Erőemelés

2022.12.15. 09:44

A kaszinó helyett a konferenciateremben ,,játszik”

Címkék#erőemelés

Mészáros László erőemelő Las Vegasban, a Mr. Olympia versenyen áll rajthoz pénteken.

Mészáros László Nevedában

Fotó: Magánarchívum

Már az Egyesült Államokban, Las Vegasban van Mészáros László, a DVTK erőemelője, ahol pénteken a Mr. Olympia meghívásos versenyen áll rajthoz. A sportág krémjének doyenje harmadszor vesz részt ezen a rangos megméretésen: 2018-ban járt itt először, és mivel a 140 kilogrammosok súlycsoportjában világcsúccsal nyert, 275 kg-ról 280-ra javítva a rekordot, egy év múlva újra meghívták, és ennek során, 2019-ben, a saját csúcsát megdöntve, 282,5 kilogrammal nyerte meg a versenyt. 2020-ban és 2021-ben a koronavírus okozta nehézségek a Mr. Olympia szervezőit, lehetséges résztvevőit is érintették, így nem egy, hanem három év után tért vissza korábbi sikereinek helyszínére Mészáros László.

A miskolci sportember, aki a hónap végén lesz 54 (!) éves, harmadszor is szeretné megnyerni a megméretést. A Mr. Olympia meghívásos versenyről azt kell tudni, hogy a testépítők egyik legrangosabb seregszemléjének számít a világon, 1965-ben azzal a céllal szervezték meg az elsőt, hogy a Mr. Universe (az akkori legrangosabb viadal) győzteseit egyben versenyeztessék. A fekvenyomás sokkal később került be a Mr. Olympia programjába, de a kezdetektől nagy rangot jelent itt szerepelni, jó eredményt elérni.

Felkészülési nehézség

Mészáros László életkora miatt sem vállal már annyi versenyt, mint néhány éve, egy esztendőben 2-3 megméretésen áll rajthoz. Az idén a sevillai Arnold Classicon 280 kilogrammot teljesítve, másodszor diadalmaskodott. 

– A sevillai verseny után jött egy kis pihenés, és a terv az volt, hogy nyolc hetes felkészülésem lesz a Mr. Olympia előtt, ám ez mégsem így történt – mondta Mészáros László. – Sajnos, megbetegedtem, olyan állapotban voltam, hogy bár szerettem volna, de nem tudtam edzeni. Akkoriban elég borúsan láttam a helyzetemet, azt, hogy lesz-e egyáltalán esélyem arra, hogy elérjem a célomat, harmadszor is megnyerjem a Las Vegas-i versenyt, de az elmúlt hetek alapján bizakodó vagyok. A kiutazásom előtt plusz tréningeket is beiktattam a programban, és úgy érzem, hogy visszajött az az erő, amire szükségem van. Világcsúcs döntésre egyelőre nem gondolok, hogy mit bírok, az majd a verseny közben derül ki, de ha úgy érzem, hogy van bennem annyi, akkor megpróbálom felülmúlni a rekordomat. 

Az alapcél tehát a győzelem, és ezt egy 30 fős mezőnyben kellene elérnie. 

– Nem tudom, hogy pontosan kik indulnak még, de igazából ez nem is foglalkoztat, a súlyokkal versenyzem. Oroszok nem lehetnek jelen az Egyesült Államok-beli versenyen, a lengyelek között vannak nagyon erős fiúk, az amerikaiakat viszont nem igazán ismerem, velük amúgy is csak ritkán találkozunk, és a koronavírus okozta versenyzési nehézségek erre még jobban rátettek. A rendező nagy ország, három év alatt feltűnhetett itt is csillag – mondta Mészáros László, aki arra a kérdésre, hogy a kaszinók városában játszik-e egy kicsit, így felelt: – Az biztos, hogy megyek kaszinóba, ugyanis a verseny az olaszországi Velencéről elnevezett Venetian Hotelben lesz, ahol természetesen van egy órási kaszinó. A verseny a konferencia teremben lesz, és én ott a súlyokkal akarok úgy játszani, hogy a nyerő szériám ne hagyjon el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában