Bridzs

2023.03.23. 10:31

Bridzshétvége Miskolcon

Ez a játék, mint hobbi, vagy szenvedély, mindenki számára elérhető

20220614 Miskolc A Lions Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3x3-as bajnokságról tartottak sajtótájékoztatót a Tudomány és Technika Házában ahol Bene Szilárd, a megyei kosárlabda-szövetség ügyvezetője, Hajdú László, a ház tulajdonosa és Kiss László, az Első Miskolci Lions Klub elnöke számolt be az előkészületekről és az érdekességekről. Fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Képen: Kiss László

Fotó: Ádám János

A MEAFC szakosztálya szervezi az idei vidéki bridzs csapatbajnokságot, amely jubileumához érkezett, hiszen immáron az ötvenedik viadal vár a szereplőkre. Az eseményre március 24-25-26-án a Miskolci Egyetem E/1 kollégiumának klubhelységében kerül sor, a megnyitót szombaton 9 óra 45 perckor a földszinten tartják.

Nagyon népszerű
– Tizenkét együttes méri össze tudását és a legjobb négy jut az országos döntőbe – újságolta dr. Hajdú László főrendező, majd hozzátette: – Számára ez a verseny több okból is ünnep: hatvan esztendővel ezelőtt alakult a Miskolci Bridzs Egyesület, ekkor nyert polgárjogot itt ez a műfaj. A klubélet fenntartása mellett rendszeresen szerveztünk országos és nemzetközi versenyeket, az évenként meghirdetett Avas Kupa pedig rendre nagy népszerűségnek örvendett. Ennek többször volt külföldi védnöke és a rendezvény sokszor élvezte jeles hazai személyiségek és pénzintézetek védnökségét. Ezt a hagyományt folytatja most a MEAFC: a vidéki bajnokság keretében tartjuk az Avas Kupa páros versenyt, amelyre huszonnyolc párt várunk. 

A főrendező elmondta még, hogy a bridzsjáték, mint hobbi vagy szenvedély, mindenki számára elérhető. A miskolci szakosztály a bridzskedvelők érdekében minden héten élő páros versenyt tart hétfőnként 17 órától a MEAFC körcsarnokának tárgyalójában. A szakosztály nyitott kapukkal vár mindenkit, aki szereti a társasági szellemi kihívást, szívesen tanulja meg ezt a kártyajátékot és szeret vetélkedni. Érdeklődőket, kezdőket és úgynevezett kibiceket is szívesen látnak. 

Jó tudni
A bridzs olyan kártyajáték, amelyet több tízmillióan játszanak világszerte és a hobbisták jó része bajnokságokon és versenyeken is részt vesz. A bridzs egyike azon kevés játéknak, amelyet versenyszerűen is lehet űzni (a bridzs mellett a legismertebbek még a póker és az ulti). 1999-ben a NOB olimpiai sportnak minősítette és 2002-ben bemutatót rendeztek belőle a téli olimpián. A mai bridzs bő kilencven éves történelemre tekinthet vissza, bár előzményei többszáz évesek. Világszerte több ezer bridzskönyv jelent meg: magyar kiadásban számos szabálykönyv létezik, továbbá találkozhatunk a nemzetközi művek fordításaival és a magyar szerzők kiadványaival is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában