Miskolci Nemzeti Színház

2022.08.23. 11:59

Elkezdődött a 199. évad Miskolcon

Nehéz év elé néz a Miskolci Nemzeti Színház. Erről Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezetője, rendező beszélt az évadnyitó társulati ülésen.

PN

- A mai társulati ülés rendhagyó - kezdte Béres Attila rendező, a színház ügyvezető igazgatója.

Összegezte az elmúlt időszak jelentős sikereit, a többi között szólt arról, hogy Budapesten, a Városmajorban is állva ünnepelték a társulatot, egy hét alatt Szegeden több mint 24 ezer néző előtt léptek fel, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Solti Csaba balettművész, a Miskolci Balett balettmestere, Kaszás Attila-díjra jelölték Harsányi Attila színművészt és jelölték a Színikritikusok díjára a legjobb szórakoztató előadás kategóriában a Producerek címe előadást. 

Fotós: Ádám János

„Irtózatosan nehéz év elé nézünk” – emelte ki a direktor, aki úgy fogalmazott, hogy „derékban már eddig is a maximumra szorított nadrágszíjjal” vészelte át a színház az elmúlt két évet, utalva a világjárvány okozta következményekre és nehézségekre. - A gazdasági folyamatok, a gázárak emelkedése, a fa és más alapanyagok ára nehéz évad elé állítja a színházat. Ezek olyan próbatételek, amit a tű fokán áthaladva tudunk csak megoldani. Improvizálva, kreatívan. A munkahelyeket és szakembereket meg fogjuk tartani, akármilyen nehéz gazdasági helyzet lesz – húzta alá Béres Attila.

- Jövő ilyenkor bízom benne, hogy egy jelentős társulati ülésen köszönthetjük majd a 200. évfordulót, hiszen Miskolcnak és Magyarországnak egy olyan színház van, amely jövőre lesz 200 éves.

A Miskolci Nemzeti Színház bemutatói a 2022/23-as évadban

Nagyszínház

Tóth Ede – Kovács Márton – Mohácsi testvérek: A falu rossza (népszínmű, rendező: Mohácsi János)

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár (rockopera, rendező: Szabó Máté)

Ray Cooney: A miniszter félrelép (vígjáték, rendező: Keszég László)

Jacques Offenbach: Hoffmann meséi (opera, rendező: Rusznyák Gábor)

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én (vígjáték, rendező: Béres Attila)

Kamaraszínház

A “K” ügy (zenés túlkapás, rendező: Rusznyák Gábor)

Alan Alexander Milne – Lőrincy Attila: Micimackó (mesejáték, rendező: Béres Attila)

Bródy Sándor: A dada (színmű, rendező: Szőcs Artur)

Darvas Benedek – Pintér Béla: Gyévuska (zenés játék, rendező: Ascher Tamás)

Játékszín:

Heinrich von Kleist: Amphitryon (vígjáték, rendező: Szabó Máté)

Thomas Bernhard: A színházcsináló (színmű, rendező: Keszég László)

Paul Foster: I. Erzsébet (dráma, rendező: Szőcs Artur) 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában