Röplabda: GreenPlan-VRCK

2023.01.29. 21:00

Harmadikra sikerült először megverniük

A DEAC vendégeként kezdte el a középszakaszt vasárnap a GreenPlan-VRCK.

ÉM

GreenPlan-VRCK vs. DEAC

Fotó: Bujdos Tibor

A férfi röplabda Extraligában az alapszakasz után a középszakaszt kezdte meg a részvevő nyolc együttes úgy, hogy az első körben 1-4. helyen végzők, illetve 5-8. pozícióban zárók egymás ellen, oda-vissza további hat találkozót játszanak. A borsodi színeket képviselő GreenPlan-VRCK gárdája Debrecenbe utazott vasárnap, ahhoz a DEAC-hoz, amely a bajnokságban eddig már kétszer (3:0, 3:2) legyőzte a kazincbarcikai alakulatot – vagyis volt miért törleszteni.

Pontosan, eredményesen

Koncentráltan, 0:3-mal kezdte az első szettet a vendégcsapat, aztán Szabó D. támadott szépen, kétszer (3-5). A Vegyész oldalán volt mindkét addigi rontott nyitás, de aztán Cesar Coelho is behibázott szervahelyen (4-7). Almora Nunez, és Juhász is szépen akciózott a maga helyéről, majd Páez ász nyitása késztette időkérésre a hazai vezetőedzőt (5-10). A saját játékát pontosan, eredményesen csinálta a Barcika, így jelentős előnyre tett szert (6-14). Tovább tartott a borsodiak fiesztája, 7-16-nál így megint közbe kellett avatkoznia Fodor Antalnak, mert semmi sem működött a csapatánál. 10-20-tól már csak az volt a kérdés, mikor és milyen arányban zárul a nyitó felvonás, Bagicsék gyűjtögettek ugyan pontokat, de ez a tényen nem változtatott, előnybe került a VRCK (17-25).

Reffatti bombája

A második játszma elején is Szabó D-ék voltak pontelőnyben, éppen ő vitte a pálmát, de csatlakozott mellé Tarabus is (2-5). Többen is kiegyensúlyozottan röplabdáztak ekkor a Vegyészben, ez volt az egyik kulcsa a vezetésnek. Kiss I. az első aznapi sáncot hozta a Debrecennél, ahol Bagics is beszállt a pontgyártásba (9-9). Kisebb hullámvölgybe került a Vegyész, 10-9-nél jött is Toronyai edző időkérése. Egy ki-ki meccs kerekedett, ide is, oda is estek a pontok, fejeződtek be jól támadások (14-14). Páez a nyitóhelyről remekül szervált, aztán kiválóan adott fel (17-19), bele kellett nyúlnia a szettbe a hazai szakvezetőnek. 17-21-nél 4 pont volt a látogatók fórja, ám 20-21-nél már szükséges volt a picike pihenő. 21-23-nál a DEAC következett időkéréssel, aztán 23-24-nél Reffatti bombája volt pontos a szélről (23-25).

Jogosan tapsolta

A harmadik felvonás az utolsó szalmaszál volt a hajdúságiak számára, az észak-borsodiak pedig azért hajtottak, hogy ne kelljen extra időket beletenni a mérkőzésbe (3-7). Tarabus, ászait követően a harmadik szervát rontotta, de a különbség maradt (6-10). Két-három egységgel jobban állt a látogató alakulat (8-10, 10-13), amelynek megnyugodnia azért nem lehetett. Mezőnybeli megdolgozás kellett Tarabus blokkjához, 10-15-nél a hajdúságiak edzője adott tanácsokat. Megrázták magukat Almora Nunezék, de két vendég hiba is kellett (13-15), az irányítást azonban kézben tartotta a VRCK (14-17). Almora Nunez nem találta el a felfestett pályát (14-19), 14-20-nál még igyekezett ,,valamit" menteni Fodor Antal. Toronyai edző jogosan tapsolta Szabó D. megmozdulását (15-22), de a szakember 18-22-nél ,,időzött" egyet. 21-24-nél a hálóba szervált Moret Vargas, így a vendégek magabiztosan győztek, először verték a DEAC-ot a bajnokságban.

Debreceni EAC – GreenPlan-VRCK 0:3 (-17, -23, -21)

Debrecen, 156 néző. V.: Adler, Horváth.

 

DEAC: Moret Vargas 7, Cesar Coelho 2, Almora Nunez 12, Kiss I. 5, Tóth A. 2, Bagics 7. Csere: Bán (liberó), Veres 6. Vezetőedző: Fodor Antal.

 

Vegyész RC: Páez 6, Juhász 6, Tarabus 9, Blázsovics 10, Szabó D. 16, Reffatti 11. Csere: Kiss M. (liberó), Péter B., Cziczlavicz. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

 

Fodor Antal: – Ma nem nyújtottuk azt a teljesítményt, amit tudunk, így a Vegyész megérdemelten győzött. Ebbe belejátszott légiósunk sérülése is.

 

Toronyai Miklós: – Sajnálom, hogy Cesar Coelho sérülése beárnyékolta a mérkőzést. Mielőbbi gyógyulást és kitartást kívánunk neki. Agresszívan kezdtünk, de a sérülés láthatóan mindkét csapatot megfogta. Szerencsére mi tudtunk újítani, mindig volt aki, aki a nehezebb pillanatokban segíteni tudott. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában