kultúra

2021.06.10. 15:00

Elkezdődött a Rimay költészeti fesztivál

Kezdetét vette a szerda esti sárospataki megnyitóval az első alkalommal, de a szervezők elgondolása szerint hagyományteremtő szándékkal megrendezett I. Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztivál.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

A konferenciákat, verses-zenés előadásokat tartalmazó programsorozat szombatig tart, addig a résztvevők Északkelet-Magyarország több városában is megfordulnak, még külhoni magyar területekre is ellátogatnak. A hazai – többségében Kossuth- és József Attila-díjas – résztvevők mellett a határokon túli magyar területekről, valamint távolabbi országokból, például Olaszországból és az USA-ból érkeztek elismert költők, irodalmárok.

A központi település Sárospatak, amelynek polgármestere, Aros János azzal köszöntött mindenkit, hogy városukban mindig jelen voltak a múzsák. A megnyitón beszédet mondott Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Papp Ferenc, a szervező Rimay Alapítvány alapító elnöke.

(A borítóképen: A megnyitó résztvevőinek egy csoportja a sárospataki várban)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában