Helyi sport

2023.08.22. 20:05

Remek volt Anna! Csak 3 századon múlt a középdöntő

202307822 Atlétika Világbajnokság Török Attila Nemzeti Sport

Fotó: Török Attila

Borsodi, vármegyei szempontból a keddi nap volt a legérdekesebb a Budapesten zajló idei szabadtéri felnőtt atlétikai világbajnokságon, ugyanis ezen nap kora este rendezték meg a női 100 méteres gátfutás előfutamait. Szám szerint ötöt, amelyekből az első négy, és összességében még a négy legjobb időeredményt elérő atléta léphetett a következő körbe, a középdöntőbe, a legjobb 24 közé. A mezőnyben volt három magyar gátas is, Kozák Luca, Kerekes Gréta, valamint a kazincbarcikai, de a Diósgyőri VTK színeiben versenyző Tóth Anna. A sort Kerekes kezdte, aki az első előfutamban 13.09 másodperccel a 7. lett, s ezzel nagyon kevés sansza volt a továbbjutásra. A második előfutamban következett Kozák, a női 100 gát hazai ,,királynője", aki már olimpiai szinttel rendelkezik. Ő holtversenyben a harmadik helyen zárt, így helyezéssel kivívta a középdöntőt, egyébként 12.71 mp-t írtak a neve mellé. A harmadik előfutamban jött Tóth Anna, aki a bemutatás során óriási ovációt kapott. Tigyi József edző tanítványa hozta a formáját, jól rajtolt a 7-es pályán, szépen jött felfelé az erős mezőnyben, s végül a 6. helyen ért célba, 12.95-ös időeredménnyel. Ekkor még lehetett abban bízni, hogy mindezzel lehet esélye továbbmenni, ám a következő futamokban elszálltak az ilyen irányú esélyei, mert jobb idő születtek. Mindenesetre Tóth Anna – aki kétszeres U20-as vb-bronzérmes – elégedett lehet önmagával, 19 esztendősen egy hazai rendezésű vb-n tette le a névjegyét, panaszra nem lehet oka. Kozák végül a 15. legjobb idővel került a 24-es elődöntőbe, míg Tóth a 27., Kerekes a 32. pozícióban zárt.

Ügyes volt, nagyon

– Izgultam, tudtam, jó lesz, azt gondoltam, ha nem itt futok 13 másodperc alatt, akkor hol – nyilatkozta Tóth Anna a televízió kamerái előtt. – Láttam a közönséget, a szurkolókat, néhány ismerős arcot, ez mind feldobott. Beletettem mindent ebbe a futásba, az egyéni csúcsomat ugyan nem tudtam megdönteni, de egyáltalán nem vagyok csalódott. Ez a vb óriási löketet, motivációt adott a jövőre nézve, ezek a versenyzők, akikkel futottam óriásiak, úgy megyek haza, hogy olyan szeretnék lenni, mint ők. Ez az indulás egy óriási ajándék volt a számomra.
Tigyi József edző természetesen a helyszínen volt jelen.
– Fantasztikus – kezdte a tréner. – Azt hozzá kell tenni, hogy Anna bemelegítése nem volt jó, rettenetesen feszült volt, még azt is gondoltam, lehet probléma, de mindez már a futásán nem látszódott, hozta magát. Élete, eddigi pályafutása második legjobb idejét érte el, elbírta azt a nyomást, amit ez a közeg, a közönség, a hazai pálya jelentett. Három századon múlt a középdöntő, a mezőny legfiatalabbjaként megelőzött tizenhat ellenfelet. Ebben az óriási melegben nem könnyű futni, teljesíteni, de ügyes volt, nagyon. Azért egy világbajnokságnak különleges hangulata, atmoszférája van, ezzel megbirkózni önmagában nem könnyű. Örülünk, hogy itt lehetett, itt lehettünk, övé a jövő. Most még vár rá egy-két külföldi, és egy-két hazai verseny, ugyanis megkezdődött az olimpiai kvalifikáció, s ahol csak lehet gyűjteni kell pontokat.

A tények
Atlétikai világbajnokság, Budapest, női 100 m gát (előfutamok)
1. Kendra Harrison (Egyesült Államok) 12.24 mp
2. Devynne Charlton (Bahama-szigetek) 12.44 mp
3. Tobi Amusan (Nigéria) 12.48 mp
...15 Kozák Luca 12.71 mp.
Kiesett:
27. Tóth Anna 12.95 mp.
32. Kerekes Gréta 13.09 mp.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!