VRCK

2019.09.28. 12:00

A realitás talaján maradnak

A férfi röplabda NB I.-ben szombaton hazai mérkőzéssel kezdi meg az évadot a VRC Kazincbarcika.

Molnár István

Marek Kardos

Forrás: ÉM-archívum

A bajnoki címvédő Vegyész RC Kazincbarcika és a Vidux-Szegedi RSE – 6. fordulóból előrehozott – összecsapásával szombaton 17 órától elkezdődik a férfi röplabda NB I. 2019/2020-as küzdelemsorozata Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban. A szövetségben ezúttal is két csoportra osztották az indulókat, az A-ban a barcikaiak, valamint a Tisza-partiak mellett a Kecskeméti RC, a MAFC-BME, a PTE-PEAC, a Sümegi RE játszik, kiegészülve a magyar U19-es válogatottal. A B csoportban küzd meg a pontokért a Debreceni EAC, a Dunaferr SE, a FINO Kaposvár, a Székesfehérvári MÁV Előre, a Pénzügyőr SE, a Szolnoki RK, továbbá az U17-es nemzeti csapat.

Nem akartak megküzdeni

A Vegyész szlovák szakvezetőjének, Marek Kardosnak elöljáróban azt mondtuk, hogy egy komplett csapatnyi játékos távozása után (Németh Szabolcs, Szabó Dávid, Lubos Macko, Vlado Milev, Gebhardt Norbert, Gebhardt Áron) szinte teljesen új csapatot kell építenie…

– Valakinek lett volna lehetősége a maradásra, mert kapott ajánlatot, mégis váltott új kihívások miatt, valaki visszavonult – kezdte. – A távozókat magyar játékosokkal szerettük volna pótolni, de egyesek azért nem szerettek volna hozzánk jönni, mert nem akartak megküzdeni a csapatba kerülésért vagy tanulmányaikat nem tudták Kazincbarcikán, Miskolcon, illetve Egerben folytatni. Úgy döntöttünk tehát, hogy jobban koncentrálunk a mi fiataljainkra, és a kulcsfontosságú posztokra pedig külföldieket szerződtetünk. Így érkezett Marcilio Braga átló-, Cristian Palacios pedig centerposztra. Kevés a jó magyar játékos, sajnos nincs széles választási lehetőség.

A szurkolókat talán legmélyebben a csapatkapitány, Szabó Dávid eligazolása (aki Romániába, Zilahba ment) érintette.

– Szabó Dávidnak, mint mindannyiunknak, nehéz volt az előző szezonja, de amikor rendben voltak a dolgok, bizonyította, hogy lehet rá számítani. Ő már májusban jelezte, hogy külföldi lehetőségek után néz, de a klub tett ajánlatot a számára, és még július elején is úgy hittük, marad, végül azonban a Zilahot választotta – közölte Marek Kardos.

Nem felelt meg

A VRCK-hoz nyáron érkezett egy lengyel 21 éves nyitásfogadó-ütő, Hubert Manko, aki azonban már nincs Barcikán, valamint a kolumbiai válogatott center Cristian Palacios, akinek az ügye még nincs teljesen rendben.

– Hubert Manko a májusi próbajátékon jó benyomást tett az edzői stábra, de a nyáron kötött előszerződésében szerepelt egy olyan kitétel, hogy amennyiben az ideérkezését követő első két hónapban esedékes orvosi vizsgálaton nem felel meg, úgy szerződése közös megegyezéssel felbontható – árulta el Marek Kardos. – Mint az a tüzetesebb orvosi vizsgálaton kiderült, Mankónak a látásával, főleg a perifériással komoly problémai akadnak, emellett – a nyárra kiadott kondiprogram ellenére – komoly súlyfelesleggel érkezett. Éppen ezért hat hetet követően a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak. Cristian Palacios már a nyáron jelezte, szeptember 26-án házasodik össze spanyol feleségével Las Palmason. Ennek megfelelően 24-én útra kelt, azonban a spanyol hatóságok – sürgetett eljárás ellenére – nem tudták neki garantálni, hogy spanyolországi tartózkodási engedélyét és lakcímkártyáját már aznap megkapja, és ahhoz, hogy Magyarországon munkába állhasson, szüksége van azokra a papírokra. Legkésőbb október első felében csatlakozik újra társaihoz.

Arra is kíváncsiak voltunk természetesen, hogy a szakvezető milyen célokat fogalmaz, fogalmazott meg a szezon előtt:

– Egy sportember mindig arra törekszik, hogy minden mérkőzést megnyerjen, így állunk hozzá mi is, máshogy elképzelhetetlen – hangsúlyozta Marek Kardos. – Azonban a realitás talaján kell maradni, és a megfiatalított csapatunknak sokat kell még tanulnia, ráadásul ez egy teljesen új együttes, a játékosoknak össze kell szokniuk egymással. Hosszú a szezon, rengeteg idő van még januárig, amikor elindul a bajnokság lényegi része. A lehető legjobb eredményekre törekszünk egy olyan társasággal, amely a pályán még nem összeszokott, de az öltözőben, a hangulat alapján is jó lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!