2023.03.19. 09:09
Kuttor Attilának hiányérzete van
Szombaton ikszelt a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgó csapata.
Emlékeztető:
Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda Master Good 1–1 (1–1)
Mezőkövesd, 1582 néző. V.: Csonka (Szalai, Garai).
Gólszerző: Mesanovic (0–1) a 8., Lukic (1–1) a 42. percben.
Kuttor Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője: – A mérkőzés előtt nem híreszteltük, de rengeteg problémával küzdöttünk, sok betegünk és sérültünk volt, a padon is ültek betegen. Sajnos egy hiba után korán hátrányba kerültünk, ezt követően az egyenlítés kiharcolása volt a célunk, ez pedig sikerült is. A mérkőzés összképét tekintve nagy lehetőségünk volt arra, hogy megnyerjük a találkozót, ezért van egy kis hiányérzetem.
Török László, a kisvárdaiak szakvezetője: – Jól alakult az első 10 percünk, hiszen korán vezetést szereztünk Mesanovic szemfülességének köszönhetően, de egy kicsit mintha számunkra teher lett volna a gólunk. Ezt követően veszélyes helyeken veszítettünk labdát és sajnos ellenfelünk ki is tudott egyenlíteni. A második félidőben is uralta a játékot a Mezőkövesd, de egy kis átszervezéssel stabilan védekeztünk, így értékes pontot szereztünk.
A bajnokság állása a szombati meccsek után
1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 47–19 +28 50
2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35–23 +12 42
3. Debreceni VSC 24 9 7 8 39–36 +3 34
4. Puskás Akadémia 23 8 9 6 29–29 0 33
5. Kisvárda 24 8 9 7 35–38 –3 33
6. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
7. Mezőkövesd 24 7 8 9 25–30 –5 29
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Mol Fehérvár 24 7 6 11 30–34 –4 27
10. Újpest FC 23 7 6 10 28–38 –10 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 23 3 10 10 17–28 –11 19
Az NB I programja
Március 19., vasárnap
13.30: Vasas FC – Paksi FC
15.30: Puskás Akadémia FC – Újpest FC
20.15: Zalaegerszegi TE FC – Ferencvárosi TC