boon.hu video

2024.03.02. 10:00

Órák kis atomfizikusoknak az Avasiban

Különleges foglalkozásokat tartanak nem csak saját diákjaiknak a gimnáziumban.

Répássy Olívia

A robotikaszakkör az Avasi Gimnáziumban, Nagy Gábor és Bartáné Szabó Szilvia szakkörvezető tanárokkal

Fotó: Ádám János

Tíz évvel ezelőtt egy pályázat segítségével hozták létre az Avasi Gimnázium laborját, aminek az volt a célja, hogy Miskolcon ne csak a saját iskolájukat szolgálják ki a modern fizikai-kémiai és biológiai eszközökkel. Azari Henriette laborvezető elmondta, eleinte tizenkét partneriskolával vették fel a kapcsolatot, ahonnan órákra jártak a diákok tanáraikkal együtt. A pályázat ugyan már véget ért, mégis megtartották ezt a gyakorlatot. 

„Most törekszünk arra, hogy minél több iskola tanulóit szolgáljuk ki az órákkal egész Borsod-Abaúj-Zemplénből. Gondoltunk itt azokra a hátrányosabb intézményekre, ahol nincsen szakos ellátottság, így jöttek hozzánk például Ónodról és Kesznyétenből. Tömbösített természettudományi laborórákat tartunk, amik a tanterv anyagához kapcsolódnak. Szakköreink között korábban volt általános fizika szak, ma már azonban a tehetséggondozásra koncentrálunk, így tartunk atomfizikait, és újdonságként jelentkezik ettől a tanévtől a robotika” – mondta el a laborvezető. 

Népszerűek a szakkörök 

A Selye János Diáklabor-hálózat kiépítése a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs alapból megvalósuló pályázat. Az Avasi Gimnázium eszközbeszerzésre és -fejlesztésre kapott most tizennyolcmillió forintot. 

„Ezt főleg olyan eszközökre fordítjuk most, amikkel szemléltetni tudjuk a fenntartható fejlődést, illetve segítik az atomfizikai foglalkozásokat – mondta Azari Henriette, majd hozzátette, mindig fontos volt, hogy csoportjaik kis létszámúak legyenek, valamint versenyekre készítsék fel a tanulókat. – Szakköreink tehát nem feltétlenül egy egész tanéven átívelőek, ami azt eredményezi, hogy az év folyamán bármikor bekapcsolódhat bárki a foglalkozásokba. Jövőre indítunk biológiából is szakkört, ugyanis a felvételi előkészítőre járó gyerekek annyira szerették ezt, hogy közkívánatra folytathatják ott is ismeretszerzésüket. Főként a környékről járnak általános iskolások vagy középiskolások, hiszen távolabbról igen sok időt venne igénybe, ami egy diák iskolai életébe nem fér bele. Gondolkozunk azon is, hogy online órákat tartsunk, de a kísérleteket mindig jobb élőben megnézni” – mondta a laborvezető, hozzátéve, alapvetően saját tanáraik tartják a foglalkozásokat, de ha van igény arra, hogy valaki elhozza a diákjait az Avasi laborjába, abban is partner az iskola. 

 

Külsős diákoknak is 

Tepliczky István tartja az atomfizikai foglalkozást kilenc diáknak, egyikük a Diósgyőri Gimnázium tanulója. 

„Szeretettel fogadunk más iskolából is tanulókat. Szeretném interaktívabbá tenni majd az órákat, de most még főleg az elméletet vesszük át az érdeklődő kilencedikesek kedvéért: például az atomfizika történetét. De végeztünk már méréseket, amikkel megsaccoltuk az atomok méretét. Természetesen a tizenegyedikeseknek már van némi előismeretük a témában. Most néhány olyan alkalom következik, amikor a diákoknak kisebb kutatásukról kell majd beszámolniuk – mondta a hatvankilenc éves tanár, aki 28 éven át tanított a Bláthyban, 8 éven át a Kiliánban, majd a Herman Ottó Gimnázium természettudományos laborjának volt a vezetője nyugdíjazásáig, az Avasiban két éve van. 2007-ben szeretett bele az atomfizikába, amikor egy hetet töltött az Európai Részecskekutató Központban. – Az lett a célom, hogy közel vigyem a diákokhoz ezt a viszonylag nehéz szakterületet.” 

atomfizika-szakkor-02-aj
Tepliczky István tartja az atomfizikai foglalkozást
Fotó: Ádám János

Már alappal jönnek 

A legószakkört Nagy Gábor tartja. 

„Ez több mint tízéves múltra tekint vissza az Avasi Gimnázium életében. Bartáné Szabó Szilvia alapította 2013-ban, ő továbbra is iskolánk diákjaival foglalkozik, míg én inkább öt-hat hetedik-nyolcadik osztályos általános iskolást fogadok óráimon. Foglalkozunk a programozás alapjaival és a robotépítéssel. Különböző szenzorok vezérléstechnikai alapjait és a grafikus programozási nyelvet játékos formában sajátíthatják el a gyerekek. Valamint felkészítjük őket a robotversenyekre is. Ma már számos általános iskola foglalkozik hasonlóval, az ott megszerzett tudásukat építik tovább nálunk. Nem beszélve arról, hogy a szülők sokszor ajándékoznak legót gyermeküknek, akik ezzel kreativitásukat használják. Bárki jelentkezhet a szerda délután 3 órától kezdődő szakkörre az [email protected] e-mail-címen” – mondta el Nagy Gábor, aki tizenöt éve informatika–kémia szakos tanár.

Nézze meg a videókat is!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában