Vegyész RC

2020.11.03. 16:00

Nem lett volna semmi értelme

Lisszabonba nem utazik, de szombaton Szegeden kupázhat a VRCK férfi röplabdacsapata.

Berecz Csaba

20201017 Kazincbarcika fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország Vegyész RC Kazincbarcika – Vidux-Szegedi RSE röplabda mérkőzés a férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő 2. mérkőzése Kazincbarcikán a Don Bosco Sportközpontban. képen: BUDAI BALÁZS #13

Forrás: ÉM-ARCHÍVUM

Fotó: Vajda János

A Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata a múlt héten szerdán közleményben jelentette be, hogy korábbi terveivel ellentétben mégsem vesz részt az Európai Röplabdaszövetség által kiírt nemzetközi klubsorozatban, a Challenge Kupában. A barcikaiaknak a versenyprogram szerint szerdán előbb hazai környezetben kellett volna fogadniuk a portugál SL Benfica együttesét, és a jövő héten kellett volna utazniuk hozzájuk vendégségbe, hogy eldöntsék, melyik csapat jut a 16 közé a nemzetközi kupában. Ez a program idővel annyiban módosult, hogy a VRCK-nál elfogadták a portugál klub azon felvetését, hogy egy helyszínen, Lisszabonban játsszák le mind a két mérkőzést, az elsőt a jövő héten kedden, a másodikat pedig szerdán. Mivel ezekre a meccsekre nem kerül sor – mert a Vegyész nem kel útra a koronavírusos játékosai miatt, és nem utolsósorban azért, mert a csapat többi tagjának 10 napot házi karanténban kellett töltenie –, így az SL Benfica játék nélkül, két 3:0-s győzelemmel került a nyolcaddöntőbe.

Jelentős hátrány

– Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, de a csapaton belüli megbetegedés, illetve a Covid-helyzet országos, nemzetközi szintű romlása arra kényszerített minket, hogy alaposan átgondoljuk, hogy mi az, amit teljesíteni tudunk a megváltozott körülmények között, és mi az, amit nem – válaszolta megkeresésünkre Kárpáti László, a VRCK csapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője. – Az, hogy két meghatározó játékosunk koronavírusos lett, sportszakmai szempontból jelentős hátrány, illetve emellett az is, hogy emiatt kénytelenek voltunk beszüntetni a csapatszintű edzéseket. Sajnos nem olyan bő a keretünk, hogy a két játékos nélkül egy olyan komoly megméretést vállaljunk, mint amilyet a Benfica elleni két mérkőzés jelentett volna, és az is a mérkőzésekre való kiutazás ellen szólt, hogy jelen körülmények között az utazás szervezése, illetve a pályára lépéshez szükséges egészségügyi előírások betartása, az ezeknek való megfelelés is nagy terheket ró egy klubra. Mindezek mellett azt is el kell mondjam, hogy a döntés meghozatalában az is szerepet játszott, hogy a sportolók egészségi állapotának megőrzése mellett az is a feladatunk, hogy nagyon takarékosan bánjunk az erőforrásainkkal, ugyanis anyagi lehetőségek terén nem vagyunk olyan helyzetben, mint amilyenben szeretnénk. Egyrészt a taofeltöltésben is vannak lemaradásaink, másrészt a szponzori támogatások sem úgy folynak be – és ebbe beleértem az önkormányzati támogatást is –, hogy ne kelljen kiemelten figyelnünk arra, hogy mikor, mire, mennyit adunk ki. Egyszerre kell vigyáznunk a nálunk dolgozó sportszakemberek egészségére, és közben takarékoskodnunk is kell. Ezeket szem előtt tartva arra jutottunk, hogy az SL Benfica elleni két mérkőzés olyan komoly terhet róna ránk, amit nem biztos, hogy van értelme vállalni. Útra kelhettünk volna két alapemberünk nélkül, hogy csak azért is, mindenáron lejátsszuk a két meccset, de úgy ítéltük meg, hogy amúgy is szűkös keretünkkel, nélkülük sem a mi, sem az ellenfél szempontjából ennek a két mérkőzésnek sportszakmai értéke nem lett volna.

Csak két kört

A klubvezetőnél arról is érdeklődtünk, hogy miként állnak most a visszatérés tekintetében.

– Az önként vállalt karantén a múlt héten szerdán letelt, újraindultak az edzések, fokozatosan jönnek vissza játékosok, és ennek köszönhetően a hét végén, szombaton 16.00-tól már tétmeccsen szerepelhetünk. Ugyanis sikerült egyezségre jutnunk a Vidux-Szegedi RSE csapatával, így le tudjuk játszani a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzését – mondta Kárpáti László, aki a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja, és akit néhány napja öt megyét (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád) összefogó régió vezetőjének választottak. – Az elmaradt bajnoki meccseink, a Pénzügy­őr SE elleni hazai és a Debreceni EAC elleni idegenbeli találkozók pótlására lesz idő, ugyanis a Magyar Röplabda Szövetség múlt hét pénteki elnökségi ülésén többek között arról is döntés született, hogy a férfi Extraligában szereplő hét együttes az alapszakaszban nem háromszor, hanem csak kétszer mérkőzik meg egymással. Vagyis mindenki egyszer utazik egy csapathoz, és egyszer fogadja ugyanazt, és 18 meccs helyett minden együttes csak 12-t játszik. Reményeink szerint az alapszakasz vége után a rájátszást abban a formában és azzal az időrenddel tudjuk majd lejátszani, ahogy azt a szezon előtt is terveztük, de erről még korai beszélni.


Nem egyedüliként

Nem a Vegyész RC Kazincbarcika az egyetlen olyan csapat a férfi Challenge Kupában, amelyik a koronavírus helyzet miatt visszalépett a sorozattól. Így tett a norvég Viking Bergen, a szerb Partizán Beograd, a svájci Lusanne UC, a finn Tiikerit Kokkola. Emiatt csak 11 párharcot rendeznek meg a 16 közé jutásért, és ezek közül csak 5 olyan lesz, amelyben oda-vissza egymáshoz utaznak a csapatok. Ugyanis hat párosításban egy helyszínen dől el a továbbjutás, mert ennyi csapat mondott le arról, hogy saját otthonában rendezze meg azt a meccset, amelynek ő a pályaválasztója.

(A borítóképen: Budaiék (jobbra) a hét végén újra meccselnek)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!