben nem volt jó a lövészet, de a futással a biztos továbbjutók közé kerültem. A döntőben annyira nem ment jól a lövészet, a futással megpróbáltam felhozni magam, amennyire tudtam, és a 11. helyemmel, testvéremmel, Vincével és Herczeg Áronnal, csapatban a 2. helyet sikerült elérni.” 
Kántor Vince: ,,A selejtező során a lövésem gyenge volt, de fel tudtam hozni magam a mezőnyben annyira, hogy bejutottam a döntőbe. De ennek során annyira kifutottam magam, hogy a fináléban begörcsölt a a vádlim. Összességében meg vagyok elégedve, hiszen éremmel tértem haza, jó tapasztalatszerzés volt a vb.”
Lázár Simon: ,,Nagyon jól éreztem magam ott, azért mentem oda, hogy tapasztalatot szerezzek világversenyen, ez sikerült, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen eredményt értem el.” 

Laser-run vb: vármegyei eredmények

Fiúk
U15: 1. Herczeg Áron (Miskolci Sportiskola), …11. Kántor Benedek (Miskolci Sportiskola), …19. Kántor Vince (Miskolci Sportiskola). Csapat: 2. Magyarország (Herczeg Áron, Kántor Benedek, Kántor Vince).
U13: 4. Birta Botond (Swimming Penthatlon Club), ...6. Lázár Simon (Miskolci Sportiskola), …10. Prekob Bence (Miskolci Sportiskola). Csapat: 1. Magyarország (Grace Patrik, Megathlon Egyesület; Birta Botond, Swimming Penthatlon Club, Lázár Simon, Miskolci Sportiskola).

Leány, női
U11: 15. Haraszin Liza (Swimming Penthatlon Club).
U17: 5. Haraszin Linda (Swimming Penthatlon Club).
40 év felettiek: 15. Prekob Viktória (Miskolc).

Mix váltó
U13: 3. Magyarország (Kósa Nóra, KSI; Birta Botond, Swimming Penthatlon Club).
U15: 8. Magyarország (Csanak Boglárka, Balu SE; Kántor Vince, Miskolci Sportiskola).
U17: 7. Magyarország (Haraszin Linda, Swimming Penthatlon Club; Kántor Benedek, Miskolci Sportiskola).


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában