Együtt

2023.07.21. 14:49

A Kárpát-medence legnagyobb színjátszó tábora Sátoraljaújhelyen

Latorcai Csaba: a Rákóczi Táborban lélekben megvalósul a nemzet egyesítése.

Boon.hu

Színjátszó táboros gyerekek

Fotó: Vajda János

Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen a Déryné Színjátszó Tábor ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy a Rákóczi Táborban lélekben megvalósul a nemzet egyesítése. 

Az államtitkár úgy fogalmazott, amikor a táborból lenéz a tájra, úgy érzi, nincsenek fizikai, politikai határok, és az egész Kárpát-medence egy nagy egységet alkot, ezért szimbolikus a helyszín. 

A rendezvényen részt vevő anyaországi és határon túli magyar fiatalok azért jöttek össze a táborban, "mert éreznek magukban erőt és vágyat arra, hogy kipróbálják színészi, dramaturgi képességeiket" - hangoztatta a politikus. 

Hozzátette, a diákok ezzel továbbviszik azt a kultúrát, melyet a magyar emberek a Kárpát-medencében ezer éve adnak át generációról generációra.

Mentették a kultúrát 

Az államtitkár köszöntőjében kiemelte, a török megszállás után az Alföldről felhúzódva "maroknyi ember mentette át a magyar kultúrát" Sárospatakon, Tokajban és Sátoraljaújhely környékén. Hozzátette, a Déryné Program Kultup című rendezvénysorozatának is az volt a célja, hogy azok, akik nyitottak rá, "nőjjenek bele" a több mint ezeréves magyar kultúrába, és alakítsák azt tovább. 

Hangsúlyozta, a kultúra nem statikus dolog: azt "generációról generációra nemcsak átvesszük és átörökítjük, hanem mi magunk alkotjuk és alakítjuk tovább".

Halász János fideszes országgyűlési képviselő, a Déryné Fesztivál fővédnöke köszöntőjében azt mondta, egyesületük, a Városok, Falvak Szövetsége - mely 28 települést fog össze - a "hétköznapi hazaszeretet" szervezete. A települések közösségei között együttműködéseket szerveznek, így találkozhatnak például néptánccsoportok, hímzők vagy fiatal zenekarok. 

Halász János elmondta, szövetségük közbenjárásával létrejött a közreműködés a Rákóczi Szövetség és a Déryné Program között, melynek köszönhetően elindulhatott a Kultcamp színjátszótábor. 

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója köszöntőjében arról beszélt, tizenegy évvel ezelőtt született meg egy középiskolásoknak szóló program gondolata, melyen 6-7 évvel ezelőtt Halász Jánossal közösen is elkezdtek dolgozni. Ennek eredményeként indulhatott el a Rákóczi Szövetséggel együttműködve a Kultcamp - tette hozzá.

Az igazgató elmondta, ebben az évben egy Kultup - Belenősz a kultúrába című programot is elindítottak, mellyel 43 középiskolába jutottak el, és csaknem 15 ezer középiskolás diákot értek el színházzal és előadóművészettel. Hozzátette, a tábor létrejöttével beért az elmúlt tizenegy év munkája, és reményeik szerint néhány éven belül a határokon túlra is eljutnak majd.

Fiatalok ezrei 

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében a rendezvényt a Kárpát-medence legnagyobb színjátszó táborának nevezte. Hozzátette, a táborban részt vevőkkel együtt 31 országból 28 táborban mintegy 12 ezer fiatal táborozhat a Rákóczi Táborban. 

A szövetség tájékoztatása szerint a Déryné Színjátszó Tábort július 20. és 23. között rendezik meg Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Táborban 400 középiskolás középiskolás diák részvételével. A rendezvényen az iskolájukat képviselő diákok betekinthetnek a színjátszás rejtelmeibe, de a színpadon is kipróbálhatják magukat.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában