Labdarúgás: DVTK

2022.11.27. 17:12

A szokásos idegenbeli 0-3

A Diósgyőr a bajnoki szünet után ott folytatta, ahol abbahagyta, megint nyert a listavezető.

Gera (jobbról a második) ezúttal is gólt szerzett

Fotó: Vajda János

A labdarúgó NB II 18. fordulójában, vasárnap délután az ETO FC Győr csapatának vendége volt az éllovas Diósgyőri VTK együttese, a kéthetes szünet után folytatódó bajnoki küzdelmekben. A hazai gárda kezdője három helyen változott az előző másodosztályú meccsükhöz, a HR-Rent Kozármisleny elleni, idegenbeli, 1-1-re végződött találkozóhoz képest, két mezőnyember és a kapus hiányzott. Előbbiek, Kovács I. és Vitális a kispadra kerültek, Óvári és Kiss B. játszott helyettük. A gólvonalra a 20 esztendős Ruisz állhatott, aki a harmadik számú kapusa volt a keretnek, de azok után, hogy Kovácsik, és Fadgyas is megsérült, ő maradt bevehető, így az évad első felnőtt NB II-es meccsére készülődhetett. A DVTK által két hete lejátszott, a Nyíregyháza SFC ellen hazai környezetben 2-0-ra megnyert meccs alapemberei közül mindössze Cseke hiányzott. A középpályás belázasodott, ezért keretben sem volt, helyette Koman kezdett.

Nem is akárhogyan, gólpasszal. A diósgyőri középpályás a 13. percben remekül vette észre, hogy a jobb oldalon Csirmaz elindul, elé is ívelte a labdát a kezdőkörből, a védő pedig elhúzta a bizonytalankodó kapus mellett a lasztit, és a hálóba lőtt (0-1). A folytatásban nem sokra futotta a hazai együttestől, két szabadrúgásuk után volt egy kis izgulni való, de a DVTK stabil játékkal magabiztosan őrizte előnyét. És arra várt, hogy egy kontrával megduplázza előnyét. Ez a 43. percben sikerült, Bertus középről tette ki jobbra a labdát Gerának, aki elfutása végén kapura lőtt, a hálóőr pedig ügyetlen vetődéssel, maga alá engedte a labdát, amely így a hálóban kötött ki (0-2).

Még egy diósgyőri gól

A második félidőben nyitottabb lett a hazai gárda játéka, a feljebb tolt védekezésük miatt, a vendégek labdaszerzései után a DVTK-nak voltak helyzetei. Az 50. és 60. perc között háromszor születhetett volna meg a harmadik találatuk, ám előbb Eppel, aztán Koman tévesztette el a kaput, majd Lukács D. centerezéséréről maradt le Bertus. A 64. percben végül Lukács D. belőtte a harmadikat, miután Gerához passzolt jobbra, a kapu elé visszatett labdát laposan, a jobb alsó sarokba pöckölte (0-3). A 72. percben egy újabb diósgyőri kontra végén Gerát löktél el a hazai 16-oson belül, de a játékvezető irgalmas volt a Győrrel szemben, mert nem adott 11-est. A folytatásban Kiss B.-nek volt egy jó lövése, és erre reagálva Danilovicnak egy szép védése, de a mérkőzésnek tétje ekkoriban már nem volt. A DVTK ezúttal is magabiztos győzelmet aratott a kapusposzton halvány, a középpályán közepestől gyengébb győriekkel szemben. 

A listavezető piros-fehérek ezzel kilenc meccsesre nyújtották bajnoki veretlenségüket, és zsinórban a negyedik idegenbeli mérkőzésüket nyerték 3-0-ra.

ETO FC Győr – Diósgyőri VTK 0-3 (0-2)

Győr, 800 néző. V.: Andó-Szabó (Rózsa, Ország).

ETO FC Győr: Ruisz – Fodor, Papp M., Benczenleitner – Kovács K., Szujó (Vincze, 91.), Toma (Vitális, 61.), Tuboly (Kovács I., 46.), Kiss B. – Babati (Kiss M., 78.), Óvári (Borsos, 46.). Vezetőedző: Tímár Krisztián.

Diósgyőri VTK: Danilovic – Csirmaz, Szatmári, Bárdos, Bokros (Farkas D., 83.) – Bertus (Illés B., 83.), Bényei, Koman (Radics, 73.) – Gera (Könyves, 83.), Eppel (Jurek, 61.), Lukács D. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.

Sárga lap: Tuboly (5.), Papp M. (29.), Kiss B. (47.), Toma (53.), ill. Szatmári (45+1.).

Gólszerző: Csirmaz (13.), Gera (43.), Lukács D. (64.).

Jók: Szujó, Kiss B., ill. Koman, Bényei, Lukács D., Gera, Csirmaz, Bárdos, Szatmári. 

Tímár Krisztián: – Rendkívül kishitű játékot sikerült a mai napon nyújtanunk. Pár játékoson azt látom, hogy nem érzik át, hogy milyen tradicionális, nagy múltú klubban játszanak, azt gondolom, hogy itt fel kellene nőni a feladathoz. Nyilván mondhatnánk, hogy egy komoly sérüléshullám súlyt minket, de butaság lenne ezzel takarózni. Gratulálok a Diósgyőrnek, a mai napon jobbak voltak.

Kuznyecov Szergej: – Nagyon jó estét tudtunk szerezni a szurkolóinknak. Kielemeztük az ETO-t, tudtuk, hogy kemény ellenféllel találkozunk. Minden taktikai utasítást betartottunk, és jól néztünk ki a pályán. Mindent, amit elterveztünk, végrehajtottunk, domináltunk a meccsen, és egy szép győzelmet arattunk.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!