Kézilabda Magyar Kupa

2021.02.02. 11:00

Szomszédvárak csatája

A következő körben már a nyolcaddöntőben játszik a Mezőkövesdi KC gárdája.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Valamennyi mérkőzést lejátszották a férfi kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójában, a hét első napján pedig a folytatás is ismertté vált. A Magyar Kézilabda Szövetségben ugyanis elkészítették a következő forduló párosításait. Megyénk csapatai közül még a Mezőkövesdi KC van versenyben, miután a kövesdiek az Ózdi KC-t hazai pályán, a Balassagyarmatot idegenben, legutóbb pedig a Kecskemétet ugyancsak vendéglátóként búcsúztatták.

NB I/B-sek után NB I.-es

A három NB I/B-s csoporttárs után most egy élvonalbeli ellenfél következik, hiszen a sorozat 4. fordulójában az SBS Eger Eszterházy SZSE látogat majd Mezőkövesdre. A továbbjutás egy mérkőzésen dől majd el, amelyet a csapatoknak február 24-ig kell lejátszani. A férfi kézilabda Magyar Kupában jelenleg 12 együttes van versenyben, közülük hat továbbjut a következő fordulóba, amely a Mol-Pick Szegeddel és az MKB Veszprémmel egészül ki. Ezután rendezik az ugyancsak egy találkozóból álló negyeddöntőket, és akik ezt az akadályt sikerrel veszik, azok jutnak be az idei Final Fourba.

A 4. forduló párosításai:

  • Mezőkövesdi KC (NB I/B) – SBS Eger Eszterházy SZSE (NB I.),
  • He-Do B.Braun Gyöngyös (NB I.) – Grundfos Tatabánya KC (NB I.),
  • Balatonfüredi KSE (NB I.) – Budakalász (NB I.),
  • Budai Farkasok (NB I/B) – Veszprémi KKFT (NB I.),
  • Csurgói KK (NB I.) – Dabas KC VSE (NB I.),
  • Ferencvárosi TC KN (NB I.) – Ceglédi KKSE (NB I.).
  • (A borítóképen: A kövesdiek (fehérben) ebben a sorozatban először fogadnak élvonalbeli csapatot)

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!