Kosárlabda

2022.10.01. 13:24

Győzelmet várnak a diósgyőriek

Szerda után szombaton is hazai környezetben küzdenek a piros-fehérek kosarasai.

KT

Fotó: Ádám János

Az NB I.-es női bajnokság 3. fordulója keretében vasárnap 18 óra 30 perctől a diósgyőri arénában láthatják az érdeklődők a DVTK-Hun-Therm – PINKK Pécsi 424 csapatai közötti találkozót, melynek esélyese a hazai társaság. Kányásiék eddig kettőből kettőt hoztak: nyertek Szigetszentmiklóson és elgázolták a Vasast, harmadjára pedig újra győzelmet igényelnek a szép emlékű, valamikor a 424-es számmal közlekedett „gőzmozdonyosok” ellen is.

Jó a hangulat 

– Jól sikerült a rajtunk, így rendben van a szénánk – kezdte Völgyi Péter, a piros-fehérek vezetőedzője, majd így folytatta: – A Csata gárdáját verő Vasast nem túl nagy csatában simán vertük, a találkozót remek hangulatban szállítottuk, élveztük a szurkolóink támogatását, erre számítunk szombaton is. Személy szerint nagyon örültem annak, hogy a lelátókon megjelent az akadémiánk valamennyi játékosa. A feltörekvő nemzedék tagjai láthatták, hogy mi a tendencia napjaink kosárlabdájában. Első a védekezés és az, hogy minél alacsonyabb szerzett ponton tartsuk ellenfeleinket, aki pedig jó az elhárító munkában, hamarabb kerülhet a tűz közelébe. Amennyiben ebben az első fázisban hozzuk magunkat – és így tettünk a Vasas Akadémiával szemben –, jöhet a következő tétel: a támadójáték.

Koncentráljanak

A szakmai munka első számú felelőse ezután arról beszélt, hogy bizakodva tekint a jövőbe, elsőként a 
Pécsi 424-es elleni fellépésükre.

– Lehet, hogy közhely, de igaz: azon az úton kell tovább haladnunk, amelyen most vagyunk – hangsúlyozta Völgyi Péter. – Ráhangolódtunk a PINKK-re, ismerjük az erényeiket és a sebezhető pontjaikat egyaránt. Azt kértem a lányoktól, hogy negyven percig koncentráljanak, szokjanak hozzá a sorozatterheléshez. Az erőltetett menetben nagyon komoly nemzetközi kupa- és hazai bajnoki mérkőzések várnak ránk, ha pedig csúcsra járatjuk önmagunkat, akkor az Euroliga selejtezőjében, valamint a honi élvonalban is átugorhatjuk az előttünk tornyosuló akadályokat.

Jönnek a vébések 

Azt talán mindenki tudja, hogy a diósgyőriek két játékosa is szerepel az Ausztráliában zajló női világbajnokságon. Arella Guirantes esetében már múlt időben kell fogalmaznunk, hiszen hazája, Puerto Rico válogatottja elbúcsúzott a végküzdelmektől, így az irányítóként és bedobóként egyaránt bevethető sportoló „hazatért” Miskolcra, a pécsiek elleni fellépésen társai között lesz, bár még nem lép pályára. A piros-fehéreknél légióskodó ausztrál Darcee Garbin viszont még Sydney-ben van és várja az Ausztrália – Kína elődöntőt, mely után csapatával finalista lehet. A 3-4-es poszton figyelembe vehető sportoló október 3-án érkezik Budapestre, így csak a jövő héten csatlakozik majd társaihoz.

Kosárlabda: az NB I. állása

1. DVTK-Hun-Therm 2 2 – 150–104 4 
 2. NKA Universitas PEAC-Pécs 2 2 – 152–107 4 
 3. Sopron Basket 2 2 – 185–142 4 
 4. SERCO UNI Győr 2 2 – 181–140 4 
 5. Atomerőmű KSC Szekszárd 2 1 1 146–137 3 
 6. Ludovika Csata 2 1 1 120–118 3 
 7. E.ON ELTE BEAC Újbuda 2 1 1 156–170 3 
 8. Vasas Akadémia 2 1 1 99–128 3 
 9. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 2 – 2 123–142 2 
10. TFSE-MTK 2 – 2 128–156 2
11. VBW CEKK Cegléd 2 – 2 121–157 2 
12. PINKK Pécsi 424 2 – 2 121–181 2


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!