Röplabda

2022.12.17. 20:35

Történelmi sikert aratott a DEAC a VRCK-nál (fotókkal, videóval)

A debreceniek lezárták a Vegyész hat meccses győzelmi sorozatát.

VRCK vs. DEAC.

Fotó: Ádám János

A férfi röplabda Extraliga 12. fordulójában, szombaton este a Debreceni EAC gárdáját fogadta a GreenPlan-VRC Kazincbarcika csapata, az év utolsó meccsén. A hazaiak kezdőjében ezúttal Péter M. és Csoma is helyet kapott, Szabó D. csak a cseresorban várt arra, hogy beállhasson, Blázsovics viszont nem volt egészséges, és hiába volt a cserék között, nem volt bevethető.

Villámrajtot vett a Barcika, Juhász P. és Péter M. jó megoldásaival (5-1), és mivel a vendégek meglehetősen ,,lustán” mozogtak, edzőjük időt kért (7-2). Ez arra volt jó, hogy ne nőjön tovább a két csapat közötti különbség (14-9). A 24. labdamenet végén a debreceniek vitatták a játékvezető döntését, ami a VRCK-nak kedvezett, majd alig valamivel ezután a második idejüket is kikérték (16-9). Pontosabb volt a borsodi együttes támadójátéka, Csomának több jó megoldása volt, és sáncban is erősebbek voltak a vendéglátók, ha a vége felé a nyitásokban nincs annyi hiba, akkor még simább lehetett volna az első szett (25-17).

A második játszma eleje nagyon nem hasonlított az elsőre, a VRCK fogadójátéka halovány volt, mintha állva akarták volna hozni a pontokat a hazaiak. 4-8-nál kért időt Toronyai edző, de Reffattin kívül nem volt, aki ütőerőt mutasson (8-13). Cseréért sírt a hazaiak játéka, és jött is Szabó D., valamint Tarabus, 9-15 után próbált felállni a Vegyész. 14-17-nél kért időt a DEAC, ez segített rajtuk (15-20), és a barcikaiak rossz nyitásai, valamint a jó debreceni sáncok miatt a vendégek hozták ezt a játékrészt (21-25).

Szoros szettek

A harmadik menet kiegyenlített küzdelmében 1-2 pontnál nem volt nagyobb különbség a csapatok között (10-10). Aztán amikor 10-12-re módosult az állás, időt kért a barcikai edző, ám az egyenlítés után megint a DEAC jött (12-15). Pontatlanok voltak a hazai bombák (14-18), nem úgy a vendégeknél Almora és Cesar ütései, és nem mellékesen a Vegyész sáncmunkája is elmaradt a debreceniekétől. Ezen a 17-23-nál kikért második barcikai idő sem tudott már változtatni (19-25).

A negyedik játékrészben is aktívabb volt támadásban a DEAC, de sáncban ezúttal eredményesebbnek mutatkozott a hazai gárda (10-10). A vendégek Csoma ász nyitását követően kértek időt először (16-13). Másodszor 19-15-nél, ami után, 21-18-nál a GP-VRCK is kikérte az első szünetét. Reffatti és Péter B. pedig elvezette a részsikerig, az ötödik játszmáig a Vegyészt (25-20).

A záró játszma izgalmasan alakult, egynél több ponttal sokáig egyik csapat sem tudott vezetni. A térfélcserénél 7-8 volt az állás, nagyon úgy tűnt, hogy nüanszok fognak dönteni. Amikor egyről a kettőre jutott a DEAC (10-12), időt kért Toronyai edző, kétszer egymás után, majd Csoma helyett Szabó D.-t küldte be. Utóbbi húzás bejött, a friss ember két pontot hozott, döntetlennél debreceni időzés következett. Almora jó ütése után a DEAC jutott meccslabdához, és ha az elsőt nem is, de a második ilyen az övék lett (14-16).

GreenPlan-VRC Kazincbarcika – Debreceni EAC 2:3 (17, -21, -19, 20, -14)

Kazincbarcika, 300 néző. V.: Bátkai-Katona, Rácz G.

GreenPlan-VRC Kazincbarcika: JUHÁSZ P. 13, Moraes 5, PAEZ 4, Péter B. 10, CSOMA 20, Reffatti 14. Csere: Kiss M. (liberó), Szabó D. 7, Tarabus 1, Warzywoda, Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Debreceni EAC: MORET 7, CESAR 22, ALMORA 21, KISS I. 9, Tóth A. 6, Bagics 6. Csere: Bán (liberó), Imre T. Vezetőedző: Fodor Antal.

Toronyai Miklós: – Sajnálom, hogy első szett után bealudtunk, és egy picit csökkent a figyelmünk, és ezzel belehoztuk a meccsbe a Debrecent. A második szettben hét szerva rontással, és azokkal a nyitásokkal, amik könnyűek voltak, felhoztuk az ellenfél fogadásait. Ez nem tett jót nekünk, és bár próbáltunk cserékkel operálni, hellyel, közzel, így, úgy sikerült is, de ez a mai teljesítmény csak 1 pontra volt elég. Csalódott vagyok, de menni kell tovább.

Fodor Antal: – Ez a győzelem rendkívüli siker, hogy jó meccset játszunk, abban csak reménykedtünk. Részünkről feszülten indult a mérkőzés, aztán ugyanez a Barcikában is benne volt. Mi a csapat küzdeni tudásából merítettünk erőt, és úgy érezem, hogy megérdemelten nyertünk, mert ha a két csapat teljesítményét összevetjük, úgy vélem, hogy nem voltunk gyengébbek. Nagyon örülünk a sikernek, elégedett vagyok a csapattal, csak dicsérni tudom a fiúkat. Már csak azért is, mert történelmi győzelmet arattunk, most először sikerült nyernünk Barcikán.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!