Interjú: Ötvös Évával

2021.01.26. 16:00

„A hetven év alatt mindig magam kellett kitalálnom saját magam”

Ötvös Éva boldog, soha nem bánta meg, hogy szabadúszó lett. Így tudta kiteljesíteni önmagát.

Hajdu mariann

Ötvös Éva színművész, előadóművész 70 éves lett. A kerek születésnapon beszélgettünk életéről, pályájáról, szavaiból kibontakozik az elmúlt évtizedek pezsgő, miskolci kulturális élete.

Közgazdasági szakközépiskolába járt, mégis művészeti pályát választott. Hogyan történt?

Miskolcon születtem, de a gyerekkoromat Tarcalon töltöttem, csodálatos évek voltak. A tarcali általános iskola például meghatározó az életemben, tanulhattam zongorázni – sokszor négykezeset játszottunk – volt szolfézs-, ének-, néptáncszakkör, sok művészeti dolog, ami nagyon tetszett. Lehetett szerepelni is, amit szerettem, de akkor még eszembe sem jutott, hogy ezt a pályát válasszam. A versmondás már a középiskolában jött, mindig mentem a szavalóversenyekre, iskolai és városi szinten is sikeresen szerepeltem.

Milyen volt miskolci középiskolásnak lenni a 60-as évek végén?

Miskolcon pezsgő kulturális élet volt, és én ezt ki is használtam, ahol csak színpad működött – márpedig jó néhány volt – ott voltam, megragadtam a lehetőségeket, mindnek a tagja voltam. A Miniszínpad csak versmondással foglalkozott, székhelye a Kossuth művelődési házban volt, ez ma a bábszínház helye. A Rónai művelődési házba is jártam és a Vörösmartyba, az előbbiben hagyományos, az utóbbiban avantgarde színjátszókör működött. Létezett a Manézs színház is Lengyel Pál vezetésével, ott is rendszeresen felléptem. Emellett voltak a fesztiválok is, amelyeken mind részt vettek ezek a színpadok, később – ez már érettségi után történt – a balassagyarmatiról el is hoztam a legjobb női alakítás díját. Az egyetemi színpad tagja is lettem, megkérdezték ugyanis, van-e kedvem odajárni, természetesen volt. A Manézs volt egyébként a leghíresebb, több későbbi színészt, jelmeztervezőt nevelt ki. Koncz Károly Györgyöt például, akivel a mai napig gyakran lépünk együtt fel, szavalunk különböző rendezvényeken.

Aztán egyszer csak jött a kaposvári Csíky Gergely Színház. Hogyan?

Innen, Miskolcról vitt el néhányunkat Zsámbéki Gábor igazgató-főrendező. Akkor már előadóművészként dolgoztam Miskolcon, sok irodalmi, önálló esten léptem fel. Mentem persze, és Kaposvár maga volt a csoda, a színház egy park közepén állt, olyan volt, mint egy ékszerdoboz. A kaukázusi krétakörben játszottam Ascher Tamás rendezésében, majd Ruszt József rendezővel is dolgoztam. Jó visszaemlékezni Molnár Piroskára, Koltai Róbertre, Csákányi Eszterre. Aztán Illés István hívott vissza Miskolcra, ő volt akkor a színház főrendezője (1974 és 1979 között – a szerk.), főszerepet ajánlott A garabonciás című gyermekdarabban, Matus Gyuri volt a partnerem. Ő akkor szerződött Miskolcra, előtte a budapesti gyermekszínház tagja volt. Imádtam a miskolci színházat, emlékezetes Shakespeare-előadásban játszottam, vagy Bertha Bulcsú darabjában, aztán Az öreg hölgy látogatásában és sorolhatnám, szép számmal voltak beugrásaim is. Azt tudom mondani, hogy itt, Miskolcon lettem színész.

Otthagyta a színházat. Miért?

A 90-es években szellemi szabadfoglalkozású, azaz szabadúszó lettem, addig ismeretlen volt ez a fogalom – soha nem bántam meg. Az életem tele lett kihívásokkal, új és új feladatokkal, mindig magam kellett kitalálnom saját magam. Amikor tele van az ember ötletekkel, és meg tudja azokat valósítani, ki tudja teljesíteni önmagát. És én ki tudtam.

Mire a legbüszkébb?

A rendhagyó irodalmi órákra. Petőfi, József Attila, Arany verseivel jártuk a megye általános és középiskoláit, állítom, hogy sok gyerek az én versmondásomon nőtt fel. Az iskolák megbecsültek minket – Ludvig József gitárossal, énekessel dolgoztunk együtt, ő ma kottakiadással is foglalkozik – mindig tele volt a naptárunk időpontokkal. Azokat a verseket adtuk elő, amiket a gyerekek tanultak az iskolában. Volt iskola, ahol az első osztályostól a nyolcadikosig ott ült mindenki a tornateremben, és hallgattak. Az Avason előfordult, hogy ezernyi tanulónak adtunk egyszerre elő. Emellett sokat léptünk fel gyárakban, művelődési házakban, például a nemzeti ünnepek ünnepi műsorain. Volt, hogy a gyárban szurtos kezű munkások hallgattak minket a munkapadok mellett. Egyszer egy óriási nagy csattanást hallottam. Megijedtem, azt hittem, megnyílik alattam a föld, de folytattam a verset, hiszen láttam, az emberek nyugodtan álltak tovább. A végén jött oda a szervező, hogy elnézést, elfelejtette mondani, hogy a nagykalapács elkezdni majd a működését közben, azt nem lehet leállítani.

Nem hiányzott a színház?

De igen. Nagyon szerettem volna játszani, így a Vasas művelődési ház igazgatóját kérdeztem meg, hogy a Budapesten nagy sikerrel játszott Bors nénit nincs-e kedve Miskolcra hozni, és nem hívná-e meg Novák Jánost, aki szerezte a dalokat és rendezte is. Azt mondta, lehet róla szó. Felmentünk, megkerestük, ő odaadta a díszletterveket, a kottát, a szövegkönyvet, és azt mondta, tanuljátok meg, készüljetek fel, ő meg majd jön 5 napra, hogy megrendezze. Máthé Éva játszotta Bors nénit. Éjjel-nappal próbáltunk, mire a rendező jött, kész volt a díszlet, a jelmez, mindenki tökéletesen tudta a szöveget. Az előadás sikeres volt, két hónapig játszottuk. Aztán jött 1989, a nagy változás időszaka, megalakítottam a Színészek Szabad Egyesületét. A miskolci színház oszlopos tagjaiból 11-en csatlakoztak, többek között olyan színészek, mint Várhegyi Márta, Vass Laci, Herédi Éva, Komáromy Éva. Amikor ezt megtudta Siklósi Laci könyv- és kottatáros, behívott a kottatárba, és kérdezte, nem szeretnénk-e színpadra vinni Lehár Ferenc Vándordiák című darabját. Az 1848-as szabadságharc bukása után játszódik, arról szól, hogy mit éreztek akkor, milyen volt a légkör. Persze, hogy volt kedvünk. Veres Attila díszlettervező elvállalta a díszleteket, Pataki János festőművész a plakátot. Hatalmas siker volt, hiszen elhangzik a Kossuth-nóta, kibomlik a magyar zászló, mindez a rendszerváltás időszakában. Hosszú ideig játszottuk mindenfelé, sok éven át, akkor kezdtek a művelődési házak úgynevezett befogadó színházakká alakulni.

A művelődési házak fénykora lett ez az időszak, egymást érték az előadások. Mesél róla?

Ez egy új kihívás volt az életemben is, hiszen felismertem, hogy ebben az új helyzetben a művelődési házak nagyon szívesen vásárolnak majd előadásokat, miért ne játszhatnánk mi is ott. Létrehoztam a Premier színházat, amely alapítványi alapokon működött, az Ady művelődési házban tartottuk a próbákat. Sokan játszottak nálunk a miskolci színház művészei közül is, hiszen ott elvétve tűztek műsorra zenés darabokat, nálunk viszont lehetőségük volt ezekben fellépni. Színpadra állítottuk a Mágnás Miskát, a Dankó Pistát, a Lili bárónőt. Egy hónapon át próbáltunk rá, akár a nagyszínházban. A miskolci színház akkor már nem járt vidékre úgynevezett tájolni, és az erre a feladatra létrejött Déryné színház sem működött, így egy űrt tudtunk betölteni, mentünk mindenhová. Sok helyre eljutottunk, és mindenhol telt házzal játszottunk. Felléptünk többek között Ózdon, Kazincbarcikán, Szerencsen, Tiszaújvárosban, Sátoraljaújhelyen, volt, ahol szabadtéri nagyszínpadon, mint például Vilmányban. Megyén kívül eljutottunk Ceglédre, Hajdúböszörménybe és a határon túlra is, magyarok lakta területekre. Az emberek sokszor állva tapsoltak, és velünk együtt énekeltek. Közben elvégeztem az oxfordi egyetem kihelyezett tagozatát menedzser szakon, majd egy pályázatíró tanfolyamot is, onnantól én magam írtam a pályázatainkat. A miskolctapolcai Akropolisz színpad működtetésére pályáztam például nyári színházi elő­adásokra, nyertünk is, 65 főt tudtunk így foglalkoztatni – zenészeket, táncosokat, színészeket, amatőr színpadi csoportokat, jegyárusokat, büféseket – több éven át.

A Tapolcai nyár sorozat. Emlékezetes esték a 2000-es évek közepén...

A Premierszínház tagjai között Várhegyi Márta, Ábrahám István, Somló István, Herédi Éva, Varga Gyula, M. Szilágyi Lajos, Komáromy Éva, Vass Laci, Udvardi Lakos Márton, Egri Laci voltak az állandó színházi tagok, de Kalmár Péter karmester, Szakszon Csaba zenész nevét is meg kell többek között említenem. Ekkor már nemcsak játszottam, hanem producere is lettem több előadásnak. A díszlet, a plakát, a ruhák, a szponzorszerzés mind a feladataim közé tartozott. De az is fontos, hogy tanodát is működtettünk a gyerekek számára, büszke vagyok rá, hogy négyüket közülük később felvettek Budapestre különböző színiiskolákba. A Premier színház mellett még nagyon sok lehetőség volt. Irodalmi bárműsorokat rendeztünk például az Egyetem étteremben Szex-expressz címmel, amiben pajzán verseket adtunk elő, és bűvészsztriptíz is volt. Ez volt a bárműsorok kezdete Miskolcon. Később a Bungalóban is volt hasonló műsor Tapolcán, itt félsztriptízt is előadott egy csinos táncoslány. A műsorban énekszámok is voltak. Voltam még a rádióban bemondó, a miskolci tévé indulásánál is ott voltam, filmeztem, szinkronizáltam, és sok-sok verset mondtam.

A mai napig rendszeresen szaval irodalmi rendezvényeken, műsorokban.

Az egész pályámat végigkísérte a vers. Volt önálló estem például a cigány költő, Balogh Attila verseiből, szavaltam Cseh Károly verseit – együtt jártuk az országot estünkkel – hívtak minket külföldre is, például a bécsi magyarokhoz. Most a Gömörország egyesület rendez rendszeresen irodalmi esteket a Múzsák kertje alapítvány programjaként Balázs István szervezésében, ezeket legutóbb már a Művészetek háza kávézójában tartották, legalább is amíg a koronavírus miatt lehetett. Legutóbb Kégl Ildikó rendezésében Bátorligeti Mária regényét mutattuk be, ennek is óriási sikere volt. Nagy szükség van itt, Miskolcon az irodalomra, a kötetbemutatókra is. Most a magyar kultúra napja megünneplésére készülünk.

Férje dr. Répássy Tamás ügyvéd-költő volt, az ő verseit is gyakran szavalta. Mesélne a családjáról? Tamás 1999-ben halt meg. Pályáztam a Mecénás Alapra, az ő támogatásukkal jelent meg a kötete, halálának 20 évfordulójára Répássy Tamás csaknem összes versei címmel. Az MDF alapító tagja is volt, aktív részese a rendszerváltásnak. Szép családom van. Tamás első házasságából született fia után is van két unokám, a két lányom után 2-2, egyikük februárban várja a harmadikat, egy újabb kisfiút. Hat fiú lesz így és egy kislány. Nagyon boldog vagyok. Örülök, hogy megélhettem ezt a 70 évet, és sok kihívással ugyan, de szép dolgokat csinálhattam. A pandémia miatt most keveset tud összejönni a nagycsalád, de egyébként sokat vagyunk együtt, ez teszi teljessé az életem.

(A borítóképen: Pezsgő kulturális élet: ez jellemezte Miskolcot, amikor Ötvös Éva a pályáját kezdte)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában