PannErgy-MVLC

2021.04.28. 09:15

Döntetlen után nyernének a miskolci pólósok

Szerdán 19 órától Szentesen játszik bajnoki találkozót a PannErgy-Miskolci VLC alakulata.

Molnár István

20201205 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország PannErgy-Miskolci VLC – Metalcom Szentes vizilabda mérkőzés. képen: Magyar Márton #9

Forrás: ÉM

Fotó: Ádám János

Tizenegy nap után ugrik ismét vízbe az ob I-ben az élvonalbeli miskolci együttes. Legutóbb április 17-én hazai környezetben az A-Híd VasasPlaket csapatát fogadták Birosék a Kemény Dénes Városi Sportuszodában, és 9–3-as vereséget szenvedtek.

– Azon mérkőzés után két napot pihentek a játékosok, és 20-án már újra edzettünk – tudtuk meg Kis Istvántól, a PannErgy-Miskolci VLC vezetőedzőjétől, aki a fővárosi piros-kékek elleni csatáról a következőket mondta: – Az első és a második negyedünk nem volt rossz, utóbbit 1–0-ra meg is nyertük, és ekkor, az első félidőt követően még csak 3–2-re vezetett a Vasas. A második félidőben azonban már nem tudtuk azt a teljesítményt, eredményt hozni több ok miatt sem. Egyrészt ellenfelünk jól semlegesítette a gólfelelőseinket, Magyart és Birost, akik így aztán egyszer sem tudtak a kapuba találni. Aztán a Vasas kapujában az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb kapus, Branislav Mitrovic 70 százalékkal védett, amivel mi nem tudunk mostanában versenyezni.

Elhitték, hogy nyertek

Az MVLC-nek még két öszszecsapása van hátra a 2020/2021-es ob I-es bajnokságból, és akár még a 8. helyre is odaérhet, de ehhez mindkét találkozóját (a mai, szerdai csata után a szombati zárókörben az Újpesti VSE vendégei lesznek a borsodiak) hoznia kellene, illetve kettőt kellene botlania az Egernek és az Újpestnek.

– Számolgathatunk, de az alap az, hogy mi nyerjünk – jegyezte meg Kis István. – Éppen emiatt nem ezzel foglalkozunk, az előrelépési esélyeinkkel, hanem azzal, hogy ezt a mostani, szerdai találkozót sikerrel vívjuk meg. A Szentessel tavaly december elején találkoztunk hazai környezetben, az eredmény 11–11-es döntetlen lett. Pedig... Kiválóan kezdett a csapat, elhúztunk 5–1-re és 7–3-ra is, ekkor kellett volna még rálőni 2-3 gólt, ehelyett a játékosok elhitték, hogy megnyertük a mérkőzést. Jöttek sorban a hibák, gyakorlatilag ezekkel esélyt adtunk a Szentesnek, és élt is ezzel. Idegenben, náluk nagyon nehéz nyerni, de egy jó csapatról beszélünk, amelyben ha a rutinos pólósok formában vannak, akkor bárkinek megnehezítik a dolgukat. Korábban, a bajnokik mellett játszottunk edzőmeccseket is egymással, úgyhogy kölcsönösen nyitott könyv vagyunk, tehát a pillanatnyi forma fog dönteni.


A férfi ob I állása

1. Szolnoki Dózsa 28 26 2 – 446-219 80

2. Ferencvárosi TC-Telekom 28 25 – 3 423-217 75

3. OSC Újbuda 28 23 3 2 412-211 72

4. BVSC-Zugló 28 21 2 5 395-250 65

5. A-Híd VasasPlaket 28 20 1 7 307-207 61

6. Budapesti Honvéd 28 14 3 11 295-276 45

7. Újpesti VSE Hunguest Hotels 28 12 4 12 267-306 40

8. Tigra-ZF-Eger 28 12 4 12 282-303 40

9. PannErgy-Miskolci VLC 28 10 5 13 271-309 35

10. Metalcom Szentes 28 10 2 16 236-337 32

11. Kaposvári VK 28 10 – 18 272-368 30

12. Pécsi VSK Mecsek Füszért 28 7 5 16 254-317 26

13. Szegedi VE 28 7 3 18 240-318 24

14. Debreceni VSE 28 4 1 23 234-390 13

15. KSI SE 28 2 2 24 264-392 8

16. Tatabányai VSE 28 2 1 25 203-381 7

(A borítóképen: Pontosztozkodást hozott a két gárda miskolci meccse)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!