Kosárlabda

2021.08.04. 08:30

Márkusz Lilla az U18-as leány kosárlabda-válogatottal Csehországban „tornázott”

A múlt héten a csehországi Klatovy városában szerepelt Magyarország U18-as leány kosárlabda-válogatottja.

Berecz Csaba

Forrás: FIBA

Az Aluinvent-DVTK sportszakmai igazgatója, Völgyi Péter által irányított együttes egy hatcsapatos tornán vett részt, amelyet a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség azok után írt ki, Youth European Challenger néven, hogy az idei esztendő versenynaptárából – a Covid–19 okozta bizonytalan egészségügyi helyzet miatt – törölte a korosztályos Európa-bajnokságot. Ez utóbbi kiesése miatt hatcsapatos tornákkal biztosított versenyzési lehetőséget a nemzetközi szövetség, fakultatív jelleggel, a nemzeti szövetségek csapatai számára. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ahogy a többi korosztályban, így az U18-as lányoknál is nevezett csapatot a Youth European Challenger tornára, és a magyar együttes a B jelű mezőnyben, sorrendben a törökök, a csehek, a szerbek, a litvánok és az írek ellen léphetett pályára. A 12 fős magyar keretben két diósgyőri kosaras, Márkusz Lilla és Oláh Fruzsina is helyet kapott, előbbi mind az öt meccsen lehetőséghez jutott, utóbbi pedig három alkalommal lépett pályára. A csehországi megméretésen a magyar csapat végül az utolsó, vagyis a hatodik helyen végzett, azok után, hogy csak a házigazdákat sikerült legyőzni. Érdekesség, hogy a magyar válogatott a harmadik helyen zárhatott volna, ha meglepetésre nem kap ki az utolsó játéknapon az addig nyeretlen ír gárdától. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy a magyar együttesből a korosztály több meghatározó játékosa is hiányzott, egyrészt sérülések miatt, másrészt azért, mert többen az U19-es magyar válogatottal készülnek a szombaton Debrecenben sorra kerülő korosztályos világbajnokságra.

A csehek ellen

– Szerepeltem már korosztályos válogatottban, az U16-ban, de tétmérkőzésen nem játszottam, csak egy felkészülési tornán. Az U18-asok között viszont ez volt az első alkalom, hogy lehetőséghez jutottam – mondta a 17 esztendős Márkusz Lilla. – A Csehországban szerepelt keret tagjai többségében újak voltak egymás számára, vagyis nem egy összeszokott csapat játszott ezen a tornán. Ennek ellenére szerintem jól összerázódtunk, jó volt a társaság, jól éreztem magam közöttük. Az első mérkőzésen még lehetett látni, hogy a csapatmunka nem tökéletes, de aztán a házigazdákat meggyőző fölénnyel sikerült legyőznünk, viszont a harmadik meccsen a későbbi győztes szerbektől kikaptunk. A litvánok ellen is szoros mérkőzésre voltunk képesek, igazából a torna utolsó meccse miatt van bennünk, bennem hiány­érzet, mert az írek ellen nem azt mutattuk, amire igazából képesek lehettünk volna. Mentális okok miatt maradtunk alul, nem voltunk eléggé rápörögve a meccsre, és ez meglátszott a kezdésen. Ez azért bosszantó, mert jobb eredményt is elérhettünk volna.

Arra a kérdésre, hogy a saját teljesítményével mennyire volt elégedett, így felelt a DVTK első csapatának keretéhez – a mostani hétre kapott pihenője után – a jövő héten csatlakozó fiatal:

– A csehek elleni győztes mérkőzésen játszottam a legjobban én is, ekkor végre kijött, hogy mire vagyok képes, az, hogy a válogatott szintjén tudok játszani. Teljesen elégedett nem vagyok a csehországi teljesítményemmel, tisztában vagyok azzal, hogy még fejlődnöm kell sok mindenben, de úgy vélem, hogy nem okoztam csalódást. Dolgoznom kell tovább, keményen, hogy még magasabb szintre jussak, hogy az U18-as válogatottban a folytatásban is számítsanak rám.


Eredmények

1. forduló: Magyarország – Törökország 47–50 (9–12, 16–14, 13–18, 9–6). Márkusz (csere, 17:15 perc, 2 pont), Oláh F. (csere, 7:37 perc, 0 pont)

2. forduló: Csehország – Magyarország 47–71 (13–25, 10–12, 13–16, 11–18). Márkusz (csere, 30:04 perc, 12 pont), Oláh F. (nem lépett pályára)

3. forduló: Magyarország – Szerbia 43–63 (10–13, 9–19, 12–13, 12–18). Márkusz (csere, 20:31 perc, 6 pont), Oláh F. (csere, 15:47 perc, 4 pont)

4. forduló: Litvánia – Magyarország 75–71 (22–18, 20–17, 12–13, 21–23). Márkusz (csere, 28:32 perc, 7 pont), Oláh F. (nem lépett pályára)

5. forduló: Írország – Magyarország 87–64 (34–15, 15–23, 18–13, 20–13). Márkusz (csere, 20:12 perc, 6 pont), Oláh F. (csere, 3:07 perc, 0 pont)

A csoport végeredménye: 1. Szerbia 10 pont, 2. Litvánia 9, 3. Csehország 7, 4. Törökország 7, 5. Írország 6, 6. Magyarország 6.

(A borítóképen: Márkusz Lilla nem teljesen elégedett azzal a teljesítménnyel, amit nyújtott)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában