Állatvédelem

2024.07.11. 12:00

Harminckét kis gólyát készített fel az önálló életre

Édes Richárd

A gólyák idővel csatlakoznak majd a vadon élő gólyákhoz

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ieva Babre

Kilenc gólya még tojásban volt abból a 32-ből, amelyeket Lehóczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője készített fel az önálló életre. A kilencen túl a többiek a fehérgyarmati fészekmentésből és Bekecsről, más mentett fészkekből érkeztek.  Mindet  az állatvédő nevelte fel.

Mályiban volt a legtöbb 

Az országban nálunk, Mályiban volt a legtöbb mentett kis gólya, ami óriási kihívást jelentett. Összesen 30 kiló hús táplálékra volt szükségük napi szinten – beszélt a nehézségekről a madármentő. – A táplálás és a hús szállítása jelentette a legnagyobb problémát. A gólyáknak csirkenyakra volt szükségük a növekedéshez.

Messziről dobálta az ételt

A gólyák Lehóczky Krisztián szerint kis madárként nagyon aranyosak voltak, és sok törődést igényeltek. Később azonban igyekezett kevesebb kontaktot tartani velük, hogy önállóbbá váljanak. Nem adta a csőrükbe a táplálékot, inkább messziről dobálta nekik az ételt, amint fölálltak, mindezt azért, hogy vadabbak legyenek: 

Az idősebb fiókák már elkezdték a repülést. Amint észrevettem rajtuk, hogy erősek és repülésre képesek, elvittem őket a Hortobágyi Nemzeti Park Madár Mentőhelyére. Ott nincsenek áramütéssel fenyegető elektromos vezetékek, és biztonságos, természetes közegben vághatnak neki a repülésnek, az önálló életnek.

 

Lehóczky Krisztián az egyik gólyával

Kijárnak a kis tavakra

A Hortobágyi Nemzeti Parkban a fiatal gólyák azóta kijárnak a kis tavakra sáskázni. Idővel megismerkedtek a vadon élő kis gólyákkal, beépültek a vad felnőtt gólyákkal teli közösségekbe. Így hamarosan a nagy gólyaközösség tagjaivá válnak, és együtt repülhetnek majd velük.

„A harminckét kis gólyából 16 már önálló életet él. Azonban még vannak közöttük fiatalok, akik csak augusztusban csatlakoznak társaikhoz a Hortobágyi Nemzeti Park területén”-vázolta a jövőbeli terveket a Bird Rescue alapítója. 

Kilenc gólya – egy utolsó puszi kíséretében történt – elengedéséről videót is készített Lehóczky Krisztián, ezt nemrég láthatták is portálunkon.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában