Vízilabda

2023.06.06. 19:00

Hat menő, és hat jövő a nyolcadiknál

A PannErgy-MVLC együttese a következő idényben is szeretne a bajnokság közepén zárni.

ÉM

Fotó: Kamarás Péter

A 8. helyen zárta a 2022/2023-as élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokságot a PannErgy-Miskolci VLC csapata. A borsodi színeket képviselő együttesnél egyelőre pihenőn vannak a játékosok, de csak július 10-ig, ugyanis akkor indul a felkészülés a következő szezonra. A keret 8 helyen nem változik, ugyanis marad a klub kötelékében Moravcsik Martin, Smitula Gergő, Oltean Sebastian, Krasznai Bendegúz, Nagy Norbert, Molnár Gergely, Tanczer Tamás, illetve Várkonyi Ádám. Távozott Miskolcról Nikola Brkic, Gomes Lacerda Felipe Henrique, Stefanidesz Levente, Böröczky Marcell, Bögös Zsombor, és Molnár Balázs. Ennek megfelelően hat új pólós játszik majd MVLC-sapkában az ősszel: Szalai Gábor (balkezes, Tigra-ZF Eger), Dubinák Szabolcs (balkezes, PVSK-Mecsek Füszért), Hegedűs Bence (átlövő, Metalcom-Szentes), Kasza Dániel (center, Szegedi VE), továbbá két ferencvárosi fiatal, Sipos Bendegúz (kapus), és Varga Bence (bekk).

Elbúcsúztatott Petrovai

– A csapat túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, a helyezésünk nagy sikernek számít az erőviszonyokat tekintve – kezdte az értékelést Bachner András, a PannErgy-MVLC szakmai igazgatója. – De azt is szeretném közölni, hogy utánpótlás csapataink harcban vannak a felsőházba való visszakerülésért folytatott küzdelemben, ami ugyancsak fontos. Azonban visszatérve a felnőttekre: a 7-8. helyért lezajlott ottani, összességében a harmadik, egri csatában nálam a mi csapatunk nyert, még ha a végeredmény mást is mutat. Nagyon összeszedetten, jól védekezve vízilabdázott a társaság, nem mindenki akarta, hogy ott győzzünk.
A szakember megerősítette, hogy a vezetőedzői poszton nincs, nem lesz változás.
– Igen, Vidumanszky László élvezi a bizalmat – közölte Bachner András. – Nem marad ugyanakkor Petrovai Márton, aki egy komoly veszteség. Nagyon elégedett voltam az ő munkájával is, hétfőn köszöntünk el tőle szűk körben. Emlékplakettet kapott, családi okok miatt megy el tőlünk, a Dunántúlra. Lám-lám így is lehet Miskolcról távozni. Nem kapkodunk, a pillanatnyi edzői gárda megoldja a feladatot, de szándékunk a helyére trénert hozni.

Brkic húzóember lett

A személyi változásokkal kapcsolatban az alábbiakat tartotta fontosnak elmondani a miskolciak szakmai igazgatója.
– Elsősorban fiatal, fejlődőképes játékosokban gondolkodtunk, és nem utolsó sorban abban, hogy a rendelkezésre álló anyagi kereten belül tudjuk megoldani a távozók pótlását – jegyezte meg Bachner András. – Ez nem meglepő tőlünk, ugyanis ez beletartozik a klub filozófiájába, hogy sokra hivatott vízilabdázóknak adunk bizalmat. Ez eddig kamatozott, bizonyság erre a helyezésünk, illetve, hogy kik mentek el tőlünk, és hová, mondjuk Vismeg Zsombor. Két tehetséges utánpótlás játékosunkat, Hok Benedeket és Bikki-Petró Nimródot is szeretnénk menedzselni, mert szép jövő előtt állhatnak. Nagyjából 20 év körüli az átlagéletkor, ezt nem sok csapat mondhatja el magáról az OB I-ben. A tavalyi év egyébként átigazolás szempontjából nagyon kétarcú volt, mint még soha. Három légiós érkezett, Porobic, Nikolov, és Brkic, akiket nagyon komoly reményekkel igazoltam. Az előző évek eredményei, és teljesítményeit figyelembe tartva potenciális erősítésnek számítottak volna. Sajnos, a realitás más volt, menet közben kiderült, hogy Porobic és Nikolov is viseli korábbi súlyos sérüléseiknek a nyomait, váll, illetve gerincproblémákat, amit elhallgattak. Ez alapján került felmondásra a szerződésük a bajnokság felénél, jogosan, ugyanis ez benne volt, hogy eltitkolt betegség, sérülés ezt vonzza maga után. Brkic, látván ezt, hogy oda kell tennie magát, a bajnokság második felében az egyik húzóemberré lépett erő. Lacerda idehozatalanál az is szerepet játszott, hogy Európán kívüli játékos volt, akit azonnal be lehetett vetni. Ha a kontinensről hoztunk volna valakit, akkor a szabályok értelmében az alapszakasz második felében nem számolhattunk volna vele, csak a rájátszásban. A brazil vízilabda feljövőben van, próbálta megoldani azt a feladatot, amit az edzőtől kapott, főleg védekezésben. Stefanidesz a bajnokság végére próbálta összeszedni magát, de már megtörténtek a posztra való igazolások, annyira nem bizonyított, hogy a továbbiakban is számoljunk vele. Böröczky esete más: az elsők között kérdeztem a hosszabbításról, nem tudott akkor választ adni, ezért rögtön léptem. Amikor már jelezte, lehet maradna, késő volt, ő Szolnokra ment. Bögös fél évet volt nálunk, ő abbahagyta a vízilabdát, a fiatal Molnár B-ről pedig nem tudom, hol folytatja.

A nyolcadik Mento Kupa

A július 10-én induló felkészülés szinte egybeesik az egyetemi Eb-vel, aminek a tapolcai strand ad helyet. Az MVLC-nél megpróbálják megoldani, hogy ezalatt a tíz nap alatt a felkészülésük a tervezettnek megfelelően haladjon majd.
– Még sok mindent nem látunk, de a cél a következő idényben az lesz, hogy ismét legyünk benne a legjobb nyolcban – vázolta a jövőbeni tervet Bachner András, aki ezt követően így folytatta: – A nyáron, augusztusban ismét megrendezzük a Mento Kupát, amelyen öt, serdülő korosztályú csapat vesz majd részt: a nagyváradi Crisul, a kassai Hornets, az Eger, a Debrecen, valamint mi. Ez már a nyolcadik ilyen esemény lesz a sorban, ami Hercsik István elnök úr támogatását élvezi.
A vízilabda OB I 2023/2024-es pontvadászata októberben indul, míg a Magyar Kupa augusztus közepén.

Lehetnek cápák

Legyél te is cápa! - címmel kampányt indított az MVLC, amely tíz napos turnusokban intenzív nyári úszásoktatást tart a Selyemréti Strandfürdőben. Várják az érdeklődő 7 és 12 év közötti gyerekeket, fiúkat, lányokat egyaránt, akár tudnak már úszni, akár még nem. Információ és jelentkezés a 20/420-5867-es telefonszámon, vagy a [email protected] címen.

A tények

A bajnokság végeredménye: 1. FTC Telekom Waterpolo, 2. Genesys OSC Újbuda, 3. Endo Plus Service-Honvéd, 4. A-HID VasasPlaket, 5. BVSC-Zugló, 6. Szolnoki Dózsa, 7. Tigra-ZF-Eger, 8. PannErgy-MVLC, 9. Szegedi VE, 10. UVSE Vízillabda, 11. PVSK-Mecsek Füszért, 12. Kaposvári Vízilabda Klub, 13. Metalcom Szentes, 14. KSI.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!