Kosárlabda: NB I/B

2023.03.18. 07:05

A csoport legjobbját fogadja a harmadik

A női kosárlabda NB I/B Zöld csoportjában a 18. forduló következik.

Bacsó (a labdával) a tervek szerint pályára lép vasárnap a DVTK U23-ban

Fotó: Bujdos Tibor

DVTK U23 – MTK-TFSE II. (Miskolc, DVTK Aréna, vasárnap, 18.00)

Stefan Svitek, a DVTK U23 edzője: – Az utolsó fordulóban a listavezetőt, a csoport első helyét megszerző együttes fogadjuk. Ha sikerülne jó eredményt elérni, vagyis, ha nyernénk, akkor sem valószínű, hogy a harmadik helyről előre tudnánk lépni a másodikra, mert ehhez az előttünk álló Nyíregyháza hazai veresége is kellene. Az évad során sokszor elmondtam, hogy nem ebben a sorozatban nem eredmények az elsődlegesek, hanem az, hogy a klub fiatal kosarasainak lehetőséget biztosítsunk. A mostani mérkőzésen is ezen van a hangsúly. Létszámban jobban állunk, mint legutóbb, és mivel az első csapatnak ezen a hét végén nincs mérkőzése, az NB I-es felnőtt keret fiatal játékosaira számíthatunk. Kíváncsian várjuk, hogy mire lesznek képesek a csoport legerősebb csapatával szemben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!