Kosárlabda

2022.10.28. 12:08

DVTK-Hun-Therm: az elveszett lehetőség után bajnoki

Az olaszországi Euroliga mérkőzés után vasárnap NB I-es mérkőzés vár a diósgyőri kosarasokra.

A DVTK-Hun-Therm női kosárlabdacsapata csütörtökön az olasz Baretta Famila Schio gárdájának vendégeként játszott az Euroliga B-csoportjának 1. fordulójában, és a hosszabbításban elszenvedett 90-82-es vereség után, nem egészen három nappal, vasárnap 17.15-től már hazai környezetben, a DVTK Arénában lép pályára az NB I 7. fordulójában, az NKA Universitas Pécsi EAC együttesét fogadva.

A pénteki nap az utazásról szólt a diósgyőri csapatnál, és persze az elszalasztott nagy lehetőségről, a meccs után közvetlenül kezdődött, hazafelé tartó buszozás közben. A schiói összecsapás rendes játékidejének a végén, Aho N. növelte négy 4 pontra a Diósgyőr előnyét, 12,5 másodperccel a dudaszó előtt, és innen, a sírból hozta vissza a meccset, mentette hosszabbításra a találkozót az olasz csapat.

– Nagy hiányérzetünk van, olyan, mintha elvettek volna tőlünk valamit, amiért keményen megdolgoztunk – mondta Völgyi Péter, a DVTK-Hun-Therm vezetőedzője. – A lányok mindent beleadtak, egy olyan csapat ellen, amelynek a játékosokra fordított bérköltsége, négyszerese a miénknek. Mi nyolc emberes rotációval játszhattunk, náluk, tizedik játékosként olasz válogatott jöhetett be a pályára. Óriási mennyiségű munka volt ebben a meccsben a részünkről, megérdemeltük volna a győzelmet. A tanulság az, hogy ennél is okosabbnak kell lenni, minden tényezőt ki kell zárni, amiben a végén hibáztunk. Kétpontos előnyünknél, volt egy rossz oldalbedobásunk a rendes játékidő végén, és az egyenlítés után a hosszabbításban már nem volt esélyünk, a Schio dominált.

Kaotikus

Felvettük az edzőnek, hogy a rossz oldalbedobás után a televíziós felvételek alapján egy hibás játékvezetői döntés segítette ellenfelüket, hiszen annak ellenére, hogy Guirantest a levegőben meglökték, és ezt videón visszanézték a síposok, megadták a kontra gólját a Schiónak, nem láttak az esetben szabálytalanságot.

– Teljesen kaotikus volt az utolsó két percben a játékvezetők ténykedése, ezen kívül mást nem mondanék erről, mert ez a lehetőség már úgy sem jön vissza. Nem érdemeltünk vereséget, és lehet, hogy ténylegesen nem is kaptunk ki, mert volt, aki azt mondta, hogy a pályán elért pontjaink közül nem mindet számították be az eredménybe. Nem tudom, de az biztos, hogy nem működött az online statisztika, ez még a meccs másnapjának délelőtt sem volt elérhető a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség honlapján – mondta Völgyi Péter, majd így folytatta: – De ezen kár rágódni, már csak amiatt is, mert voltak pozitívumok szép számmal. Igaz, hogy elment egy negyed, amire felvettük a Schio ritmusát, de a több mint tíz pontos hátrányból sikerült visszajönnünk a meccsbe. Óriási dolog, hogy ilyen mérkőzést tudtunk játszani. Persze, az olasz csapat még nem állt teljesen össze, de a lepattanó párharcokat nagyon jól vívtuk meg. Nagyon sokat jelentett, a kis lészámú szurkolótáborunk jelenléte Schióban, akik hangosabbak voltak a hazaiaknál. Köszönjük nekik a támogatást, nagyon sokat jelentett ez a számunkra.

Az eredeti terv az volt, hogy pénteken este lesz egy edzése a csapatnak, de ez a program módosult.

– Kevés időnk van a két mérkőzés között, de nem lett volna értelme, egy ilyen kemény, a játékosokból sokat kivett meccs után, pénteken edzést tartsunk. A Pécs elleni felkészülésre a szombati két edzésünk lesz, a taktikai elemek gyakorlása, videózás lesz a program – mondta Völgyi Péter, majd így folytatta: – A baranyaiak is nemzetközi kupameccset játszottak csütörtökön, az Európa Kupa csoportkörében Bulgáriában nyertek, a Beroe ellen, 94-59-re. Az biztos, hogy ez nem friss csapatok csatája lesz, de nem kérdés, hogy nagy küzdelem várható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!