NB III

2019.09.29. 20:12

„Álomszerűen indult a mérkőzés rémálom lett belőle”

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 8. fordulóját játszották vasárnap. megyénk csapatainak eredményei.

Pásztor Attila

Tállya KSE vs. Erzsébeti SMTK

Fotó: Bujdos Tibor

Sényő-Carnifex FC – Termálfürdő Tiszaújváros 3-2 (3-0)

Sényő, 250 néző. V.: Rózsavölgyi.

Sényő: Gagyi (Gazsi) – Bodó (Fenyőfalvi), Klepács, Hadházi (Varga), Kristófi, Lakatos, Boros, Lizák, Fabu, Kapacina V., Márton. Edző: Imrő László.

Termálfürdő Tiszaújváros: Tóth Cs. – Burics (Molnár M.), Lippai, Gelsi (Nagy D.), Pap, Csicsek, Tóth M., Hussein, Orosz, Terdik (Bene), Kulcsár. Edző: Gerliczki Máté.

G.: Klepács (2), Kristófi, ill. Csicsek, Bene. Jók: az egész csapat, ill. Bene, Orosz.

Imrő László: – Nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben szép gólokat szereztünk, egyet egy szép kontrából, a másodikat és harmadikat pontrúgás után. A szünetben tudtuk, hogy nehéz lesz, még így is, hogy 3-0-ra vezetünk, hiszen egy nagyon jó csapat ellen játszunk akik igazolták jó hírüket, a második félidőben ha ikszre hozzák a mérkőzést egy szavunk nem lehetett volna.

Gerliczki Máté: – A mai volt a 100. bajnoki mérkőzésen a Tiszaújváros kispadján, ettől szebb eredményt is el tudtam volna képzelni. Az első félidőben semmit nem mutattunk meg magunkból, abból az ötlettel teli játékból amire képesek vagyunk. Bár a mezőnyt ekkor is uraltuk, viszont a gólokat a hazaiak rúgták. A második félidőben abszolút kontrolláltuk a labdát, hittünk abban, hogy ha egy gólt lövünk akkor meg is fordíthatjuk a mérkőzést és ez majdnem be is jött. Viszont az utolsó percben tizenegyest hibáztunk ezért pont nélkül kell távozunk.


Ózdi KSC – Ceglédi VSE 0-0

Ózd, 550 néző. V.: Sándor.

Ózd: Lékai – Czingráber, Tönkő, Gál B. (Pataki), Kozics, Bogáti (Pfister), Gábor, Zöllei (Tóth G.), Marczis, Gál Sz., Keményffy. Edző: Várhidi Péter.

Cegléd: Tulipán – Bagó, Makrai, Bodó, Kun, Juhász (Cseh), Pesti, Kovács L., Szilágyi, Szász, Markó. Edző: Schőn László.

Kiállítva: Szász (93.). Jók: Gál Sz. Czingráber, Bogáti, ill. senki.

Várhidi Péter: – Küzdünk az utolsó leheletünkig, ami a csapatban benne van kihozza magából hétről-hétre, szerencsénk viszont semmi. Azt el kell ismerni, hogy a meccseket irányítani nem tudjuk, a labdatartásban alul maradunk de mentálisan erősek vagyunk.

Schőn László: – Küzdelmes mérkőzés volt.


Tállya KSE – Erzsébeti SMTK 0-1 (0-0)

Tállya, 500 néző. V.: Mencsik.

Tállya KSE: Tarr – Horváth (Kelemen), Toldi, Minczér (Paranai), Csicsvári, Ohár, Szegedi, Fenyőfalvi, Bihari, Sárosi (Bodnár), Bocsi. Edző: Uray Attila.

ESMTK: Bonica – Kovács B., Lipcsei, Lázár, Tóbiás, Slezák, Horváth L. (Oroszi), Boda, Kovács D., Gubacsi, Túri (Despotovic). Edző: Turi Zoltán.

G.: Boda (11-esből). Jók: Bihari, Bocsi, Ohár, ill. Kovács B., Lipcsei, Gubacsi.

Uray Attila: – Hiányérzetem van a mérkőzéssel kapcsolatban mert minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna. Sajnos egy valós vagy vélt rossz mozdulat eldöntötte a találkozót.

Turi Zoltán: – Nagyon nehéz mérkőzésen sikerült értékes három pontot szereznünk, gratulálok a fiúknak a győzelemhez.


Putnok FC – Eger SE 4-1 (3-1)

Putnok, 300 néző. V.: Muhari.

Putnok FC: Pomozi – Nyisalovits, Tóth Sz. (Sándor), Fazekas (Illés R.), Zimányi, Csirszki (Galambosi), Katona, Mahalek, Nyitrai, Arday, Nemes. Edző: Kriston István.

Eger: Nacsa – Valkay, Vajda, Antal (Haász), Vitelki (Kovács), Lőrincz, Kis, Gajda, Debreceni, Bartusz (Árvai), Pataki. Edző: Sütő Szilárd.

G.: Katona (2), Csirszki, Zimányi, ill. Valkay. Jók: az egész csapat, ill. Nacsa, Kis, Gajda.

Kriston István: – Már nagyon vártuk ezt a napot. A győzelem mellett a mai napnak több pozitívuma volt, ritmusában és játékában és a gólok számában is jól teljesített a csapat.

Sütő Szilárd: – Álomszerűen indult a mérkőzés rémálom lett belőle. Megint a saját hibáinkból hoztuk magunkat nehéz helyzetbe, gratulálok a Putnoknak.


Diósgyőri VTK tartalék – Gyöngyösi AK 2-2 (0-1)

Miskolc, 100 néző. V.: Bodzay.

DVTK tartalék: Bukrán – Ivánka, Szűcs, Zsiga (Csávás), Zsolnai, Farkas, Tóth B. (Budaházi), Óvári (Nagy Z.), Orosz M., Szabó B., Ternován. Edző: Vég Csongor.

Gyöngyös: Ladányi – Fehér, Rédei, Nádudvari (Csoszánszki), Nagy R. (Czéh), Ondrejó, Petrezselyem, Tarnai, Wild, Bartha (Laurinyecz), Forgács. Edző: Varga Attila.

G.: Zsiga, Szabó B., ill. Wild, Ondrejó. Jók: Zsolnai, Szabó B., Tóth B., Szűcs, Farkas, ill. Fehér, Tarnai.

Vég Csongor: – Mai is tanultunk valamit a futballról, méghozzá azt, hogy néha olyan igazságtalan, mint az élet. Nem mindig azt kapod, amit megérdemelsz. Gratulálok a fiúknak, mert mindent megtettek a győzelemért. Többet érdemeltünk volna ma, mint egy pont, de hiányzott belőlünk az élesség és egy pici agresszivitás ahhoz, hogy a helyzeteinket gólra váltsuk. Abból is látszik, hogy a vendégek egy jól szervezett csapat, hogy gyakorlatilag helyzet nélkül szereztek két gólt. Gratulálok a pontszerzéshez a vendégeknek, a saját csapatunknak is a mutatott játékhoz. Inkább buktunk két pontot, mint nyertünk egyet, ez kicsit bosszantó. A mai játékunk a jövőre nézve jó alap.

Varga Attila: – Bár rúgtunk két gólt, de mivel mi gyengén teljesítettünk és jobban játszott a DVTK ezt a mérkőzést megúsztuk. Dolgoztunk, de minőség nélkül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!