Kosárlabda

2023.04.07. 18:51

A száz volt a nyerő Győrben (fotókkal, videóval)

Óriási iramú, magas színvonalú meccsen maradt alul a Diósgyőr a bajnoki elődöntőben.

A női kosárlabda NB I rájátszásában, a bajnoki elődöntő két nyert meccsig tartó összecsapásának első mérkőzését játszotta Nagypénteken az alapszakasz második helyén végzett Serco UNI Győr, és az akkor harmadikként zárt DVTK-Hun-Therm együttese. Mindkét fél két győzelemmel lépett túl negyeddöntős ellenfelén, a zöld-fehérek a TFSE-MTK-t, a diósgyőriek az E.ON ELTE BEAC gárdáját múlták felül.

Jobb összetételben

A piros-fehérek az egy héttel ezelőtti utolsó tétmérkőzésükhöz képest sokkal jobb összetételben várták a mostani az összecsapást, ugyanis az akkor, a rotációjukból kiesett, a fővárosiak ellen mindössze három percet játszott Kiss A. ezúttal már bevethető volt, és nem utolsósorban Kányási Veronika is, aki a negyeddöntő két meccsét sérülés miatt kénytelen volt kihagyni. A DVTK csapatkapitányának játéka két napja még erősen kétséges volt, de a bemelegítéskor ott volt a társakkal, és korábbi boka fájdalmai ellenére vállalta a játékot, olyannyira, hogy a kezdő ötösbe is bekerült.

Szuper hangulatban indult a két együttes csatája, köszönhetően annak, hogy a vendég szektorban 100 fős tábor sorakozott fel, ami nem számít mindennaposnak a női kosárlabdában. A hazai szimpatizánsok többen voltak, és egy részük nagy erővel biztatta a győri gárdát, de a több decibelt a piros-fehérek eresztették ki magukból.

Nagy iramban

Hazai gólokkal kezdődött a találkozó (5-0), de aztán fordult a meccs, nem is egyszer (5-6, 7-6, 7-8). A folytatásban Guitrantes rázta meg magát, majd amikor Green bevágott egy centergólt, időt kért a hazai csapat, az 5. perc végén (7-14). A szünet használt a csíkosoknak (13-14), és a cserék is, a kimaradt vendég dobások után visszavette a vezetést a Győr (19-18), amire diósgyőri pauza volt a reakció. A rövid szünet után hármasváltások következtek, és negyed végé jelző dudaszó pillanatában Bernáth is egy triplát hintett (24-26).

A második játékrész szorosságában, egálról, Green büntetője után Guirantes faultos kombinációjával mozdult el a Diósgyőr (31-36), de a Győr jobban szedte a lepattanókat, és ez fordítást hozott a konyhájukra (39-38). A két csapat nagy rohanásában a védekezés nem kapott nagy hangsúlyt, a 16. perc végén 43-43 állt az eredményjelzőn. A DVTK lépte túl először a félszázat, Aho N. triplájával (49-51), majd győri időkérést követően Williams közelijével ugyanez a hazaiaknak is sikerült. A negyed végén sem nyílt szét a meccs, Garbin hármasával döntetlennel zárult a második menet (56-56).

Remeklés

Garbin ott folytatta, ahol abbahagyta, hármassal. A nagy iramban, 63-63 után Ruff-Nagy négy pontjának örülhetett a hazai publikum, a DVTK ekkoriban egy picit alatta volt a hazaiak sebességének. Kányási hármasával azonban felzárkóztak, majd Guirantes közelijével átvették a vezetést (71-72). Nem tudott elszakadni egyik csapat sem a másiktól, a záró negyedet a remeklő Ruff-Nagy közelijével kezdhette jobb helyzetből a Győr (79-78).

Másfél percet kellett várni a negyedik negyed első góljára, Jovanovic egy hármassal kárpótolta a vendég tábort, majd egál után Kiss A. faultosa következett (81-84). A magas színvonalú meccsen Bernáth után Aho N. is összeszedte negyedik faultját, de ennek ellenére mind a ketten játékban maradtak. A kiválóan büntetőző DVTK részéről a 22. ilyen dobásuk volt az első, ami kimaradt. A. Aho N. triplája után végre lepattanót szerzett a Diósgyőr, majd ismét Aho N. jött, egy palánk alólival, a Győr 2:36-tal a vége előtt időt kért (91-95). A szünet után Aho N.-t pontozták ki a játékvezetők, aztán a hazai palánk alatt Greennek fújtak be támadó hibát, úgy, hogy a kezében volt a labda… 95-95-nél a Diósgyőr kért videózást 61 másodperccel a vége előtt, és visszakapták a labdát. Ellenberg az utolsó percben a győrieknek szerzett előnyt, amit Jovanovic kiegyenlített. Ellenberg 3 másodperccel a vége előtt hármast vágott be, a DVTK-nak erre már nem volt érdemleges válasza (100-97).

Serco UNI Győr – DVTK-Hun-Therm 100-97 (24-26, 32-30, 23-22, 21-19)

Győr, 400 néző. V.: Praksch, Makrai, Györfy.

Serco UNI Győr: ELLENBERG (27/12), DUBEI (13/3), Dombai (7), Török (3/3), WILLIAMS (14). Csere: RUFF-NAGY (16/3), Bach (3/3), Oroszova (11/3), Varga Zs. (3), Weninger (3). Vezetőedző: Cziczás László.

DVTK-Hun-Therm: GUIRANTES (28/3), AHO N. (15/6), Kányási (10/6), Garbin (8/6), Green (10). Csere: Bernáth (9/3), Kiss A. (3), JOVANOVIC (14/6). Vezetőedző: Völgy Péter.

Kipontozódott: Bernáth (36.), Aho N. (38.).

Cziczás László: – Nagyon izgalmas mérkőzés volt, az évad legjobb meccse volt a mai. Mindkét fél felkészült volt, olyan atmoszférában játszottunk, ami ritka, a szurkolók fantasztikus hangulatot teremettek. Mindkét oldalon volt klasszis teljesítmény, mi nagyon akartuk ezt a győzelmet, és összejött. 1-0-ra vezetünk, de az égvilágon semmi nem dőlt el.

Völgyi Péter: – Sajnálom, hogy nem sikerült nyerni, extrán dobott a Győr, szerintem mi is. Mindkét csapat a támadásra helyzete a hangsúlyt, apróságok döntöttek. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást, azon leszünk, hogy vasárnap egyenlítsünk, és szerdán visszajöjjünk.

A két nyert meccsig tartó elődöntő állása: 1-0, a Serco UNI Győr javára.

A két csapat a következő meccset vasárnap 18.30-tól Miskolcon, a DVTK Arénában játssza.

Az elődöntő másik mérkőzésén: Sopron Basket – AKSC Szekszárd 83-58 (25-11, 15-15, 22-14, 21-18)

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában