DVTK röplabda

2021.04.16. 08:30

Kiesett a DVTK az Extraligából

A 7. helyért zajló csata negyedik felvonását csütörtökön hazai pályán játszotta a DVTK.

Molnár István

Fotó: Kozma István

A kiesés elkerüléséért küzdött az újonc DVTK, valamint az MTK Budapest a női röplabda élvonalban, és az egyik fél harmadik sikeréig zajló párharcban – a csütörtöki meccs kezdetéig – 2–1-re vezettek a fővárosi kék-fehérek.

Remekül kezdte a meccset a házigazda (4–1), Szajkó nyitásai jó alapot adtak ahhoz, hogy az MTK ne tudjon megfelelően támadni. A DVTK képes volt zavart kelteni az ellenfél oldalán, amely nyitást is rontott (7–3). Horton mindent megtett azért, hogy egy nagyon messzire elpattanó labdát megmentsen, nem sikerült, ám nem csak emiatt jött egyre feljebb a fővárosi alakulat (8–7). 11–8-nál Beddingfield mérte el kicsivel a pályát, aztán 11–10-nél érezte azt Toma Sándor, hogy lépni kell. Kék-fehér kettős sánccal tértek vissza a vendégek, akik jól láthatóan tudták, hogy elsősorban Hortont kell, kellene kikapcsolni. 14–11-nél a látogatók trénere avatkozott közbe, mert Kissék jól tartották, nem engedték magukat. Szépen, jól mozogva röplabdázott a DVTK, volt sáncuk is, így 18–13-hoz érve megint az MTK-sok kértek időt. 20–14-gyel léptek a csapatok a hajrába, 23–20-nál kezdődtek az izgalmak. 24–22-nél Toma edző tartott tanácsadást, az MTK egyenlített (24–24), ám két pontot ezután Hortonék csináltak (26–24).

Nagyon küzdöttek

A második játszma elején, 4–4 után, 5–7-nél Egri jött Beddingfield helyett cserében, majd egy vendégpoén után diósgyőri időkérés következett. Ez nagyon is hatott, sorban jöttek a hazai egységek Horton vezérletével (9–9). Ismét az MTK tett szert előnyre, 9–12-nél pedig második alkalommal is pihenőt kért Toma Sándor. Egri nem első nagy mentése is kellett Horton későbbi, 13. pontjához, ám a fővárosiak álltak jobban (12–15). Nem sokáig (15–15). Kiváló sánccal vették át a vezetést Szajkóék, (18–17), akik nagyon küzdöttek az ötödik meccsért. Egri jó cserének bizonyult, de a többiek is hajtottak, 21–21-ről indult a végjáték, a ki–ki harcból az MTK jött ki jobban (23–25).

A harmadik szettben a budapestiek indultak határozottabban (2–6), igaz, ezután technikai hibát is vétettek, azonban utána kihasználtak egy rossz fogadást (4–8), kellettek is az edzői szavak a DVTK-nak. Ez a helyzet némileg konzerválódott, és éppen dupla annyi pontja volt a feljavuló MTK-nak, mint ellenfelének (6–12). Bejött Beddingfiled és Mészáros, hátha sikerül visszazárkózni, de Berkó ász nyitásánál erre kevés esély mutatkozott (6–15). Időt kért ismét a diósgyőriek szakvezetője, nem működött úgy a „motor”, mint korábban. Visszatért Kountoura és Egri, de ezzel együtt sem történt már érdemi változás (10–20), az MTK viszonylag könnyen hozta ezt a játszmát (14–25).

A negyedik menetben, 2–2-nél Toma Sándor szaladt be a pályára egy általa rossznak vélt játékvezetői döntés miatt (hosszú volt-e a labda, vagy hozzáért-e a játékosa), nem a DVTK kapta a pontot. Küzdős oldalát vette elő a házigazda (6–5), azonnal időt kért az MTK. Fontos pontok úsztak el (8–11), ezért a hazaiak is pihenőhöz folyamodtak, nagy volt a feszültség pályán belül és kívül. Sitku ász nyitása sokat jelentett, ám még mindig üldöző szerepben volt a DVTK (12–15). Szajkó blokkolt, még nem volt elveszve semmi, de három perc múlva nagyon messzire került „minden” (14–19). A helyzet nem változott, ezt a szettet is az MTK nyerte (18–25), így a DVTK pedig utolsó lett, és kiesett az Extraligából.

Diósgyőri VTK – MTK Budapest 1:3 (24, -23, -14, -18)

Miskolc, zárt ajtók mögött. V.: Szarka, Varjasi.

Diósgyőri VTK: Kountoura 2, Kiss E. 6, Szajkó 11, Kundrák 4, HORTON 24, Beddingfield 4. Csere: Dömsödi (liberó), EGRI 8, Mészáros, Sitku 1, Tóth R. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

MTK Budapest: VEZSENYI 20, KILYÉNFALVI 17, SZERENCSÉS-MIKLAI 16, Godó, Berkó 4, Papp 12. Csere: Szalai (liberó), Dani 1, Durst, Lesi, Borsos 1. Vezetőedző: Leiszt Máté.

Toma Sándor: – Büszke vagyok a lányokra, mert egy nehéz szezonon vagyunk túl. Sajnálom, hogy hazai környezetben nem tudtunk még egy meccset nyerni, az MTK könyörtelenül kihasználta a fáradtságból adódó rutintalanságunkat. Gratulálok nekik, köszönöm a csapat, és a csapat körül dolgozók munkáját, a támogatók segítségét, az egész éves biztatást, meglátjuk mit hoz a jövő.

Leiszt Máté: – Körülbelül olyan meccs volt a mostani, mint a múltkori hazai mérkőzés. Jól kezdett a DVTK, azonban utána sikerült visszaküzdenünk magunkat, és onnantól kezdve már nem volt kérdés, hogy érvényesíteni tudjuk a fölényünket. A lányok jól dolgoztak egész éven, megérdemelt, reális a helyezésünk.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-1, az MTK Budapest javára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!