Hatékonyabban működik majd

2024.05.21. 12:30

Fejlesztések a sárospataki fürdőben

Olcsóbban és hatékonyabban működik a jövőben a sárospataki Végardó Fürdő. Mindezt egy újabb energetikai fejlesztés teszi lehetővé – közölte a város polgármestere.

Bódisz Attila

Olcsóbb és hatékonyabb lesz a fürdő Fotó: Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Aros János elmondta: az elmúlt 10 évben közel 20 milliárd forint értékű fejlesztés történt a városban, amely egy része a helyieket szolgálta, ám jelentős szeletet hasított ki belőle a megújuló energiaforrásokra támaszkodó rendszerek kiépítése. A polgármester hozzátette: szinte valamennyi önkormányzati épületüket napelemes rendszerrel látták el. Jelenleg egy 30 millió forintos, pályázati támogatással megvalósult fejlesztés zajlik, amely érinti a Végardó Fürdőt is. Ez azért is fontos, mert a szivattyúknak és vízforgatóknak komoly az áramfogyasztásuk, ezeken a költségeken faraghatnak a fejlesztéssel – jegyezte meg Aros János. 

Aros János

A másik, szintén a fürdőt érintő beruházás az úszómedence burkolatának teljes cseréje. A polgármester kiemelte: néhány éve a termálmedencét tették rendbe, most az következik, amelyet – sok más vendég mellett - az úszók és a vízilabda csapat tagjai is szinte minden nap használnak. Aros János elmondta azt is, hogy a Végardó Fürdő a térség egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító idegenforgalmi létesítménye. Tavaly 500 millió forintos árbevétel mellett mintegy 100 millió forint nyereséget termelt. Megemlítette: a közelmúltban a városban járt Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki ígéretet tett rá, hogy talán még idén, de jövőre mindenképpen megvalósulhat a télen-nyáron nyitva tartó fürdő megépítése.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában