Mezőkövesd Zsóry FC

2020.05.30. 10:00

Leülhet Kuttor szerdán a kispadra

A szövetség mérsékelte a mezőkövesdi szakember korábban kiszabott büntetését.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője

Forrás: ÉM-archívum

Fotó: Bujdos Tibor

Enyhítette csütörtökön Kuttor Attila korábbi kétmeccses eltiltását a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, így a vezetőedző leülhet csapata, a Mezőkövesd Zsóry FC kispadjára a jövő szerdai Magyar Kupa-döntőben. A sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a fegyelmi bizottság tárgyalást tartott a szakember ügyében, ezt követően módosította a korábbi ítéletet. A már csak egy MK-találkozóra szóló eltiltást Kuttor a Mol Fehérvár elleni elődöntő-visszavágón letöltötte, így a fináléban ő irányítja majd csapatát. A testület ugyanakkor 300 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a vezetőedzőt.

Kuttor az elődöntő első, múlt szombati összecsapásán kritizálta a játékvezető egyik ítéletét, ezért piros lapot kapott, és el kellett hagynia a kispadot. A fehérváriakat idegenben lőtt több góljuknak köszönhetően búcsúztató mezőkövesdiek történetük során először jutottak kupadöntőbe, amelyben a Budapest Honvéddal találkoznak majd a Puskás Arénában.

2014 után újra

Az MLSZ a jövő heti Magyar Kupa-döntőről is tájékoztatást adott, mégpedig azt, hogy a lehetőséget (a Magyar Közlöny május 27-i számában megjelentek alapján a kormány megengedi, hogy a szabadtéri rendezvényeken a helyszínen tartózkodjanak nézők) kihasználva hamarosan megkezdik a jegyek értékesítését – kizárólag online – a jövő heti Budapest Honvéd–Mezőkövesd-Zsóry FC-összecsapásra. A mérkőzést a Puskás Arénában rendezik meg, ahol 2014-et követően lesz újra kupadöntő. A létesítmény rekonstrukcióját megelőző utolsó finálét akkor az Újpest FC nyerte, amely 1–1-et követően, büntetőpárbajban győzte le a Diósgyőrt, méghozzá 22 000 néző előtt.

Információink szerint csütörtökön még egyeztettek a szövetségben arról, hogy pontosan mely szektorok legyenek nyitva jövő szerdán, miként helyezzék el a két klub szurkolóit, illetve a semleges drukkereket, és még az sem derült ki csütörtökön, hogy mennyiért vásárolhatnak belépőt a meccsre helyszínen kíváncsi szurkolók.

(A borítóképen: Kuttor Attila a megszokott helyéről irányíthatja majd csapatát)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!