DVTK Jegesmedvék

2021.01.08. 12:30

Hibáik kijavításán dolgoznak

A DVTK Jegesmedvék gárdája péntek este meg akarja szakítani rossz sorozatát.

Kolodzey Tamás

20201016 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország DVTK Jegesmedvék - Dukla Trenčín / Trencin Extraliga - Slovakia jégkorong mérkőzés. képen: János Vas #21 Michal Valent #31

Forrás: ÉM

Fotó: Kozma István

Még javában tart a Tipos Extraliga alapszakasza, a mezőny azonban „fél” szemmel már a második és a harmadik szakaszra készül. Az első felvonás után az első hat együttes automatikusan a rájátszás résztvevőjévé válik, míg a 7. és a 10. közöttiek megküzdenek a még kiadó két play-off helyért. A párosítás: 7–10. és 8–9. (oda-visszavágó alapon a nyertesek csatlakoznak az első hathoz), míg a 11. és 12. helyezett csapatoknak véget ér a küzdelem.

Az első tíz közé

A Maciknak először tehát minimálisan arra kell figyelniük, hogy az alapszakaszban megőrizzék a 10. helyüket, hiszen csak ebben az esetben vehetnek részt a rájátszásba jutásért rendezendő kvalifikációs párharcon. Jelenleg 26 pontjuk van, és mindössze 3 egységgel előzik meg a „kiesést” jelentő, 11. fokozaton tanyázó HC '05 iClinic Banská Bystrica együttesét. A besztercebányaiak azonban egy összecsapással kevesebbet játszottak, a vesztett pontokat tekintve így máris még izgalmasabbnak ígérkezik a csata. Ennek következtében különösen nagy jelentőségű lesz az egymás elleni, úgynevezett 6 pontos találkozó, amelyet január 17-én, vasárnap a zólyomi csarnokban játszanak a felek, a HC '05 iClinic arénáját ugyanis felújítják.

Alapszakasz: ötven

Az alapszakasz keretében ötvenszer lépnek pályára a gárdák, amelyek négy kört vívnak, ez négyszer tizenegy összecsapás, vagyis negyvennégy meccs, ezt egészítette ki a hat karácsonyi forduló. Amennyiben a Diósgyőr bejut az első tíz közé, akkor további két fellépése biztos, és ha a kvalifikációt túlélik a piros-fehérek, jelenésük lesz a rájátszáson is. Ennek leendő párosítása: 1–8., 2–7., 3–6. és 4–5. A továbbjutásokhoz négyszer kell majd nyerni. Az alapszakasz befejezésének határideje március 21, a rájátszás pedig legkésőbb május 5-én ér véget, ekkorra válik ismertté a végső sorrend és derül ki, hogy melyik társaság szerzi meg az arany-, az ezüst- és a bronzérmeket.

Rengeteget elemeznek

Péntek este 18 óra 30 perctől a népkerti jégcsarnok ad otthont a 29. forduló találkozójának. A miskolciak vendége a HK Dukla Trencin lesz.

– Pénteken azzal a motivációval kezdjük meg a meccset, hogy meg akarjuk szakítani a rossz hazai szériánkat – mondta Dave Allison, a DVTK kanadai vezetőedzője. – Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a meglévő hibáinkat kijavítsuk, rengeteget elemezzük a meccseinket, és hiszünk abban, hogy a befektetett munka előbb vagy utóbb, de megtérül. Csütörtökön délelőtt is átbeszéltük a játékosokkal a szerdai ­meccs tanulságait, és ezeket levonva készültünk a soron következő színre lépésünkre.


A liga góllövőlistájának élcsoportja

1. Marcel Hascák (HK Poprad) 27 meccs/23 gól

2. Brendan O’Donnell (HC Slovan Bratislava) 25/17

3. Pavel Klhűfek (HC Kosice) 26/15

4. Lukas Handlovsky (HC Poprad) 27/14

Ratislav Gaspar (Slovan Bratislava, HC 07 Detva) 26/14

6. Roman Zitny (HK Nitra) 26/13

... 15. Kyle Osterberg (hetes holtversenyben, DVTK Jegesmedvék) 23/10


A Magyar Kupáról

A Magyar Jégkorong Szövetségnél arról érdeklődött az Észak, hogy lesz-e az idén Magyar Kupa-sorozat. Ezt a választ kaptuk: „A Magyar Jégkorong Szövetség természetesen ebben a szezonban is arra készül, hogy megrendezze a Magyar Kupa küzdelmeit. A koronavírus-helyzet miatt azonban egyelőre nem született meg a döntés a lebonyolítás módjáról és idejéről. Mindez annak is függvénye, hogy miként sikerül befejeznünk az Erste Liga-szezont, és hogy hogyan alakulnak a válogatott programok. Amint kitisztul a kép, remélhetőleg rövidesen, arról haladéktalanul tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot.”

(A borítóképen: Vas János kapu előtti jó játékára is szükség lesz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!