PannErgy-Miskolci VLC

2021.01.25. 11:00

A harmadik negyed hozta meg a hazaiak sikerét

Szombaton második 2021-es bajnoki meccsét játszotta a miskolci pólócsapat.

Molnár István

Fotó: Kozma István

A férfi vízilabda OB I. 17. fordulójában, a hétvégén hazai környezetben ugrott medencébe a PannErgy-Miskolci VLC gárdája. Az ellenfél PVSK-Mecsek Füszért kispadján az a Török Viktor ült, aki korábban éveket játszott Miskolcon, és volt segédedző is a borsodi klub kezdeti korszakában. Az egyik óra rossz volt, ki kellett cserélni, így pár percet csúszott a meccs startja.

Kettőig leparkoltak

Az első negyed elején Vismeg Zs. látta meg a védekező kezek között, hogy hol is van a hézag (1–0), majd kimaradt az első pécsi emberelőny. A fehér sapkás hazai gárda élt az ugyanilyen lehetőséggel, Magyar nagyon bezúdította a labdát Józsa mögé (2–0). Hoferica védett, de maradt a játékszer a baranyaiaknál, akik már nem voltak fórban, mikor szépített Zerinváry (2–1). Két támadásig leparkolt az MVLC a PVSK ketrece előtt, de nem született újabb találat. Zerinvárytól és Kókaitól is elúszott a labda, aztán szabálytalanság történt a miskolci akciónál. Csorba távolról szépen kilőtte a jobb alsó sarkot, így 2–2 lett az állás. Sólyomot sem vette komolyan a miskolci védelem, persze, hogy gólt szerzett (2–3). Fried lövését követően a labda nem ért hálót, de áthaladt a képzeletbeli gólvonalon (3–3), a negyed végét egy MVLC-blokk jelentette.

A második játékrészben Hoferica indított rosszul, de a társ sem figyelt, aztán persze Csorba belőtte a labdát a rövid saroknál (3–4). Kettős emberelőnyben Vismeg Zs.-nek nem volt nehéz dolga egyenlíteni (4–4), míg szimpla fórját a PVSK kihagyta. Kis István reklamálta csapata soron következő kiállítását, amelyből gólt kaptak (Rakonjac, 4–5). Vismeg B. kezében maradt az egyenlítés, szintén fórban, aztán neki nem volt jó egy centerbejátszás. Kolozsi a társra nézett, de a hazai kapu bal oldalába lőtt (4–6), Magyar pedig egy baranyai kézbe bombázott. Sólyom is remekül helyezkedett és helyezte a játékszert (4–7), aztán ismét Vismeg B.-t játszották a társak, de elsodorták előle a labdát.

Sorban jöttek a gólok

A harmadik menet (amelyre kapust váltott a házigazda, Mizsei érkezett) első megmozdulása Hornyák nem éppen erős lökete volt, de becsúszott a labda Józsa mellett, alatt (5–7). Megúszásnál Fried maradt tisztán, el is vállalta, egy ,,fára” fel is jött az MVLC (6–7).

Semannal szabálytalankodtak a vendégek, jött az előny, a szlovák center kapta a labdát, de kiesett a kezéből. Sisán ziccerét védte Józsa, azonban következett egy újabb miskolci fór, az időkérést követően egy Hornyák–Vismeg Zs. összjáték után utóbbi gólja hozta meg az egyenlítést (7–7). Lukács Á. csinált előnyt, a Semanra játszott figura bejött (8–7).

Fried megint remekelt a szélről, Józsa nem tehetett semmit (9–7), időt is kért a Pécs. Határozottan védekezett, és pontosabban támadott a Miskolc, Magyar gyönyörű találatot jegyzett, a 6–0-s széria magáért beszélt (10–7).

Büntető után büntető

A befejező játékrészben Vismeg B.-re mozdultak szabálytalanul a vendégek, az ötméterest Magyar a kapufára lőtte. Azonban ő szerezte meg a labdát, s újra büntetőt érően szerelték. Ezúttal Fried úszott oda és a jobb sarkot választotta (11–7). Kolozsi hosszú PVSK-gólcsendet tört meg (11–8), aztán ide-oda fújtak a játékvezetők, a Pécs is kapott egy büntetőt: Rakonjac élt vele (11–9). Támadásban hibázott a házigazda, Mizsei azonban kétszer is hárított, élt a meccsel. Józsa is, még volt 3:15 perc a mérkőzésből. Vismeg Zs. a felső lécet találta telibe, de Mizsei újfent a helyén volt. Rosszul lőttek a látogatók, már az utolsó percben járt az óra. Magyar azonban szabaddobásból elemi löketet engedett el, és lezárta a meccset (12–9). Kapott fórját a Pécs elhibázta, így már nem született több gól, második idei összecsapását megnyerte a PannErgy, és visszavágott az őszi, baranyai vereségért.


PannErgy-Miskolci VLC – Pécsi VSK-Mecsek Füszér 12–9 (3–3, 1–4, 6–0, 2–2)

Miskolc, zárt ajtók mögött. V.: Kovács, Marjay.

MVLC: Hoferica – Fried (4), Hornyák (1), Seman (1), Magyar (3), Vismeg Zs. (3), Biros (-). Csere: Mizsei (kapus), Vismeg B. (-), Lukács Á. (-), Lukács D. (-), Berki (-), Sisán (-). Vezetőedző: Kis István.

Pécs: Józsa – Kolozsi (2), Zerinváry (1), Csorba (2), Kosic (-), Rakonjac (2), Lihotzky (-). Csere: Csaba M. (-), Reisz (-), Gál (-), Kókai (-), Turnai (-), Sólyom (2). Vezetőedző: Török Viktor.

Gól/emberelőnyből: 3/7, ill. 2/8

Gól/büntetőből: 1/2 ill. 1/1

Kis István: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, de egy rapszodikus meccset játszottunk. A Péccsel évek óta ilyen mérkőzéseket vívunk, hol ez vezet, hol az, hol ez nyer, hol az. A második negyed védekezésben nem olyan volt, mint amilyet szerettem volna látni, ezért a harmadik negyedre védekezést váltottunk és kapust cseréltünk. Bejött, csináltunk egy 6–0-s szériát, s innentől kezdve az volt a kérdés, meg tudjuk-e tartani az előnyt. Őszinte részvétünket fejezzük ki dr. Kriza Ákos volt polgármester családjának, nagy része van abban, hogy Miskolcon ilyen szintű vízilabda van, lett.

Török Viktor: – Csalódott vagyok, így elveszíteni nem lehet egy meccset, olyan hibákat követtünk el, amilyeneket a 2006-os tehetséggondozó edzésen látni. Három-négy méterről nem találtuk el a kaput, a büntetőnél pedig bohócot csináltak belőlünk. Azért küzdött, hajtott a csapat, gratulálok a Miskolcnak, amely kihasználta a szánalmas harmadik negyedünket. Őszinte részvétünk dr. Kriza Ákos családjának, barátainak, rokonainak.


Segítette a klubot

– Lehet, sokan nem tudják, de néhai dr. Kriza Ákos polgármester úr annak idején úttörő szerepet vállalt abban, hogy ez a klub megalakuljon, megalakulhasson – mondta a mérkőzést követően Bachner András, a PannErgy-MVLC szakmai igazgatója. – 2011 óta segített bennünket a törekvéseinkben, amit a kollégáimmal sosem fogunk elfelejteni. Ezt a győzelmet az ő emlékének ajánljuk, együttérzünk a családdal.

(A borítóképen: Látványos volt a mérkőzés)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában