népművészet

2020.07.02. 07:00

Minden hímzést bemutattak

Megtartották Mezőkövesden a VII. Százrózsás Hímzőpályázat díjkiosztóját és a beérkezett alkotásokból összeállított kiállítás megnyitóját.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

A járványhelyzet sem szegte kedvét a népművészeknek, majdnem annyi pályamű érkezett, mint korábban.

Új világot nyit

Az eseményen dr. Fekete Zoltán polgármester a népművészetről osztott meg gondolatokat, amelyben minden alkotás egyedi, üzeneteik is egyediek. A népművészetben, hímzésben mindenki újat alkothat, amely megismételhetetlen, új világot nyit a készítők és a befogadók előtt is. Idézte Györffy István 1939-ben írt szavait, miszerint Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést. Megköszönte a Matyó Népművészeti Egyesületnek, hogy most is megrendezték a pályázatot és azoknak is, akik részt vettek rajta és örömet szereznek mindannyiunknak.

Ezután V. Szathmári Ibolya etnográfus, a zsűri elnöke értékelt. Mint mondta, 245 alkotás érkezett, amelyet 31 egyéni és 15 csoport készített el, köztük új résztvevők is. A tárgyak mennyisége alig maradt el egy normál időszaki pályázattól, pedig nem működtek a szakkörök, hiányzott a szaktanácsadás és néha az alapanyagot sem lehetett beszerezni. Azonban az internet segítségével leküzdötték az akadályokat. A zsűri másik két tagjával, Berzeviczy Fehér Jánosnéval és dr. Viszóczki Ilonával úgy találták, hogy a színvonal emelkedett, a 245 pályamunka majdnem nyolcvan százalékát javasolták kiállításra. Ez szerinte köszönhető annak is, hogy az egyesület továbbképzéseket szervezett, valamint új oktatási formák is segítették a környékbeli hímzések megismerését. Méltatta az egyesületet azért is, mert ébren tartják az érdeklődést a pályázat iránt. A pályázók Matyóföld és Dél-Borsod szinte valamennyi hímzését és technikáját feldolgozták. Feltáró munkát is végeztek a pályázók, eddig ismeretlen hímzések is feltűntek. Emellett korszerű alkotások is születtek, kreatív szín- és mintakompozíciókat vagy újabb funkciókat fedeztek föl a készítők. Persze kell még fejlődni, nem minden darabot állítottak ki, nagyobb gyakorlat, odafigyelés kell még az alkotóktól.

Káprázatos világ

Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának vezetője szerint a népművészet lehetőség valami újat alkotni, káprázatos, egyedülálló világ, az öröm, a szeretet kifejezése. Ez a kiállítás azt tükrözi, ezek a tárgyak nem vitrinekbe valók, helyük van a mai hétköznapokban, ünnepnapokon. A tárgyak az alkotó ember lelkéből táplálkoznak, s látszanak, hogy szakmailag felkészült művészek készítették őket.

A hímzőpályázaton három kategóriában hirdettek első, második és harmadik helyezéseket, néhol megosztva, valamint különdíjakat is osztottak, a támogatóknak köszönhetően tizenhármat.

A díjazottak

Berecz Lászlóné, a Matyó Népművészeti Egyesület elnöke külön megköszönte a Magyar Művészeti Akadémia támogatását, hiszen bruttó 900 ezer forint pénzjutalmat oszthattak ki a kategóriák legjobbjai között, ami ritkaság. A hagyományos hímzések és viseletek csoportos kategóriáját a Mezőberényi Díszítőművészeti Szakkör nyerte a szentistváni hagyományos lepedővégek rozettás-madaras motívumának megjelenítéséért, egyéniben pedig a mezőkövesdi Pap Bernadett lett az első egy korai matyó kötény bemutatásával és egy szűcshímzéses kötény újratervezésével. Az innovatív, modern hímzések és viseletek kategóriáját a Kétsopronyi Hímző Szakkör nyerte a különböző subrikamotívumok újszerű alkalmazásáért.

Az alkotásokból nyílt kiállítás szeptember 28-ig tekinthető meg a Matyó Múzeumban.

(A borítóképen: A különdíjasok, valamint a kategóriánkénti díjazottak csoportja)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában