Sátoraljaújhely

2019.08.06. 13:30

Összmagyar diáktábor nyílt Sátoraljaújhelyen

Minden kiváló nyári tábornak van egy kerettörténete, a Rákóczi Szövetség táboráé maga a haza, a bajtársiasság és a testvériség – mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen.

Az újhelyi tábor nyitónapján

Fotó: Vajda János

Életre szóló élmények

A politikus a Rákóczi Szövetség 2. Összmagyar középiskolás tábor megnyitóján mintegy négyszáz határon túli és inneni diák előtt hangsúlyozta: a kormány idén is kiemelt támogatást biztosított a gyermekek és fiatalok táboraira.

Az Erzsébet-táborok egész éves programjain 130 ezren vettek és vesznek részt, a Csodaszarvas táborokban mintegy 82 ezer iskolásnak adnak élményt és tudást, a Rákóczi Szövetség nyári táborai pedig 10 ezernél több fiatalt szólítanak meg.

A Rákóczi tábor célja a közös alapok, kapcsolatok kialakítása és építése, a magyar kultúra ápolása – mondta Sölch Gellért.

 

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy a többi között néptánccal, könnyűzenei programokkal, sportfoglalkozásokkal készültek, és a táborozók ellátogatnak Kassára is.

A tábor céljának azt nevezte, hogy a résztvevők életre szóló élményekkel gazdagodjanak és új barátságokat kössenek.

Az elnök kitért arra is, hogy a szövetség programjaiban évente mintegy százezer fiatal vesz részt. A nemzeti ünnepekhez kapcsolódó Kárpát-medencei diákutaztatási programban az idén eddig több mint 16 ezren utaz­hattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában