úszás

2020.12.15. 15:00

Két aranyéremre a céltól

Az ob-győztes Sztankovics Anna tíz éve az élvonalba tartozik, aminek sok összetevője van.

Molnár István

Forrás: ÉM-Archívum

A múlt héten keddtől szombatig Kaposváron rendezték meg az idei felnőtt úszó országos bajnokságot, amelyen a Miskolci Sportiskola két versenyzővel képviseltette magát: Vécsei Réka kilenc számban állt rajtkőre, míg a kétszeres olimpikon Sztankovics Anna kettőn. Előbbi 200 m vegyesen és 200 m mellen egyaránt megnyerte a B döntőt, ami két 9. helyet jelentett számára. A 2002-es születésű Vécsei Réka 100 m mellen, 50 m háton és 50 m mellen is részese lehetett a B döntőnek, ahol összesítésben a 11., 13. és 10. pozíciót érdemelte ki. Sztankovics Anna (edző: Szollár Gergely) 100 méter mellen holtversenyben negyedik lett az egri Békési Eszterrel, 50 méter mellen viszont győzött, megvédte bajnoki címét, így ebben a számban már hétszeres felnőtt aranyérmes.

Rá kell pakolni

– Kezdeném azzal, hogy szinte beestem erre az országos bajnokságra, hiszen összesen két versenyem volt az idén, egy még tavasszal Madridban, a másik pár hete Miskolcon – vágott bele az értékelésbe Sztankovics Anna. – Persze, hiányzott maga a versenyzés is, de inkább az, hogy igazából nem volt semmilyen támpont, kapaszkodó, amibe egy kissé belefásultam. Történések zajlottak, mint például a tanulás, azonban az úszásban csak azt csináltam meg, amennyi szükséges volt, nem többet, nem jobban. Azonban a sportban, nálunk ahhoz, hogy valami extra kijöjjön, nem elég száz százalékon dolgozni az edzéseken, a mindennapokban, hanem rá kell pakolni még elég rendesen. Az ob arra volt jó, hogy tudjak húzni innentől egy vonalat, lássam, hogy mostantól mi az, ami kell a munkában, az előrébb lépéshez. A 100 méteren szerzett negyedik helyezés egy picit visszarángatott a földre, tisztán látom, hogy mit, miket kell tennem a céljaim elérése érdekében. Lehet meglepő, de örültem annak, hogy ebben a számban a többiek jól úsztak, én pedig nem, talán ha fordítva van, akkor most túlzottan megnyugodnék, hogy minden rendben, minden mehet ugyanígy tovább.

A legélvezetesebb

Azért annyira nem lehet elégedetlen a sportiskola versenyzője, mert még így is meg tudta szerezni az első helyet a legrövidebb mellúszó távon.

– A száz után már abszolút csak erre fókuszáltam – tette hozzá Sztankovics Anna. – Az ötven mell nekem olyan, amit minden szituációban nagyon szeretek, bármikor oda tudom tenni magam, számomra a legélvezetesebb szám. Az első korosztályos rekordjaimat 50 méter mellen értem el, és a felnőttek között csak itt döntöttem csúcsot. Az edzőm, Gergő szerint megvannak hozzá az adottságaim, az izomzatom, a fizikumom, illetve az a mentális állapot, ami egy sprintszámhoz elengedhetetlen. Magamon azt érzem, hogy tudom úszni azt a sebességet, míg a többiek nem feltétlenül, többségük ugyanis 200, 400 méterre van „beállva”. Azt sajnálom, hogy nem olimpiai szám, ellenben a 100 és a 200 méter mellel. A száz méter is fekszik, úgy gondolom, a 200 viszont sosem volt a szívem csücske.

Jelenleg B szint

Sztankovics Anna tíz éve nyerte első felnőtt ob-aranyát, ezért hozzátettük: nem kis dolog egy évtizeden keresztül a magyar úszósport élvonalában lenni.

– Mindig jönnek tehetségek, ez jó, de úgy látszik, az előbb elmondottak, a munka, az adottságok hozzák továbbra is az eredményeket – fogalmazott a 24 éves sportoló. – Amikor elindultam az első felnőtt országos bajnokságomon, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy legyek örökös magyar bajnok. Ennek az a kritériuma, hogy egyéniben tizenöt aranyérmet kell nyerni. A kaposvári győzelemmel tizenháromnál járok 50 méteres medencében, úgyhogy egy lépéssel közelebb kerültem a cél eléréséhez.

A közeli és a távoli jövőről az alábbiakat nyilatkozta az Északnak Sztankovics Anna.

– A tokiói olimpiára június végéig van szintúszási lehetőség. Száz méteren jelenleg B szintem van, 1:08,35 perc, ami a hazai rangsorban pillanatnyilag a harmadik legjobb, ettől Halmai Petrának van jobb, illetve Békési Eszternek. 2021-ben is lesz országos bajnokság, nemsokára, márciusban, úgyhogy most az a következő állomás, illetve – mint már korábban is mondtam – szeretnék ott lenni a májusi, budapesti Európa-bajnokságon – nyilatkozata a Miskolci Sportiskola úszója, aki hozzáfűzte: a napokban még edz, Miskolcon, aztán a karácsonyt a családjával tervezi tölteni Budapesten. – Már amennyire a helyzet engedi. Az ob-n senkinek sem volt kötelező a koronavírusteszt, ezért vélhetően csináltatunk egyet a hazautazás előtt, mert nem szeretnénk ezzel rizikózni. A két ünnep között is fogunk dolgozni, a rekreációs tevékenységek lesznek túlsúlyban, ám lesz úszás is, valamennyi, a vízérzést ugyanis nem szabad elveszíteni.


A tények

50 méter női mell

1. Sztankovics Anna (Miskolci Sportiskola, edző: Szollár Gergely) 0:31,65 mp.

2. Halmai Petra (Kaposvári SI) 0:31,82 mp.

3. Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület) 0:31,93 mp.

... 10. Vécsei Réka (Miskolci Sportiskola) 0:33,57 mp.

(A borítóképen: Sztankovics Anna 50 méter mellen hétszeres magyar bajnok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!