Labdarúgás

2023.08.18. 22:23

Cipő vizsgálat után DVTK siker

Újabb idegenbeli győzelmet aratott a diósgyőri labdarúgócsapat, Egerszegen nyertek a piros-fehérek.

Három gólt szerzett a DVTK (pirosban) Egerszegen

Fotó: Szabó Miklós

A labdarúgó NB I 4. fordulójában pénteken este Zalaegerszegi TE FC – Diósgyőri VTK meccset játszottak. A két csapatnak ez volt az 50. mérkőzése egymás ellen az élvonalban, és a 25. olyan találkozójuk, amelyet a zalai együttes rendezett.

Cipő vizsgálat
A hazaiak kezdőcsapata két helyen változott az előző fordulóhoz képest. A Debreceni VSC elleni, idegenbeli, 1-0-s vereség után Szalay és Milovanovikij csak a kispadra került, Ikoba és Mim pedig bizalmat kapott Bóér Gábor vezetőedzőtől.
A diósgyőriek kezdője egy helyen módosult a hat nappal ezelőtti, Paksi FC elleni, hazai 1-1-hez képest. Az akkor megsérült és lecserélt Farkas D. nem volt keretben, Gera viszont csapatba került, meglepő helyen, ugyanis a támadó jobb oldali védőként szerepelt. A piros-fehérek kispadján ott volt a frissen igazolt brazil bal szélső, Pernambuco is.
A meccsen közel 200 fős vendégtábor sorakozott fel, de fekete dresszes kemény magnak nem volt könnyű feljutnia a lelátóra. Háromnegyed órával a meccs kezdése előtt a város határában állították meg őket a rendőrök, és tartottak alapos ellenőrzést nálunk, majd a stadionba lépéskor is volt szigorúság, a cipőiket is le kellett venniük a ruházat átvizsgálásakor. A különleges beléptetés után, a meccs 10. percében a drukkerek levették a cipőiket a lelátón, a magasba emelték, így tiltakoztak, hívták fel a figyelmet a szokatlan eljárásra.
A kellemes nyár esti focihoz minden adott volt Egerszegen, csak szúnyogból volt több a kelleténél.


Gera passza
A mérkőzés elején mindkét csapat igyekezett támadó focit játszani, és ennek során az első nagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott. Előbb Ikoba maradt le a kapu torkában egy középre lőtt labdáról, majd Sajbán közeli kísérletét kellett védenie Senticnek. Aztán a másik kapu előtt Holdmapf maradt le egy középre lőtt lasztiról, majd a 19. percben Ikoba közeli fejesét fogta meg Sentic. Ez volt a meccs első igazán nagy helyzete, amire Tajti tett rá egy lapáttal, távoli bombáját bravúrral tenyerelte szögletre a diósgyőri hálóőr. A ZTE kaput veszélyeztető támadásaival szemben a Diósgyőr az első valamirevaló akciójából gólt szerzett, nem is akármilyet. Ebben a főszerepet Gera játszotta, aki védőként először vett részt egy támadásban, és egyből gólt is rúgatott a másik szélső védővel. A hátrányba került hazai együttes azt próbálta játszani, amit a gól előtt, Mimnek volt egy kapu mellé suhanó bombája. Labdabirtoklásban több, jobb volt a kék-fehér gárda, de a Diósgyőr jól védekezett, és a félidő hajrájában kis híján újabb gólt szerzett. Ha Lukács D. jobbról érkező beadása kicsit pontosabb, vagy a nem sokkal későbbi lövését nem menti szögletre Senkó, akkor már a szünetre mélyre zuhant volna a ZTE.

