2022.03.07. 16:46
Előre az Úz völgyében
Az első világháború egyik emblematikus eseményét feldolgozó könyv miskolci bemutatóját tartották a Megyeházán.
Az erdélyi Sepsiszentgyörgyben megjelent „Előre az Úz völgyében” című kötetben feldolgozott történethez szorosan kapcsolódik Miskolc, hiszen az ottani harcokban több hadosztály mellett a miskolci 10. honvéd gyalogezred (Tizeshonvédok) is részt vett. A hősiesen helytállt ezred emlékét utcanév is őrzi a városban. A Székely Hírmondó főszerkesztőjének Kocsis Károlynak a gondozásában megjelent kiadvány nem történelemkönyvnek készült, hanem korabeli levéltári iratok, dokumentumok, visszaemlékezések alapján mutatja be az eseményeket az olvasónak.
Az Előre az Úz völgyében című könyv miskolci bemutatója
Fotók: Kozma IstvánA könyvbemutatón felszólalt Szabó Gergely, a megyei közgyűlés alelnöke, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Gottfried Barna történész, levéltáros, aki hadtörténeti bevezetőt írt a könyvhöz, valamint Nagy Zoltán történész a Kovászna megyei közgyűlés tanácsnoka. Az eseményen részt vett dr. Gerőcs-Tóth Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal főigazgatója.