Jégkorong

2023.07.07. 14:20

Travis Verveda a Macik legújabb szerzeménye

Kanadai hátvédet igazolt a DVTK Jegesmedvék, érkezését tegnap jelentették be.

A 26 esztendős játékos eddigi pályafutása során kanadai junior és egyetemi bajnokságokban szerepelt, a következő szezonban pedig Miskolcon kezdheti meg profi karrierjét.
Travis Verveda a kanadai Alberta tartományban születetett, utánpótlás éveit a Red Deer csapatánál töltette, ahol bajnokságot is nyert. Ezt követően bekerült az egyik legrangosabb kanadai junior ligába, a WHL-be, ahol 32 mérkőzésen kapott szerepet. 2014 és 2018 között ponterős hátvédként leginkább az albertai székhelyű junior bajnokságban szerepelt. A kanadai hátvéd az elmúlt 5 szezonban a Trinity Western University csapatát erősítette, ahol az első évben a bajnokság megnyerése mellett a legtöbb gólt szerző hátvéd volt, a 2019/2020-as szezonban a legjobb védőnek választották, tavaly pedig kapitányként vezette a csapatot. 
– Rendkívül nagy örömmel fogadtam el a DVTK Jegesmedvék ajánlatát, remek lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű szervezetnél kezdhetem meg a profi karrierem. Várom már, hogy megismerkedjek a várossal és belevágjak a következő szezonba. A játékstílusomat tekintve támadó szellemű hátvédként írnám le magam, aki jó a korongkezelésben, korcsolyázásban, részt vesz a gyors támadásokban, de nagy szerepet vállal a védekezésben is. Ezelőtt még sosem jártam Európában, szóval nagyon izgatottan várom, hogy megismerjem a kultúrát, az itteni jégkorongot és a szurkolókat. A következő szezonban szeretnék a csapat meghatározó tagja lenni és hozzájárulni, hogy a lehető legtovább jussunk a bajnokságban. A nyár hátralévő részében Albertában készülök a következő szezonra egy kis munka és golfozás mellet – nyilatkozta Travis Verveda.

Névjegy
Travis Verveda
Születési hely: Alix, Kanada
Születési idő: 1997. június 11. 
Súly: 86 kg
Magasság: 185 cm
Poszt: hátvéd

Pályafutása 
2023/2024 DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)
2018-2023 Trinity Western University (BCIHL, USports)
2017-2018 Canmore Eagles (AJHL)
2016-2017 Okotoks Oilers (AJHL), Canmore Eagles (AJHL)
2015-2016 Kamloops Blazers (WHL), Okotoks Oilers (AJHL)
2014-2015 Kamloops Blazers (WHL)
2011-2014 Red Deer (AMHL)

Sikerei 
2019-2020 BCIHL Legjobb hátvéd
2018-2019 BCIHL bajnok, Legtöbb gólt szerző hátvéd
2013-2014 AMHL bajnok

A DVTK Jegesmedvék kerete a 2023/2024-es szezonra
Kapusok
Janis Voris
Gratzl Gellért

Hátvédek
Szirányi Bence
Alexander Shkrabov
Vojtkó Mátyás 
Szalay Boldizsár
Fazakas Erik
Simon Szathmáry
Travis Verveda

Csatárok
Valentin Razumnyak
Roman Berdnikov
Lövei Dávid
Miskolczi Márk
Mattyasovszky Gergely
Páterka Bence
Farkas Márton
Vladislav Kuleshov
Gianluca Esteves

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!