Röplabda

2022.12.04. 20:43

Megérkezett a bajnokságba a Vegyész! (fotókkal)

A bajnoki címvédőt, a listavezetőt páholta el a barcikai férfi röplabdacsapat, vasárnap este.

GreenPlan-VRC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE

Fotó: Vajda János

A férfi röplabda Extraliga 10. fordulójában, vasárnap este a bajnoki címvédő, listavezető, Pénzügyőr SE gárdáját fogadta a GreenPlan-VRC Kazincbarcika együttese. A házigazdáknál egy új fiú, a néhány napja szerződtetett brazil szélső ütő, a rutinos, 35 éves Reffatti is ott volt a bemelegítést végző játékosok között, és a kezdőben is.

Jól indított a Vegyész, és ha nem lett volna két rontott nyitásuk, még jobb lehetett volna a start (4-2). Nagyon úgy tűnt, hogy Reffatti érkezésével nincs lyukas posztja a Barcikának, a kezdőcsapat határozott, kemény munkát tolt (8-5), miközben a Pénzügyőrnek több rontott nyitása is volt. A vendégekben Kovács Z. tartotta a lelket, de Blázsovicsék szinte szárnyaltak, így 14-10-nél időt kért a PSE szakvezetője. Aztán 18-13-nál is, mert egy csere sem hozott javulást náluk. Öröm volt nézni a VRCK játékát, szélső ütő helyen nagyon erős volt a csapat (22-15), és nem volt kérdés, hogy az első játszmában söpörnek, 21 perc elég volt ehhez (25-16).

Moraes centerpontjával indult a második szett, és hazai szempontból ismét jól startolt a játákrész (5-2). A színvonalas találkozó szépségéhez azonban a PSE is hozzátett, a sáncaiknak, a pontos támadás befejezéseiknek eredményei is voltak (9-10). De az előnyt csak kis időre adták oda a kék mezesek, egy ideig 1-2 ponttal a VRCK vezetett, 16-nál tűnt el a fór. Magyar ásza után volt ismét a fővárosiaknál az előny (17-18), és ez időkérésre ösztönözte a hazaiak szakvezetőjét. 20-ig a VRCK volt az üldöző, amikor pedig fordult a kocka (21-20), Jókay edző is ugyanazt tette, mint korábban kollégája, szünetet ,,vett ki”. A játszma izgalmas végjátékában előbb a PSE-nek volt szettlabdája (23-24), majd a Barcikának, ám ez utóbbival Reffatti élt is (26-24).

A harmadik menetben is volt 4-2, amit egalizáltak a fináncok, ám ezt követően ismét Blázsovicsék következtek, majd vendég időkérés (8-5). De nem jött változás, és 10-5-nél második idejét is kikérte a fővárosi tréner. Ennek azért már volt némi hatása (12-10), de a lélektani, 2-3 pontos előnyét változatlanul őrizte a VRCK (20-18). Aztán, amikor a fór egy egységre olvadt, jött a hazai időzés, ami után lett belőle, kettő, három, négy, öt pont, majd meccslabda (24-19). Ez utóbbiból több is, de ha nem is egyből, de az extrán játszó Vegyész, Blázsovics vezérletével, jobb csapatmunkával csak elérte a sikert (25-22).

 

GreenPlan-VRC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 3:0 (16, 24, 22)

Kazincbarcika, 400 néző. V.: Horváth M., Árpás (Berényi, Csizmarik).

GreenPlan-VRC Kazincbarcika: Juhász P. 6, MORAES 8, Paez 2, BLÁZSOVICS 17, SZABÓ D. 13, REFFATTI 13. Csere: Kiss M. (liberó), Péter B., Péter M., Warzywoda. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Pénzügyőr SE: Magyar B. 5, KOVÁCS Z. 11, Tordai 1, Kiss D. 8, Tomanóczy 7, Rása 5. Csere: Feliciano (liberó), Dávid Cs. 4, Majoros. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

Toronyai Miklós: – Gratulálok a fiúknak, óriásit küzdöttek. Azt gondolom, hogy egy Pénzügyőrt megverni nagy fegyvertény, a bajnokcsapat hosszú veretlenségi sorozatát szakítottuk meg, ez nagy lökést kell, hogy adjon a folytatásra. Ez a győzelem nagyon kellett ahhoz, hogy elérhessük a célunkat, hogy az alapszakasz végén a legjobb négy között lehessünk.

Jókay Zoltán: – Gratulálok a Barcikának, sajnos a saját csapatomnak nem tudok. Gyengén játszottunk, a hazai csapat megérdemelten nyerte meg a meccset.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában