Interjú Orosz Csaba képzőművésszel

2022.05.17. 16:00

„Az egész életünk ilyen rádöbbenések sorozata”

Művész a tükörben. A felkínált választék. Próba szerencse.

Bujdos Attila

„A magyar képzőművészeti élet egyik legsokoldalúbb alakja, akinek az alkotói, a pedagógusi és művészetközvetítői munkássága egyaránt magas színvonalú és elismerésre méltó.” A Kondor Béla képzőművészeti díj odaítélését indokolva méltatja így a díjalapító miskolci közgyűlés Orosz Csaba képzőművészt, művészetpedagógust. 

Ismert, hogy a művészetére hatást gyakorolt például Joseph Beuys vagy Erdély Miklós, de nem köztudott a Kondor Béla gondolkodásához, képi világához fűződő viszonya. A Kondor-díja talán jó alkalom rá, hogy megkérdezzem: van-e ilyen, a Kondor-univerzumhoz kapcsolódó szál? 

A tanárképző főiskolát elvégezve, mint sok hasonló társamnak, nekem is határozott gondolataim voltak arról: mi a művészet. Grafikával kezdtem foglalkozni. Kondor Béla világa akkoriban erős hatással volt rám. A fiatal Szász Endre művészete is inspirált. Ők, mint Hamvas Bélánál: a mester és a mágus. Kondor a mester: alkotói generációk nőttek ki a művészete felől indulva. Szász Endre a mágus: a diplomamunkája gyönyörű rézkarcsorozat volt, elképesztő alkotói utat vetített előre. Aztán a világi lét csábereje magával ragadta a furcsa, dekoratív festészet felé, amely világhírű porcelánfestővé tette. Kondor Béla műveire pedig rácsodálkozhatott a világ: milyen érdekes, ahogyan a modern szellemiség a biblikus és ikonfestészet részleteivel letisztult formanyelvvé ötvöződik. 

Volt-e közvetlenebb hatásuk önre, túl az alkotói létben bejárható utak lehetőségeinek mintázatain? 

A tanárképzőn illusztrációsorozatot készítettem diplomamunkaként. Ezt Kondor ihlette, formanyelvében hordozta az ő formanyelvét, a képépítésem követte az övét. Részben ez volt a korszellem is: valamilyen szinten egy egész generáció hasonlítani akart Kondorra. Az olajpasztell-technika volt az, ami akkor engem megfogott – tojáspapírra készült munkákról van szó. Narratív, ábrázoló jellegű művekről. 

Mi kellett a leváláshoz? 

Fejlődési folyamatról beszélhetünk. Amikor már igazán élveztem grafikát készíteni, az absztrakt lírai irányba mozdultam el. Sosem volt kódexlapjaim származnak abból az időből. Tulajdonképpen felületek, és ezek technikai variációi. Például hidegtű, fa- és linómetszettel kombinálva. A grafika a kísérletezésben teljesedett ki a számomra. Ez a játék eltartott egy darabig. Megtanultam minden olyan technikát is, amit a főiskolán nem tudtam elsajátítani. A litográfia készítését például Sáros András Miklóstól, aztán a Miskolci Alkotóházban. Bán András, Szoboszlai Lilla, Madarász Györgyi támogatták, hogy itt dolgozzam. A kőnyomatot máig fontos technikámnak tartom, bár már nem használom a saját képzőművészeti nyelvemben. Ezt már csak inkább megmutatni, tanítani szeretem, mint varázslatot. Legtöbbször digitális grafikát készítek, ezzel gyorsan és komplex módon reagálhatok. 

Hol számít a reakció ideje? Hogy a téma minél gyorsabban öltsön képi formát? Vagy az „előhívás”, a technikai megoldás gyorsítása a cél? 

Az új európai festészetben ismert Glenn Brown neve. Ő azzal járult hozzá a festészet megújításához, hogy átfestett reprodukciókat, ezeket beszkennelte, számítógéppel átalakította, majd ezt a vázlatot egy az egyben megfestette. Mi ennek az értelme? A számítógépes bitrendszer átformálja a látásunkat. Ahhoz hasonlíthatnám ezt, mint amikor a fotográfia bekerült a grafikába: a fotografikus látás, a fotografikus nyelv megváltoztatja az anyaghoz való viszonyt. És nekem ez tetszik. Korábban is kísérleteztem ilyennel: az egyik grafikai sorozatomban például azt próbáltam megtalálni, hogy a hidegtűvel készült és a nyomtatógrafikai felület hol válik észrevehetetlenül eggyé. 

Mi adja ennek az értékét? Az innováció? 

A folyamat. Az ontológiai szintig ható látásváltozás az innováció. 

Gondolom, a keletkező mű felől nézve a végeredményt más, egyszerűbben bejárható úton is el tudná érni. Vagy maga az ötlettől a mű születéséig tartó fázis az érdekes? Hogy hogyan hat az alkotóra, amit csinál? 

Az egyik barátom jellemzett így a napokban: kisgyerek korom óta bennem van az izgágaság. A családom is tudja: sosem unatkozom. Nagyon merészen nyúlok mindenhez. Elkezdtem például zenélni, albumokat csinálni – ezek megvannak a világhálón. Egy zenész nem mondja erre, hogy zene. Mindenfélével kísérletezem. Sok izgalmat jelent. Ugyanez történik a képzőművészetben is. Azért nem kezdek bele pusztán magamnak is litográfiát vagy rézkarcot készíteni, merthogy unalmasnak érzem. Nem inspirálna. Az újdonságkeresésem az izgágasággal van összefüggésben. 

Önmeghatározásként fogalmazta meg ezeket, egy interjúban és a doktori dolgozatában: „nem tartom magam a hagyományos értelemben vett képzőművésznek”. „A pedagógia és a képzőművészet felől érkezem a képzőművészetbe.” Mégis, amit eddig mondott, az karakteres képzőművész-attitűdöt és -személyiséget fed fel. Csak nekem tűnik ez ellentmondásnak? 

Én benne élek harminc éve a művészvilágban. Ugyan nincs kisebbrendűségi érzésem, de világos a számomra, hogy nem úgy állok ehhez, mint számos művésztársam. 

Mert ők hogyan állnak hozzá? 

Véresen komolyan veszik ezt. És magukat is. Nem mindenki, de jó páran azok közül, akiket ismerek. 

Ez korosztályi sajátosság? Vagy korosztályokon felülálló küldetéstudat? Művészi elszántság? 

Nem tudom. Lehet köze a szakmásításhoz is. Ki honnan jön. Fura, talán ironikus is: nem jártam a Képzőművészeti Egyetemre, ahol most tanítok. A MOME-n végeztem, tanár szakon. A Képzőn doktoráltam – már ez is ufó. Azt hiszem, ezzel én lehettem ott az első outsider 2012-ben. 

A DLA-értekezése témáját a saját gyakorlatából vette: ez a dolgozata arról a kreativitásra épülő közösségi alkotói folyamatról szól, amelyben az évek során elmélyedt, és ami ismertséget és elismerést hozott az ön számára. Érdekes és fontos olvasmány: úgy helyezi el a képzőművészet történetében, a pszichológia és gondolkodás terében a projektjeit, hogy – talán jó értelemben önigazolóan – látnunk engedi az előzményeit. 

Ez ilyen érdekes dolog nálam: ha foglalkoztat valami, mindennek utánajárok, ami ehhez tartozik. De miután minden, a magam számára izgalmas dolgot kipróbáltam belőle, már nem érdekel. Így vagyok a művészetcsinálással is. 

A dolgozatában megnyilvánuló komplex művészeti szemlélete továbbgondolásra ajánl kérdéseket. Ha a mű születésében a hozzá vezető út, a művész élménye és tapasztalata is fontos, mindennek hol van lehetősége beépülnie a befogadó élményébe? Ő csak a művel találkozik. 

Úgy lehettem ezzel egykor, hogy a művésznek nagyon fontos a visszajelzés. Mint amikor valaki tükörbe néz: az egyikben homályosan látja magát, a másikban torzan. Az egyik kép ezért nem tetszik, a másik azért. Működik az ego. Az a tükör, amelyikbe pillantva úgy érzed, hogy viszonylag jól nézel ki – nekem ez volt a művészetpedagógia. A MOME minden egyes kurzusán minden találkozás azt világosította meg: ez az, ami engem alapvetően érdekel. Rájöttem, hogy erre ugyanúgy lehet tekinteni, mint a művészeti tevékenységre – ehhez Beuys adott sokat. A Vynil 14 éve sokrétű volt. Azt érzem, mindent kihoztam belőle, ami a magam számára érdekes. 

És hogyan hasznosult azok számára, akikkel együtt dolgozott? 

A nagy többségük tanár lett, vagy olyasmivel foglalkozik, aminek köze van a kreativitáshoz. Rengeteg egykori diákomtól kapok visszajelzést: jó benyomásokat szereztek, sok olyan dologgal foglalkoztunk közösen, ami segített nekik önmaguk megismerésében. Néha érdekes eredménnyel. Az egyik utolsó munkánk arra a megfigyelésükre épült, hogy az emberek nem beszélgetnek egymással. Hogyan lehetne ezt feldolgozni? Menjünk ki a térbe, próbáljunk meg beszélgetni. Elkezdődött a felfedezés – lehet-e frázisokon túl kapcsolatot teremteni más emberekkel. Meddig lehet elmenni anélkül, hogy bunkóságnak tűnjön idegenek megszólítása az utcán? Meddig lehet belelazulni a helyzetbe? És kudarcnak érezték, ami történt: nem sikerült beszélgetni. Az egyikük mondta ki, miután az érzéseiről kérdeztem: „az emberek mi magunk vagyunk”. A kijelentés, amellyel másokat minősítettek, önmagukról szólt. 

A folyamat az alkotást modellezi? Van egy probléma, keresik rá a megoldást, és vagy megtalálják, vagy nem, de mindenképpen lesz valamilyen eredménye? 

Ez a kreativitás kutatásában a try or error – próba szerencse. Valamit megpróbálsz – nem megy. Amikor megtalálod, hogy merre mozdulj, abba az irányba indulsz tovább. Miközben visszakacsintgatsz, hogy mit nem próbáltál még ki. Persze, így rengeteg kudarc ér, de ezek mind-mind tapasztalatokként vannak jelen. 

Mi a szerepe ebben? Szervez? Irányít? Ellenőriz? Értékel? 

Amikor pedagógusként arra döbbentem rá, hogy senkit nem lehet megtanítani semmire, át kellett értékelnem, hogy mi az én szerepem. Amikor én mondom meg, hogy mit csinálj, és te majd ezt megtapasztalod, és az jó lesz – ehelyett nekem a választékot kell felkínálnom, és aztán akár supervisorként ott lennem. Segítő pedagógia. Az én tapasztalataim által, hagyva, hogy veled történjenek meg ezek.

Létrehozhatjuk azokat a körülményeket, amelyekkel a lehető legoptimálisabban történik meg a rádöbbenés. „Leesik a kétforintos.” Az össze nem illő dolgok oldalhelyessé válnak. És talán nem is tudod megmagyarázni, csak érzed, hogy ez rendben van. És ez mindenkinél más-más módon történik meg. Ez volt életem legnagyobb revelációja, amit nem én találtam ki: tulajdonképpen az egész életünk ilyen rádöbbenések sorozata. Csak tőlünk függ. A körülményeket körülöttünk mások befolyásolhatják, hogy mi, mikor és hogyan történjen meg. 

Mi az, ami miatt elveszítette az érdeklődését? Hiszen ez izgalmas. 

Akkor valóban az volt. De az is dolgozott bennem, hogy csak erőlködés ne legyen belőle. 2018-ban az egri egyetemen tanszékvezető lettem, és akkor már az ezzel járó hivatali lét adta meg a világra való rácsodálkozás időszerű izgalmát. 

Az ARTtransfer-díj odaítélésekor nyilatkozta: a performatív vizuális nevelés elméletének és gyakorlatának további dokumentálása még fontos feladat lehet. Ezt hogyan kell érteni? 

Arra gondoltam, hogy most teljesedhet ki mindez. Eddig tanítottam, de nem a tudomány nyelvén, hanem a cselekvés által. A kurzusaimon az érzéseket beszéltük meg a hallgatókkal. A doktori iskolába bekerülve kezdtem érteni, hogy mi is az, amit csinálok, csinálunk. Mostanra mindezt, vagy ennek részeit meg is tudom magyarázni a pedagógia- és a pszichológiatudomány nyelvén. 

A saját művészetének dokumentálása nem foglalkoztatja? 

Most kezdett el dolgozni bennem, hogy össze kellene szedni. De eddig nem volt meg bennem a türelem egy jó weblapot készíteni. Van például egy mappám, ebbe 1989-től minden egyes nyomatomból raktam el példányt. Találtam diákat is. Az új műtárgyaim pedig leginkább digitális munkák. Talán azért is, mert úgy vagyok vele: így is rengeteg műtárgy születik, kell-e még belőle. Így viszont nem foglalnak helyet. A portfóliómból a legtöbb digitális grafika még sosem volt kinyomtatva. És lehet, hogy nem is lesz. 

Nem is érdekli, hogy nézne ki? 

Kivetítve is ugyanúgy néz ki. Papíron sokszor nem is jön elő az élmény úgy, mint egy jól kalibrált képernyőn. 

(A borítóképen: Orosz Csaba: „Mindenfélével kísérletezem. Sok izgalmat jelent. Ugyanez történik a képzőművészetben is” | Fotó: Gabelics Antal)

Névjegy

Orosz Csaba DLA, képzőművész, egyetemi docens, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese 
1966: Mezőcsát 
1990: Bessenyei György Tanárképző Főiskola – rajztanár 
2001: Magyar Iparművészeti Egyetem (ma: MOME) – vizuális és környezetkultúra szak 
2005–2008: ELTE, Neveléstudományi Doktori Iskola – PhD 
2012: Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola – DLA 

Az Orosz Csaba művészetében való elmélyüléshez ajánljuk az alábbi internetes felületeket. 
A művészről és alkotásairól: 
oroszcsaba.blogspot.com 
Nagy figyelmet érdemlő projektjéről, a Vinyl-csoport működtetéséről: http://vinylprojekt.blogspot.com 
Egyén és közösség az alkotói folyamatban című DLA-értekezése a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájában itt érhető el: doktori.mke.hu 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában