200 éves a miskolci színház

2024.04.13. 21:00

Páholynyitogató a színészmúzeumban - áprilisban is

Folytatódik Mikita Gábor sorozata a színészmúzeumban, a következő előadás április 19-én lesz.

Mikita Gábor színháztörténész az első Páolynyitogató előadáson - még januárban

Fotó: Ádám János

"Alakíts ma jobban, mint tegnap!” - Az 1950-60-as évek újítói: ez lesz  címe a miskolci színészmúzeum következő előadásának, amelyet április 19-én (pénteken) délután 3 órától tartanak meg. A program a Történetek a 200 éves Miskolci Nemzeti Színház múltjából színháztörténeti estek következő darabja, amelyet a színház bicentenáriuma alkalmából rendeznek meg. 

Mikita Gábor színháztörténész Páholynyitogató című ismeretterjesztő előadássorozatában jelentős évadokat és azokhoz kötődő legendás színházi személyiségeket emel ki a primadonnakultusz kulisszatitkaitól kezdve az 1980-as évek nagyformátumú korszakáig.
Az érdeklődők a 200 év történetéből elsősorban azokat az időszakokat ismerhetik meg, amikor "mintaszínházként” emlegették a miskolci teátrumot. Most az 50-es, 60-as évek lesz a téma, májusban a Csiszár-korszak nagy előadásai lesznek a fókuszban, akkor zárul majd a sorozat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában