2019.09.27. 13:00
Pihenőnap? Az nem volt…
Pénteken a bajnoki szereplését is megkezdi a diósgyőri női kosárlabdacsapat.
Cziczás László győzelmet vár csapatától
Forrás: ÉM-archívum
A női kosárlabda NB I.-ben pénteken 18.30-tól a 2019/20-as évad első mérkőzését játssza az Aluinvent-DVTK együttese. A diósgyőri csapat a fővárosban, a Városmajorban a TFSE-MTK gárdájának vendége lesz. Két nappal azután, hogy lejátszották az évad első tétmeccsét, amelyen – a miskolci városi sportcsarnokban – 10 ponttal győzték le az Euroliga-selejtező első meccsén az olasz Reyer Venezia gárdáját.
Mindent kiadtak
– Ez egy olyan mérkőzésük volt a lányoknak, amelyiken mindent kiadtak magukból, gyakorlatilag minden erejükkel elkészültek – válaszolta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője arra a kérdésünkre, hogy mennyit vett ki csapatából a nemzetközi találkozó; ami után arról érdeklődtünk, hogy a meccs előtt altattak-e Morrisonnal kapcsolatban, amikor Mokangót emlegették, hogy őt szinte lehetetlen pótolni: – ahhoz, hogy ilyen extrát tudjon nyújtani, nagyon kellettek a csapattársak, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen statisztikai mutatói legyenek. Medgyessy olyan helyekre passzolta a labdát, amikkel kihagyhatatlan helyzetekbe hozta. Nemcsak Morrison teljesítménye volt fantasztikus, a csapat is kellett ehhez. Remekül teljesített, de hirtelen az egekbe emelni azért nem kell, majd ha több ilyen produkciója lesz, akkor lehet összehasonlítani Mokangóval. Ugyanis utóbbi játékos nem egy, nem két meccset hozott nekünk a kritikus pillanatokban. Ő volt az, aki éppen a Venezia elleni Európa-kupa meccsen középtávoli tempóval, 2 másodperccel a vége előtt eldöntötte a találkozót, és ő volt az, aki a Győr elleni bajnoki végjátékában két büntetőt bevágott, győzelemre vezetve ezzel a csapatot. Nagyon nehéz az összehasonlítás, az legyen a legnagyobb bajunk, hogy két olyan centerünk van, akik jó teljesítményre képesek. Morrison nagyon intelligens, nagyon alázatos játékos, nagyon örülünk annak, hogy ilyen jól sikerült a bemutatkozása, de valószínűleg lesznek még ennél gyengébb meccsei, és lehet, hogy jobbak is, de ha a szerdai lenne az átlaga, akkor nagyon boldogok lennénk.
Nem kaptak
Az El-selejtező után nem kaptak pihenőnapot a diósgyőri kosarasok, csütörtök délután edzésük volt, ma pedig már utaznak a fővárosba.
– Úgy hallani, hogy ellenfelünk nagyon szeretne jól rajtolni, kettőzött erővel készülnek az évad első bajnokijára, el akarnak minket kapni, úgyhogy biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk – mondta Cziczás László. – Ettől függetlenül mi a győzelem megszerzéséért kelünk útra, nyerni akarunk, mert a bajnokság mindennél fontosabb.
Rotációt alkalmazott
A szerdai meccsen tulajdonképpen hétfős rotációt alkalmazott a DVTK vezetőedzője, ugyanis a kezdőötösön (Medgyessy, Pusztai, Skoric, Goree, Morrison) kívül Szűcs R. és Zele kapott több lehetőséget, Kiss A.-nak csak négy perc jutott. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a mostani bajnokin lesz-e ebben változás.
– Összesen kilenc egészséges játékosunk van jelenleg, de közülük a fiatal Frindt még nagyon az út elején jár, és boldog lennék, ha úgy hozná a meccs, hogy pályára tudna kerülni – mondta a szakvezető. – Vagyis nem igazán lehet bővíteni a rotációt, ugyanazok játszanak majd, akik szerdán. Persze annyiban más lesz ez a meccs, hogy például Pusztai nem 36 percet játszik majd, de nagyjából 7-8 ember között fog elosztódni a játékperc. Remélem, hogy a lányok hozzáállása hasonló lesz, mint szerdán, bár valószínűleg ez merőben más hangulatú meccs lesz, kevesebb nézővel. De gondolom, lesz a lelátón olyan, aki nekünk drukkol majd, azon leszünk, hogy nekik örömet szerezzünk.
A WNBA döntőben
Még egy darabig nélkülözni kénytelen az Aluinvent-DVTK az amerikai Shatori Walker-Kimbrough játékát, ugyanis a hátvéd-bedobó jelenlegi csapatával, a Washington Mystics-szel bejutott az észak-amerikai női kosárlabda liga, a WNBA döntőjébe. A finálé vasárnap kezdődik, három nyert meccsig tart, leghamarabb október 6-án érhet véget (ekkor játsszák a harmadik találkozót), és legfeljebb október 10-ig tart. Shatori Walker-Kimbrough csak a döntő utolsó meccsét követően indulhat el Magyarországra, Miskolcra, hogy csatlakozzon a diósgyőri együtteshez.
Kosárlabda: az Aluinvent-DVTK bajnoki programja
NB I., 1. forduló, szeptember 27. (péntek), 18.30: TFSE-MTK – Aluinvent-DVTK
NB I., 2. forduló, október 5. (szombat), 14.30: Aluinvent-DVTK – ELTE BEAC Újbuda
NB I., 3. forduló, október 9. (szerda), 19.45: UNI Győr-Mély ÚT – Aluinvent-DVTK
NB I., 4. forduló, október 13. (vasárnap), 17.30: Aluinvent-DVTK – Atomerőmű KSC Szekszárd
NB I., 5. forduló, október 19. (szombat), 17.00: Zalaegerszegi TE NKK – Aluinvent-DVTK
NB I., 6. forduló, október 26. (szombat), 18.00: Vasas Akadémia – Aluinvent-DVTK
NB I., 7. forduló, november 3. (vasárnap), 18.00: VBW CEKK Cegléd – Aluinvent-DVTK
NB I., 8. forduló, november 23. (szombat), 17.00: Aluinvent-DVTK – NKE-FCSM Csata
NB I., 9. forduló, november 30. (szombat), 18.00: Aluinvent-DVTK – PINKK Pécsi 424
NB I., 10. forduló, december 8. (vasárnap), 18.00: Sopron Basket – Aluinvent-DVTK
NB I., 11. forduló, december 15. (vasárnap), 18.00: PEAC-Pécs – Aluinvent-DVTK
NB I., 12. forduló, december 21. (szombat), 17.00: Aluinvent-DVTK – TFSE-MTK
NB I., 14. forduló, január 4. (szombat), 17.00: Aluinvent-DVTK – UNI Győr-Mély ÚT
NB I., 15. forduló, január 11. (szombat), 18.00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Aluinvent-DVTK
NB I., 16. forduló, január 18. (szombat), 17.00: Aluinvent-DVTK – Zalaegerszegi TE NKK
NB I,, 17. forduló, január 25. (szombat), 16.00: Aluinvent-DVTK – Vasas Akadémia
NB I., 13. forduló, február 1. (szombat), 16.00: ELTE BEAC Újbuda – Aluinvent-DVTK
NB I., 18. forduló, február 12. (szerda), 18.30: Aluinvent-DVTK – VBW CEKK Cegléd
NB I., 19. forduló, február 16. (vasárnap), 17.00: NKE-FCSM Csata – Aluinvent-DVTK
NB I., 20. forduló, február 22. (szombat), 18.00: PINKK Pécsi 424 – Aluinvent-DVTK
NB I., 21. forduló, március 1. (vasárnap), 17.00: Aluinvent-DVTK – Sopron Basket
NB I., 22. forduló, március 14. (szombat), 18.00: Aluinvent-DVTK – PEAC-Pécs