Kapufa, gólok
Csatárt cserélt a második félidőre a hazaiak szakvezetője, Ikobát hívta le, Sajbánt küldte fel csúcséknek, a frissen beállt Szalay pedig jobboldali szélső lett. A második játékrész első helyzete ennek ellenére a Diósgyőr előtt adódott, az 55. minutában Klimovich lőtt 12 méterről a kapu fölé, aztán a következő akcióból, Gera, hasonló távolságról a kapusba bombázott. Magabiztosabb volt a DVTK, és az 59. percben egy jó támadás végén Stephen a jobb oldali kapufát döngette meg. Aztán Bárdos fejelt a kapu fölé, majd Tajti lövését védte Sentic, ezután pedig újra Gera veszélyeztetett, a léc fölé lőtt. A lüktető meccsen, a fölényben játszó Diósgyőr a 71. percben megszerezte a második gólját, teljesen megérdemelten, hiszen jobb minőséget mutattak, tulajdonképpen értett az újabb találatuk. A zalaiak kétgólos hátrányban további cseréket vetettek be, de ez nem igazán használt, Lukács D. és Vallejo trancsírozhatta volna szét az egerszegi gárdát, de mindkettőjük kísérlete pontatlan volt.  Aztán szinte a semmiből szépítettek a hajrában a hazaiak, ám felhevült állapotukon hamar változtatott, a diósgyőriek új, brazil játékosa.  Pernambuco előbb még kihagyott egy ziccert, majd a három perc után egy fejessel visszaállította a kétgólos különbséget.
A DVTK harmadik egerszegi győzelmét aratta és az évad második idegenbeli meccsét is megnyerte, Mezőkövesd után Zalából is elhozta a 3 pontot. A piros-fehérek második félidei játéka alapján a zalaiak örülhetnek, hogy megúszták kétgólos vereséggel.

Labdarúgás: jegyzőkönyv
Zalaegerszegi TE FC – Diósgyőri VTK 1-3 (0-1)
Zalaegerszeg, 2792 néző. V.: Pintér (Aradi, Horváth Z.). 
Zalaegerszegi TE FC: Senkó (7) – Huszti (5), Mocsi (5), Safronov (5), Gergényi (5) – Sankovic (5), Szendrei (5) – Mim (4), Tajti (6), Sajbán (5) – Ikoba (4). Vezetőedző: Bóér Gábor. 
Diósgyőri VTK: Sentic (7) – Gera (7), Szatmári (6), Bárdos (6), Stephen (7) – Vallejo (6), Holdampf (6) – Lukács D. (7), Klimovich (6), Pozeg Vancas (6) – Edomwonyi (6). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej. 
Csere: Ikoba helyett Szalay (5) a 46., Mim helyett Klausz (5) az 59., Edomvonyi helyett Jurina (-) a 66., Klimovich helyett Acolatse (-) a 66., Tajti helyett helyett Németh D. (-) a 67., Safronov helyett Kovács B. (-) a 73., Huszti helyett Lesjak (-) a 73., Holdampf helyett Bényei (-) a 77., Lukács D. helyett Pernambuco (-) a 84., Vallejo helyett Lőrinczy (-) a 84. percben.
Sárga lap: Gergényi a 40., Tajti a 61., Edomwonyi a 61. percben.
Gólszerző: Stephen (0-1) a 27., Lukács D. (0-2) a 71., Szendrei (1-2) a 86., Pernambuco (1-3) a 89. percben.

A gólok története
27. perc: Gera futott fel a jobb oldalon, jól is adott keresztbe, a második hullámban érkező Stephenhez, a védőtárs pedig 14 méterről, laposan a kapu jobb oldalába bombázott, 0-1.
71. perc: Jurina lövését még bravúrral védte Senkó kapus, ám a labda Acolatsehoz került, aki balról tette középre a labdát, Lukács D. pedig 11 méterről a kapuba lőtt, 0-2.
86. perc: Klausz passzolt Szendreihez, aki középről, 21 méterről lőtt, bombája a bal alsó sarokban akadt meg, 1-2.
89. perc: Lőrinczy jobboldali szöglete után Bárdos fejelt a kapu felé, a bal kapufánál álló Pernambuco pedig 3 méterről a hálóba bólintott, 1-3.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!