DVTK Jegesmedvék

2021.01.16. 08:30

A nagyok ellen mindig jól megy

Hat vereség után meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.

Kolodzey Tamás

Fotó: Bujdos Tibor

A jégkorong Tipos Extraliga 31. fordulója keretében az élcsoporthoz tartozó, nagy múltú Slovan Bratislava vendégeskedett Miskolcon, a DVTK Jegesmedvéknél. A sérült Szirányi helyett a 18 éves, saját nevelésű Fazakas került a csapatba, a vészkapus posztjára pedig a vasasos Tóth K.-t nevezték a hazaiak.

Anderson kezdte

Vas lövése vezette fel a meccset, közeli, takarásból leadott célzását Parks védte, aztán Adorján következett, a Finnországból hazatért kapus az ütőjével semlegesített. Az 5. percben Anderson perdítésénél a szlovákok kapusa nem tudta, hol van a korong, amely már túljutott rajta, de a ruhájáról szerencséjére jobbra perdült, így megúszta az esetet. A 7. percben Sersen a jégen csúszva mentett, majd Bukor lapos, jobbról lőtt bombáját hatástalanította Parks. A Slovan saját kapuja elé szegezte a Macikat, akik egyenlő létszámnál sem tudtak kitörni, de nyugtatót azért nem kellett bevenniük. Támadásban a fehérek voltak aktívabbak, alá-, vagy fölérendeltségről azonban nem volt szó. A 12. percben Anderson középen kitört, majd jobbra és balra cselezett, aztán három méterről a ketrecbe lőtt (1–0). A csapatok a kombinatív hokira törekedtek, járt is a játékszer, ebben az elemben pedig a pirosak tartották magukat. Sok lest ítéltek a vonalbírók, sípszavaikat pedig nem lehetett vitatni, hiszen a támadók a korongot megelőzve értek a támadóharmadon belülre. A 18. percben Ozvald magas bothasználatért megkapta a meccs első kétpercesét, a pozsonyiaknak azonban Kytnár révén hátrányban is sikerült szólózniuk, és ennek végén – mivel hátulról szabálytalankodtak vele szemben – Korba büntetőt ítélt. A félpályáról O’Donnel vezette Adorjánra a korongot és az őrt nem tudta elfektetni, a korong elakadt a kapusban.

Gól nélküli jó harmad

Az első szünetben látott 5–16-os lövési arány a vendégek fölényét jelezte, de a jégkorongot sem fölényre, hanem gólra játsszák. Flick kiállítása miatt a pozsonyiak öt a négy ellen kezdték a második harmadot, majd Ozvald gáncsolt, aztán Kytnár akadályozásért mellé ült a büntetőpadra, így 23 másodpercig csak három szlovák maradt a jégen. Kidolgozott lehetőség ugyan volt az előny megduplázására, de a korong kétszer sem akart a gólvonalon túlra csorogni. A Slovan játékosai megállás nélkül céloztak, Adorján azonban bizonyította, hogy helye van a kapuban. Hullámzott a játék, és annak ellenére, hogy a fizikai mutatók a fehérek javára billentek, a diósgyőriek jól tartották magukat.

A 33. percben a Bratislava hálójába került a korong, de a kapu elmozdult, így jött a videózás. Korba elvonult, aztán nem adta meg a találatot, viszont két percet kiosztott Parksnak, aki helyett O’Donnel ment pihenni. Olajozottan ment a körözés, a fehér mezesek védő harmadából ki sem került a korong, mégis maradt az eredmény. A 37. percben Rokaly fonákkal jobbról nem lelte meg a bal sarkot, Kundrik meg emberhátrányból egyedül elmenekült, szemből ütött, Adorján azonban, mint a madár a legyet, úgy kapta el a korongot.

Rokaly bevágta

A vendégek nem nyugodtak bele a hátrányukba, őrült iramot diktáltak, ebben az volt az örvendetes, hogy a miskolciak nem csupán bírták a tempót, hanem a kesztyűt is felvették. A megalkuvás nélküli küzdelem nagy cséplést hozott, a pontok elosztása azonban sokáig kétséges volt. Az 50. percben Osterberg, nem sokkal később pedig Alisauskas kapott két percet, így négy a négy ellen több levegőt kaptak a jégen lévők. Az 52. percben Rokaly döntötte el a találkozót, miután elszaladt és beverte a ziccerét (2–0). A harmadik Galanisz ütőjében maradt, ezen persze senki nem bánkódott, mert az idő gyorsan telt. Már csak 47.6 másodperc volt hátra, amikor időt kértek a vendégek, és levitték kapusukat, de a szépítésig sem jutottak el.

Folytatás vasárnap 17 órától: HC ’05 Banská Bystrica HC – DVTK Jegesmedvék.


DVTK Jegesmedvék – HC Slovan Bratislava 2–0 (1–0, 0–0, 1–0)

Miskolc, zárt ajtók mögött. V.: Korba, Müllner (Janiga, Bogdan).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Wehrs (1), Bukor, Rokaly 1, Vas J., Osterberg (1) – Láda B., Kiss D. (1), Csányi, Lövei, Magosi B. – Vojtkó, Fazakas, Flick (1), Galanisz, Anderson 1 – Hadobás, Miskolczi, Páterka, Turbucz – Tóth K. (kapus).

Vezetőedző: Dave Allison.

Slovan Bratisdlava: Parks – Sersen, Alisauskas, Sisovsky, Kytnár, O’Donnel – Mészáros, Stajnoch, Kundrik, Bortnák, Jasenec – Maier, Valach, Ozvald, Urbánek, Jendek – Beno, Uram, Lukosik, Lepskii – Noskovic (kapus). Vezetőedző: Roman Stantien.

Kiállítások: 8 perc, ill. 12 perc.

Dave Allison: – Hatvan percen keresztül csapatként küzdöttünk a győzelemért. Az újonnan érkezett kölcsönjátékosok új energiát hoztak, és mind a négy sorunkat jól tudtuk használni, így frissek maradtunk. Adorján több nagy védést bemutatott, két szólót is kivédett. Korábban elismertem, amikor nem érdemeltünk győzelmet, most azonban rászolgáltunk a 3 pontra.

Roman Stantien: – Hátul rendben voltunk, viszont támadásban nem találtuk a játékunkat. Nem alakítottunk ki elég helyzetet ahhoz, hogy egy ilyen tempójú meccset megnyerjünk annak ellenére, hogy a hozzáállásunkkal nem volt probléma.

(A borítóképen: Hiába szeretett volna pontot, pontokat szerezni a Slovan [fehérben] nem járt sikerrel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!