Világbajnokság

2022.05.03. 07:42

Harmadszor is hősök lehetnek

Szlovéniában szerdán kezdődik a divízió I/A-s felnőtt jégkorong-­világbajnokság.

KT

. A mieink vasárnap délután utaztak el Ljubljanába, ahol ma kezdik meg szereplésüket a divízió I/A-s világbajnokságban. Sean Simpson szövetségi kapitány vasárnap délelőtt még edzést tartott a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban, majd a csapat busszal vágott az ötórás útnak. Együttesünk kedden a dél-koreai, szerdán a litván, pénteken a házigazda szlovén, vasárnap pedig a számos székely hokissal felálló román válogatottal csap össze. Az első két helyezett feljut az elitmezőnybe, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

Átalakultak 

Átalakultak A legutóbbi három divízió I/A-s vb-n a magyarok a tizenöt mérkőzésből csak négyet tudtak megnyerni. 2017-ben Kijevben és 2019-ben a kazahsztáni Nur-Szultanban az utolsó előtti, ötödik helyen zártak, csak a kieső ukránokat és a litvánokat verték meg, a 2018-as budapesti eseményen pedig úgy lettek negyedikek, hogy mindössze tizenöt másodperc választotta el csapatunkat a feljutástól, ugyanis akkor a britek egyenlítettek, majd a ráadásban megszerezték a győzelmet. 

Mint ismeretes, az ukrajnai háború miatt átalakultak az erőviszonyok: az élvonalból kizárt orosz és fehérorosz válogatott helyére a divízió I/Aból a két legelőkelőbb helyen rangsorolt csapat, a francia és az osztrák felkerült az elitet képező legjobb tizenhatba, míg a divízió I/B-ből Litvánia kapott besorolást a magyarok csoportjába. Ezzel együtt megmaradt a két feljutó, egy kieső rendszer, így csapatunknak ismét komoly esélye van arra, hogy 2008 (Szapporó, Japán) és 2015 (Krakkó, Lengyelország) után feljusson a „krémbe”. A tizennégy évvel ezelőtti társaságot – amelynek tagja volt Tokaji Viktor, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője, Majoross Gergely, a Macik egykori játékosa és mestere, valamint Vas János, a diósgyőriek volt kedvence is – itthon elnevezték szapporói hősöknek, a krakkói sikerkovácsok azonban ugyanezt már nem kapták meg.

Esélyeink megnőttek 

– Azzal, hogy a két legerősebb válogatott, az osztrák és a francia felkerült a legjobbak közé, és nincs az ellenfelek között, még nem automatikus a feljutásunk az elitbe, noha esélyeink igencsak megnőttek erre – mondta a mieink kanadai nemzetiségű szövetségi kapitánya, akinek ez lesz az első vébéje a magyarokkal, hiszen az előző két torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt. – Mindenkinek fel kell fognia, hogy ez nem automatizmus. A torna öt csapata közül a miénk a harmadik legjobb a világranglista alapján, vagyis az előttünk lévők közül valakit meg kell előznünk. A felkészülés során játszottunk Szlovéniával és Dél-Koreával is, és bár kikaptunk, segítségünkre volt mindkét mérkőzés. Ezenkívül kétszer találkoztunk a jó erőkből álló Ukrajnával is, így tesztelhettük magunkat. Szakvezetőként lépésről lépésre gondolkodom, a realitás talaján állok, ennek szellemében dolgozom, és remélem, hogy jó tornánk lesz. Mind a négy mérkőzésen szükségünk lesz a fegyelmezettségre és a szervezettségre.

Így látják a játékosok 

Szirányi Bence, a DVTK Jegesmedvék védője: – Mélyenszántó személyes gondolataim egyelőre nincsenek, csak annyit mondhatok, hogy részese akarok lenni a feljutást kiharcoló együttesnek. A szüleim, a családom tagjai, közte a három gyerekem és a rokonaim pénteken jönnek Ljubljanába, szép lenne, ha velük együtt ünnepelhetnék, ünnepelhetnénk. 

Vas János, a HC Presov csatára: – Nem foglalkozunk sem a körülményekkel, sem a külső dolgokkal, csak és kizárólag a soron következő meccseinkre fókuszálunk. Kedden Dél-Korea ellen nyitunk, természetesen győzni akarunk, ez csak úgy lehetséges, ha kis túlzással életünk legjobbját adjuk a jégen. Az ázsiaiaktól ugyan kikaptunk a felkészülési találkozónkon, de ennek az ég világon semmi köze nincs a vébémérkőzéshez. Az igaz, hogy a hokiban gyengébb játékkal is lehet nyerni, de a nagy számok törvénye alapján a több helyzetből, lövésből és emberelőnyből több gól is születik. Úgy hallottuk, hogy sokan jönnek otthonról bennünket biztatni, nagy szeretettel várjuk őket, igyekszünk meglepni őket.

A keret

Kapusok: Rajna Miklós (UTE), Arany Gergely (FTC-Telekom), Hetényi Zoltán (DEAC) 
Hátvédek: Fejes Nándor (Gyergyói Hoki Klub), Macaulay Scott (MAC HKB Újbuda), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Pozsgai Tamás (MAC HKB Újbuda), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19) 
Csatárok: Papp Kristóf (Michigan ­State University, amerikai), Sebők Balázs (Ilves, finn), Sárpátki Tamás (Gyergyói Hoki Klub), Tóth Richárd (MAC-HKB Újbuda), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (Sport Club Csíkszereda), Vas János (HC Presov, szlovák), Kulmala Rasmus (FTC-Telekom), Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Kóger Dániel (FTC-Telekom), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19) 

A vb programja

Május 3., 15.30: Magyarország – Dél-Korea, Május 3., 19.00: Szlovénia – Litvánia, 

Május 4., 15.30: Magyarország – Litvánia, 

Május 4., 19.00: Románia – Szlovénia, 

Május 5., 15.30: Románia – Dél-Korea, 

Május 6., 15.30: Dél-Korea – Litvánia,

 Május 6., 19.00: Szlovénia – Magyarország, 

Május 7., 15.30: Románia – Litvánia, 

Május 8., 15.30: Magyarország – Románia, Május 8., 19.00: Szlovénia – Dél-Korea 
 

(A borítóképen: Nagy csaták várnak a magyar csapatra | Fotó: MW)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!