PannErgy-MVLC

2021.10.06. 10:15

Kiküszöbölnék a hibákat

Szerdán 19 órától Szentesen játszik Magyar Kupa-visszavágót a ­PannErgy-MVLC.

Molnár István

Forrás: ÉM

Már csak egy hely kiadó a férfi vízilabda Magyar Kupa idei sorozatában a legjobb 8 között. A nyolcaddöntő hivatalos játéknapja szeptember 17. és 19. volt, ám halasztás miatt a PannErgy-MVLC – Metalcom Szentes párharc első meccsét szeptember 19- re, míg a visszavágót szerdára, október 6-ra „tették” – az első felvonást az alföldiek nyerték Miskolcon 7–5-re. Időközben azonban a Magyar Vízilabda Szövetségben már kisorsolták a negyeddöntő párosításait, ez alapján ezen csatának a továbbjutója majd a Szolnoki Dózsával találkozik. A páros mérkőzések időpontja elvileg október 16. és 17., azonban a nemzetközi kupakötelezettségek miatt ez módosulhat.

A tétes mindig jó

– Nem súlyozok abban, hogy milyen jellegű, bajnoki vagy kupameccs áll előttünk, sőt örülök annak, hogy van egy hétközi mérkőzés – kezdte Kis István, a PannErgy-MVLC vezetőedzője. – Egyrészt, ha most nem játszanánk, akkor már egy alapozást csinálnánk az október 24-i bajnoki folytatásra, a másik dolog, amit már sokszor elmondtam: ennek a fiatal csapatnak minél több meccsre van szüksége, és a legjobb, ha ezek a mérkőzések tétre mennek. Azért egy bajnoki vagy kupacsatán van két komoly bíró, időmérés, vannak nézők, előjön a meccsdrukk... A harmadik szempont ezzel a mostani visszavágóval kapcsolatban, hogy jó játékkal, egy esetleges jó eredménnyel nagyobb lenne, lehetne a játékosok önbizalma. Illetve ezen mérkőzéssel is már egy picikét előre figyelünk, hiszen az OB I.-ben a következő két összecsapásunk a Szeged, illetve az UVSE ellen lesz, mindkettő itthon. Márpedig ezeken a mérkőzéseken jól kell majd teljesítenünk.

Indiszponáltak voltak

Hogy a miskolci kétgólos vereség után mennyire „engedte el” a továbbjutást az MVLC, arról az alábbiakat nyilatkozta a szakvezető.

– Miért adnánk fel, a kétgólos hátrány nem sok... Készültünk a Szentes ellen, ez természetes, többek között megnéztük az egyik bajnoki meccsüket, Szegeden játszottak, és kikaptak 7 góllal, 13–6-ra – tette hozzá Kis István. – Megpróbáljuk ott nem elkövetni azokat a hibákat, amelyekből volt egy-kettő a miskolci mérkőzésünkön. A szeptember 19-i összecsapásra nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy ők voltak a jobbak, inkább mi voltunk indiszponáltak.

Hangolás edzőmeccsekkel

A legutóbbi, múlt pénteki bajnoki találkozón, az OSC-Újbuda otthonában nem volt a borsodiak keretében az egyik kapus, a szlovák Tomás Hoferica, illetve Tanczer Tamás.

– Mindketten betegek voltak. Tomás a múlt csütörtöki edzésen, mikor kijött a vízből, azt mondta, fáj a feje, nem érzi jól magát, így pénteken nem jött velünk a fővárosba. Azóta mindketten felépültek, járnak edzésre, számolok velük – árulta el Kis István.

Az MVLC számára a mai mérkőzést követően meccsszünet következik október 24-ig. Pénteken, szombaton és vasárnap pihenő lesz a játékosoknak, utána, hétfőtől folytatják a munkát, s a 41. és a 42. héten lesznek, lehetnek felkészülési találkozók a Szeged elleni bajnokira.


További nyolcaddöntők

PVSK-Mecsek Füszért – FTC Telekom Waterpolo 8–22 (0–4, 2–5, 4–6, 2–7)

FTC Telekom Waterpolo – PVSK-Mecsek Füszért 16–6 (6–1, 3–2, 4–1, 3–2)

Továbbjutott: FTC Telekom Waterpolo

Hódmezővásárhely – Szegedi VE 2–16 (0–3, 1–6, 1–4, 0–3)

Szegedi VE – Hódmezővásárhely 15–4 (4–1, 3–1, 3–2, 5–0)

Továbbjutott: Szegedi VE

UVSE-Hunguest Hotels – OSC Újbuda 8–16 (1–6, 1–3, 3–5, 3–2)

OSC Újbuda – UVSE-Hunguest Hotels 18–10 (5–2, 3–3, 5–0, 5–5)

Továbbjutott: OSC Újbuda

Budapesti Honvéd – A Híd-VasasPlaket 4–13 (2–3, 1–1, 0–5, 1–4)

A Híd-VasasPlaket – Budapesti Honvéd 11–5 (3–2, 3–1, 2–1, 3–1)

Továbbjutott: A Híd-VasasPlaket

Szolnoki Dózsa – Kaposvári VK 12–6 (2–1, 3–2, 4–0, 3–3)

Kaposvári VK – Szolnoki Dózsa 8–13 (3–4, 3–5, 1–2, 1–2)

Továbbjutott: Szolnoki Dózsa

Tigra ZF-Eger – Kanizsa VK 15–5 (4–1, 5–1, 3–2, 3–1)

Kanizsa VK – Tigra ZF-Eger 6–14 (1–4, 1–2, 2–5, 2–3)

Továbbjutott: Tigra ZF-Eger

BVSC-Zugló – Debreceni VSE 19–8 (6–2, 6–1, 3–2, 4–3)

Debreceni VSE – BVSC-Zugló 9–23 (5–5, 1–7, 1–5, 2–6)

Továbbjutott: BVSC-Zugló

(A borítóképen: Kétgólos hátrányból kellene kivívnia a továbbjutást az MVLC-nek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!