Molnár-szikla: szomorú, de romantikus helyszín

A keresztnek, amely már időtlen idők óta ott áll szirt tetején, az alsó-hámori völgy fölött. Elkorhadt, elérett szerkezetét időről-időre kicserélik a helyiek, így senki tudja, hányadik áll a szikla peremén. Vajon kinek az emlékét őrzi ez a szomorú mementó?  

Meg tudjuk ma pontosan mondani, mi a kereszt története? Aligha. Idézzük fel sorban a legenda változatiat! (Ezen írásomban elsősorban Kordos László közleményét vettem alapul.) 

Petőfi még nem tudott róla

Petőfi Sándor 1847-ben járt erre, és ő nem emlékezett meg a híres szikláról az útikönyvében, ami által feltételezhetjük, hogy a legenda ekkor még nem élt.
„A falun belül, ahol a hámor van, egyre szűkebb lesz a völgy, s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad kősziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környező bércek erdejének." (A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1973, Herman Ottó Múzeum) - Néprajzi közlemények - Kordos László: Újabb adatok a Molnár-szikla mondájáról, 124.)  

A Magyar föld és népei eredeti képekben című folyóirat azonban 1846-ban már tudósított róla. Hogyhogy nem hallott róla nagy költőnk a helyiektől? Valószínűleg azért, mert csak átutazott hirtelenjében a kis településen. 

,,Volt egyszer egy tehetős öreg molnár, ki a diósgyőri határban derék malommal bírt. De özvegy állapotában megunván magát, arról gondoskodott, hogy agg napjai földerítésére csinos fiatal menyecskét hozzon házához. S mivel jó módú ember volt: a környék leányainak szülői lesték az öreg molnár választását, ki is rövid fontolgatás után a vidék legszebb hölgyét Mariskát, egy falusi bíró lányát véve nőül.  

Hajh, de az öreg molnár csak hamar észrevette, hogy Mariska mást szível, s őt csak színből hízelgi körül. A féltés kínja majd nem őrültté tette a szegény öreget. Miután azonban semmiképp nem tudott nyomába jönni annak: vajjon kiért lángol az ő gyönyörű Mariskája leskelődéshez folyamodott. Molnárunk malma egy meredek kőszikla alatt döbörgött úgy, hogy a szikla tetejéről a malom udvarába és kertébe igen jól be s alá lehetett látni.  

Egy ünnepnapon tehát az ősz molnár azon ürügy alatt, hogy bemegy a városba elbúcsúzék féltett menyecskéjétől; de a helyett hogy Diósgyőrbe ment volna, a malma fölötti szikla tetejére mászott, most már bizton kitudandó: vajjon gyanúja alapos-e vagy sem? Alig telt el egy óranegyed, s a feszült figyelemmel leselkedő öreg molnár egy felbokrétázott kalapot, gyolcsinget, gatyát viseli hetyke parasztlegényt vesz észre a malom körül ólálkodni, s egyszersmind azt is látja, hogy neje kiütvén fejét az ablakon, a legényt, kezével csókokat hányva reá, szobájába csalogatja.  

Amint erre a bokrétás várna legény besurrant, az öreg molnár mintha villám csapta volna meg, dühös lázba jő, s szörnyű idegrángatózás közt felkiáltván: ,,Így jár a vén bolond, ki fiatal nőt vesz feleségül!" az alatta tátongó mélységbe rohant, mi tüstént iszonyú halálát okozta. Azon helyre, honnét az öreg molnár leugrott, ájtatos rokonai keresztet állítottak gyászos emlékül a szomorú esetnek." (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez - Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919. (Miskolc, 2003, Dr. Dobrossy István), 115.) 

A halált választották

Érdekes, hogy ez a legrégebbi, de mégsem a legelterjedtebb történet. Ha az interneten böngészünk, nagy valószínűséggel csak pár mondatot találunk a legendáról különböző oldalakon, nagyjából ennyit: 

„... a szigorú molnár ridegszívűsége miatt nem lehettek egymáséi és így inkább a halált választották. Feljöttek a sziklára és onnan, ahol a kereszt van, összeölelkezve levetették magukat a mélységbe." (A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13.(Miskolc, 1983, Herman Ottó Múzeum) - Néprajzi közlemények - Kordos László: Újabb adatok a Molnár-szikla mondájáról, 125.) 

Ez a legtöbbet emlegetett história röviden leírva, amely a leginkább megmaradt a miskolciak emlékezetében. Az 1970-es Bükk Útikalauz is ezt a történetet meséil el, kiegészítve azzal, hogy ,,Molnár-kő-sziklának" nevezi a történet helyszínét. A leány és a szegény molnárlegény története sok helyi írót és költőt megihletett. A húszas években még ,,költői versenyt" is rendeztek a témakörben. Ekkor lehetett először találkozni azzal az információval, hogy már többen is levetették magukat a szikláról, az egykori szerelmeseket követve. A legenda keletkezésének az időpontját többen a XIX. század hetvenes éveire tetszik, ami ugye nem lehet jó időpont, a fenti 1846-os cikk miatt. 

A legendának van egy harmadik változata is. Szintén egy újságcikk, mely a Magyar jövőben jelent meg 1928-ban. Unger Jenő a Miskolc, a bükkvidéki főváros rövid ismertetése című írásában egy új változattal rukkolt elő. 

„A Molnárszikla égbe törő ormán egy feszület néz le a nyaktörő mélységibe. A néprege szerint a völgy mélyén csattogó vízimalom molnárlegénye szemet vetett a csinos molnárnéra, s mivel viszontszerelemre nem talált, a szikláról ugrott le, s lelte szörnyű halálát a mélységben; az emléke itt bolyong a bércek és lakóinak meséiben." (A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc,.1983, Herman Ottó Múzeum) - Néprajzi közlemények - Kordos László: Újabb adatok a Molnár-szikla mondájáról, 126.)