Labdarúgás

2022.10.07. 16:35

Nem szabad kikapniuk

Szombaton este több, mint fontos idegenbeli mérkőzés vár a dél-borsodi együttesre.

Fotó: MZSFC

Az élvonalbeli labdarúgó bajnokság 10. fordulója keretében a Bozsik-stadionban 19 óra 30 perckor kezdik a Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry FC találkozót, amely alsóházi „rangadó”. A hazaiak 9 ponttal a tizedik helyen állnak, míg a vendégek 5 egységgel sereghajtók. Fővárosi siker esetén tovább súlyosbodna a fürdővárosiak helyzete, így számukra – a döntetlen mellett – égetően fontos lenne a három pont begyűjtése. Az MZSFC eddigi mutatói rendkívül szerények: egy győzelem, két döntetlen és hat vereség. A 10–19-es gólkülönbségük is árulkodik: a gárda gyakorlatilag gólképtelen, a korábban masszív védelme pedig sebezhető.

Egymás ellen 

A felek eddig húsz mérkőzést játszottunk egymással az első osztályban. A mérleg kiegyenlített és picit a kövesdiek javára billen: a sárga-kékek ugyanis nyolc győzelem és öt pontosztozkodás mellett „csak” hét alkalommal szenvedtek vereséget aktuális ellenfelüktől. A 2021/2022-es idényben is háromszor csaptak össze az alakulatok: a Bozsik arénában Cseriék fordulatos mérkőzésen 3–2-re diadalmaskodtak, viszont a mezőkövesdi találkozó, valamint a harmadik kilencven perc egyaránt gól nélküli döntetlennel zárult annak ellenére, hogy helyzetek bőven akadtak mindkét együttes játékosai előtt. Most a legvalószínűbb eredmény az iksz, de a sportág örök bizonytalansága következtében a csata háromesélyes. Itt érdemes megemlíteni az újonc Kecskeméti TE példáját: ugyanis ki gondolta volna, hogy a Bács-Kiskun megyeiek otthon 2–0-re legyőzik a nemzetközi kupaszereplésben is érintett, a bajnokság toronymagasan legnagyobb esélyesét, a Ferencvárosi TC-t és ezzel felkapaszkodott a táblázat előkelő második helyére.

A várható kezdőcsapat 

A vendégeknél Horváth M., T. Kis, Madarász és Vadnai sérült, ők hetek óta nincsenek bevethető állapotban. A várható kezdőcsapat: Piscitelli – Kállai K., Pillár, Lukic, Schmiedl, Bobál D. – Nagy G. (Karnitski) – Cseri, Besirovic, Vajda S. – Drazic (Molnár G.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!