Választás 2024

2024.06.09. 14:13

Tizenheten dönthetnek a település sorsáról Debrétén

Debréte településen van a legkevesebb szavazó az országban, szám szerint tizenhét személyt várnak a helyi polgármesteri hivatalba, a nap folyamán. Egy házaspár Kassáról érkezett, hogy leadja voksát és szavazási kötelezettségének eleget tegyen.

Galambos Eszter

Szavazás Debrétén a legkisebb szavazókörben.

Fotó: Vajda János

Kelemen József a helyi választási bizottság elnöke kérdésünkre elmondta, hogy életvitelszerűen összesen hat ember él a településen. Ezen a napon tizenhét szavazót vártak. A legkorábbi szavazó a falugondok volt, aki a reggeli órákban érkezett meg. Egy polgármesterjelölt és három képviselő-testületi jelölt vár majd az eredményre. József immár húsz éve él a településen és tizenhat éve van bejelentve. Azt is hozzáteszi, hogy miskolci születésű, Debrecenben élt sokáig és annyira megtetszett neki a település, hogy ideköltözött életvitelszerűen. A legidősebb településlakó nyolcvanhat éves, a legfiatalabb pedig egy harminc körüli fiatalember, meséli el kérdésünkre az elnök. 

Bartos Zoltán Kassáról érkezett a szavazásra, a településen van a hétvégi házuk, lakcímkártyájuk is van, hiszen a felesége nyugdíjasként szinte már életvitelszerűen a településen él. Igyekeznek ezt a kis közösséget mindennel segíteni amivel csak tudják, ezért kötelezettségüknek érezték és eljöttek szavazni. Azért választották a települést, mert beleszerettek a gyönyörű természeti környezetbe, a csöndbe, a nyugalomba. Ennek köszönhetően már nyolc éve ide járnak, ahol sok új ismerőst és barátot találtak. Kassa nagyon közel van, háromnegyed óra alatt ide lehet érni, így hetente háromszor is ide látogat, ha van rá ideje. 

Csigó Tibor polgármesterként kilencedik éve tölti be a tisztséget, előtte négy évig alpolgármester volt. A településnek 1262 óta van történelme, a polgármester vallja, hogy ha ennek a kis községnek van múltja, akkor cél, hogy legyen jövője is. A hossztávú cél, megtartva a hagyományokat egy európai, kulturált, tiszta környezetet létrehozni. Ez a falu egy gyöngyszem, hiszen itt még a csend is hallható. Nagyon sokan látogatnak a településre akár turistaként, akár úgy hogy ingatlant vásároljanak. Ezért szeretnének a polgármesteri hivatal épületében egy nagyobb szálláshelyet létrehozni. Közösségi alkalmakat is szerveznek, falunapot, polgármester találkozókat, amelynek mindig nagy sikere van, tette hozzá. 

A tizenhét választópolgárból 13 óráig tizenegyen adták le szavazatukat a településen a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában